Zuzana Čaputová bemutatta tanácsadóit, a kisebbségeket érintő kérdésekben külön csapat segíti majd
Zuzana Čaputová megválasztott államfő szerdán bemutatta azokat a munkatársakat, akik a kulcsfontosságú területeken fogják őt ellátni tanácsokkal.
Zuzana Kusá lesz a szociális tanácsadója, Peter Bátor a külpolitikáért, biztonságért és védelemért felelős tanácsadó, Peter Kubina, valamint Radovan Pala pedig a jogért és igazságosságért felelős tanácsadó. A belpolitikáért felelős tanácsadó Vladimír Talian, a kommunikációért felelős pedig Martin Burgr lesz. Čaputová erről a közösségi oldalán tájékoztatott.
Az elnök tanácsadói között szerepel Marián Leško újságíró, publicista, Martin Strižinec korábbi televíziós műsorvezető és Michal Šimečka újonnan megválasztott EP-képviselő is.
A június 15-én hivatalba lépő elnök azt is bejelentette, hogy kisebbségi kérdésekben egy speciális tanácsadói csapat fogja segíteni. Azt azonban, hogy konkrétan kik alkotják majd ezt a csapatot, még nem árulta el.
„A nemzeti kisebbségek közvetlen képviselői kapnak majd helyet a csapatban. A neveket a hét végén jelentem be. Megtiszteltetés lesz számomra meghallgatni tanácsaikat, hiszen minden Szlovákiában élő embernek az elnöke szeretnék lenni" - közölte Čaputová.
FRISSÍTÉS:
„Örülök, hogy szociális téren Kusá asszony fog ellátni tanácsokkal, aki rendkívüli szakember. A környezetvédelem és a szociális témák mellett prioritás számomra a jog és igazságosság is. Ezen a téren más szakértők mellett Radovan Pala és Peter Kubina tanácsait fogom kérni” – fejtette ki az újonnan megválasztott államfő.
Kusá szociológus, aki kutató munkát végez és tanít is. Kubina ügyvéd, aki az alkotmányjogra, valamint a bank- és pénzügyi jogi kérdésekre szakosodott. Több fontos ügyet is ő képviselt az Alkotmánybíróság előtt. Pala ügyvédként részt vett az offshore cégek tevékenységét korlátozó jogszabály előkészítésében.
„Kül- és biztonságpolitikai tanácsadóm Peter Bátor úr lesz. A külpolitikai osztályt Kiska elnök úr mellett is ő vezette, és az én csapatomban is jelen lesz tanácsadóként. Az európai politikát érintő kérdésekben Michal Šimečka fog tanácsokkal ellátni” – számolt be róla Čaputová.
Kommunikációs tanácsadója Martin Burgr lesz, aki az elnöki kampány idején is a kommunikációért felelt. Ő volt Matúš Vallo, a jelenlegi pozsonyi főpolgármester kommunikációért felelős munkatársa is a választási kampány idején. A belpolitikáért felelős tanácsadók egyike Vladimír Talian lesz, aki korábban Lucia Žitňanská volt igazságügy-minisztert látta el tanácsokkal. A tavalyi önkormányzati választásokon szintén Vallót segítette mint kommunikációs szakember, jelenleg is tagja a csapatának.
– hangsúlyozta Čaputová.
A megválasztott államfő május végén tette közzé a közösségi oldalán a csapata első három tagjának a nevét. Marián Leško publicista és újságíró lesz az egyik tanácsadója belpolitikai kérdésekben, Juraj Rizman környezetvédelmi aktivista és a Greenpeace szervezet szlovákiai képviselője pedig a környezetvédelemmel és a polgári társadalommal kapcsolatos kérdésekben. A szóvivője Martin Strižinec lesz, aki korábban közéleti műsorokat vezetett, jelenleg doktorandusz a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkara Zsurnalisztikai Tanszékén.
Čaputová ünnepélyes beiktatására június 15-én kerül sor.