Wagner, a zseni úszott az adósságban

Operáiban egyesítette a természetmisztikát, a romantikus megváltásvágyat és a nemzeti pátoszt; a szöveget is maga írta. A meghiúsult 1848-as forradalomból kiábrándult, a világtörténetet, mint utolsó ítéletet ábrázolta és bemutatta a sorsszerű vészterhes kényszereket. Zeneileg az emlékmotívumot vezérmotívummá fejlesztette. A tervei alapján készült bayreuthi "színpadi ünnepi játékok házáva"` megteremtette azt a helyet, ahol a "totális műalkotást" meg tudta valósítani.

Wilhelm Richard Wagner 1813. május 22-én született Lipcsében, a vörös és fehér oroszlánról elnevezett ódon házban. A család kilencedik gyermeke volt. 1813. november 23-án, 43 éves korában meghalt Richard édesapja. Alig egy évvel később, 1814. augusztus 28-án édesanyja ismét férjhez ment, egy Ludwig Geyer nevű drezdai színész-költőhöz, s a család átköltözött Drezdába. Geyer adoptálta a kis Richardot, akit festőnek szánt. Nevelése olyan laza volt, amilyen csak egy elkényeztetett kedvenc nevelése lehetett.

Geyer otthonába bejáratosak voltak a színház emberei: színészek, muzsikusok, rendezők, s mindazok, akiknek valami közük volt a kulisszák világához. Wagner tehát már gyermekkorában magába szívta a színház légkörét. A játék valóságos szenvedélyévé vált. Mostohaapja gyakran magával is vitte a kisfiút a drezdai színházba. 

1828–1830 között a lipcsei Nicolai Gymnasium növendékeként zeneszerzést tanult Christian Gottlieb Müllertől, a Gewandhaus zenekar hegedűsétől. Wagnert gimnazista korában itt érte az a két döntő hatás, mely fordulópontot jelentett pályájában: lemásolta Beethoven IX. szimfóniáját és hallotta Schröder-Devrient-t a „Fidelio” címszerepében. Beethoven a fő példaképévé vált.

Az 1830-as júliusi forradalom Wagnert is belesodorta a diákmozgalmakba, és abba az emancipált gondolatirányba, melynek Heine volt a legfőbb vezére. Diáktársaival együtt hadat üzent a nyárspolgári álerkölcsöknek, s valami felszabadult életről álmodott, mely a polgári társadalom kalodája helyett korlátlan repülést biztosít az emberiségnek. A lelkes fiatalembert magával ragadta a lengyel nép nagyszerű szabadságharca is, de igen nagy hatással volt rá nagybátyja, Adolf Wagner is.

Önéletrajzában így nyilatkozott erről a kapcsolatról: „Nagybátyámhoz az vonzott különös forrósággal, hogy megvetette az államban, egyházban és az iskolában fellépő szőrszálhasogatást (pedantizmust), és ez nála nyersen, de humoros formában nyilvánult meg… Valódi szabadgondolkodónak éreztem.”

1831 őszén beiratkozott a Lipcsei Egyetemre, itt kezdett újra rendszeresen zeneszerzést tanulni Theodor Weinlignél, a lipcsei Thomas Iskola kántoránál. A kiváló tudású kántor, aki ugyanabban az intézetben tanított, ahol valaha Johann Sebastian Bach működött, a zabolátlan ifjú költőt végre komoly zenei stúdiumra fogta, s az összhangzattan, az ellenpont tudományát módszeresen átadta neki.

1833-tól kórusvezető karmester volt Würzburgban, ahová egy fivére meglátogatására utazott. Itt fejezte be 1834-ben a Tündérek (Die Feen) című romantikus operát. Művét az év elején előadásra ajánlotta a Lipcsei Színház igazgatójának, de ő elutasította, mondván, hogy az nagyon