2026. június 26., 08:33

Zoroslav Kollár bejelentkezett a magyar választókért

A ta3 hírtelevízió Branislav Kráľ vezette, csütörtök esténkénti Kráľ na ťahu (Királyvágás) című műsorának vendégei ezúttal a Právo na pravdu (Igazságjog) párt két vezetője, Zoroslav Kollár és Martin Halás, valamint a Magyar Szövetség (MSZ) párt két megyei politikusa, Csenger Tibor és Nagy József voltak. Csenger egyben a párt alelnöke is. A vitaműsor megszokott dramaturgiája szerint mindkét pártot elkísérhették azok szimpatizánsai, illetve a műsor során sms-es szimpátiaszavazásra is sor került. 

Vitaműsor
Csenger Tibor és Nagy József a ta3 stúdiójában, balra középen Zoroslav Kollár
Fotó: Kráľ na ťahu/reprofoto ta3

A két, jelenleg parlamenten kívüli párt névjegyeként a műsorvezető előbb azt igyekezett tisztázni, hogy melyik párt melyik politikai irányt tartja a maga számára a legmeghatározóbbnak, amit főképpen az MSZ esetében forszírozott elsősorban, ami most már szinte megszokott jelenség a szlovákiai médiában, ahol nem tudnak napirendre térni afölött, hogy a magyar párt a magyarországi választásokkal szinte egyidőben búcsút intett a Robert Fico vezette Smernek és a jelenlegi szlovákiai ellenzék néhány pártjával folytat találkozókat. Nagy és Csenger ebben nem látnak semmi szokatlant, hiszen bármiféle együttműködést a saját politikai céljaik érvényesítése mellett tudnak csak elképzelni, ráadásul a Smer volt az, aki a magyarság számára vállalhatatlan lépések tett. 

Az egy órás műsorból még talán az első negyedóra sem telt el ekkor, és Zoroslav Kollárból kibújt egy tapasztalt politikai róka, aki annak ellenére, hogy közvetlenül a politikában még nem vett részt, rendkívül sikeresnek tartott jogászi – felszámolói tevékenysége során viszont megtanulhatta, hogy egy vita során nem a vitapartnert, hanem a hallgatóságot kell meggyőzni, és hangzatosan ismertette a nézőkkel, hogy ő maga is a Csallóközben lakik, ahol milyen jó, és az emberek is azok, de szerinte inkább konzervatívnak mondhatók, és hogy nekik nem biztos, hogy bejön, ha Gubík László pártelnök Michal Šimečka liberális vezérrel fotózkodik. 

Innentől kezdve, ha behúnytuk volna a szemünket, és csak az elhangzottakra hagyatkoztunk, azt is hihettük volna, hogy Kollárék beszélnek a magyarok nevében. Míg a Magyar Szövetség politikusai arról beszéltek, hogy semmiképpen sem szabadna egy közigazgatási reform keretében hozzányúlni a megyék rendszeréhez, Kollárék azt hangoztatták, hogy a mostani megyeelrendezés legnagyobb kárvallottjai éppen a szlovákiai magyarok. Persze, bízunk benne, hogy Nagy és Csenger sem gondolja ezt másképpen, és nem is a magyarellenességet akarnák konzerválni, csak az Igazság párt által szorgalmazott négyes országfelosztás nem tartják jó megoldásnak.

Meglepő, szokatlan és váratlan is volt, amit Kollár a Beneš-dekrétumok és az újkori földelkobzások kapcsán mondott. Mindenekelőtt elítélte a kollektív bűnösség elvét, továbbá kijelentette, hogy a parlamentbe jutásuk esetén egyértelműen támogatnák a lex-Beneš néven elhíresült büntetőtörvény eltörlését és nem állt meg ennél, hanem rámutatott, hogy ha a szlovákiai hivatalok nem tudták végrehajtani az egykori konfiskációs határozatokat, akkor ne most akarják pótolni a nyolcvanéves mulasztásokat. Mindjárt fel is vázolta, hogy hogy kellene törvényileg semlegesíteni a jogilag még ma is hatályos állapotot. 

vitaműsor
Zoroslav Kollár a Beneš-dekrétumokról beszél
Fotó:  Kráľ na ťahu/reprofoto ta3

Finom ellentmondás jelent meg annál a kérdésnél is, hogy mit gondolnak a meghívott politikusok Magyar Péter, új magyar miniszterelnök „Magyarország önmagával határos” kijelentésével kapcsolatban. Míg Csenger Tibor igyekezett azt elmagyarázni, hogy ez a határon túli nemzetrészekre vonatkozott elsősorban, Nagy József ennél határozottabb volt és „szerencsétlen” kifejezésnek nevezte a magyar miniszterelnök kijelentését, bár hozzátette, hogy ő maga nem hallotta ezt a mondatot.  

A magyarok új barátja, Kollár nem foglalt állást se a kijelentés mellett vagy ellene, hanem egyszerűen kijelentette, hogy az ő tapasztalatai szerint, ha a politikusokat nem számoljuk, akkor az emberek között nincs semmilyen probléma. 

Természetesen a műsor nem csak ezekből a témákból állt és igazságtalanok lennénk a magyar politikusokkal kapcsolatban, ha csak Zoroslav Kollár kapna teret a beszámolónkban. A magyar képviselők például nagyon határozottak voltak a gazdasági kérdésekben, amit vitapartnereik is elismertek és két-három alkalommal is dicsérőleg szóltak Nagy Józsefről és Csenger Tiborról, akik nem csak a politikában, hanem a magánvállalkozás terén is jelentős sikereket értek el.

Nagy és Csenger dominánsak voltak a megyei jogkörök magyarázásában és védelmében és a két párt képviselői egyetértettek abban is, hogy a mostani kormánykoalíciónak a költségvetési deficit csökkentésére tett lépései mennyire elhibázottak és célt tévesztettek és hasonlóan látták azt is, hogy a 2027-es évi költségvetés „választási költségvetés” lesz, amelybe várhatóan a kormánypártok szavazórétegeinek tett juttatások lesznek előkészítve. Nagy és Csenger okos volt, ahol okosnak kellett lenni, Kollár viszont a szimbolikus témákra játszott, valószínűleg úgy gondolja ő is, hogy a választások elsősorban érzelmi alapokon dőlnek el. 
Politikai vitaműsor
Fotó:  Magyar Szövetség

Bár a nem régen alakult Právo na pravdu pártnak eddig nem túl sok lehetősége volt a fősodrú médiában sem bemutatkoznia, nemhogy még magyar közönség előtt is, így érthető, hogy a pártalapító – pártelnök Kollár felkészülve érkezett a vitába. Ez nem elsősorban megfelelő tárgyi tudást vagy információkat jelent, hanem azt, hogy tisztában lehetett vele, hogy bár szlovák nyelvű vitába készül, annak nézettsége magas lesz a szlovákiai magyar lakosság körében is, így közvetlenül is tud üzenni Dél-Szlovákiába, s így talán már nem meglepő, hogy ennyire határozottan kitért a közösségi problémákat érintő negatív vélemények megfogalmazása elől, sőt inkább megértő és konstruktív álláspontot hangoztatott.

Nem véletlen talán az sem, hogy maga mellé Halás vezetéknevű kollégáját hozta, és a támogatók csapatából pedig egy „Csibrey” nevű kérdező szólalhatott meg egy kérdés erejéig, mindezekkel is prezentálva talán, hogy magyar gyökerekkel is lehet mit keresni ebben az új pártban. Jól átgondolt választási előzetest láthattunk a szlovák politikai színpad új szereplőjétől, s a magyarság politikai képviselete jól felismerhetően kapott egy újabb konkurenst, aki okos, gyakorlatias és megfelelően gazdag, de sokak szerencséjére nem mutatkozott meg a személyes karizmája, ami viszont minden sikeres politikus ismérve, s így nem véletlen, hogy számtalan internetes megjelenése ellenére Kollár pártja két százalék körüli támogatottságot élvez.

Az sms-es szavazás formálisan nem hozott meglepetést, hiszen a szlovák műsorokban továbbra sem fogja legyőzni az ország többségét az alig tíz százaléknyi magyarság, így azzal, hogy a Nagy – Csenger duó majdnem a szavazatok negyedét (22%) begyűjtötte, az elvárható eredménynél is jobban teljesített.

Megosztás
Címkék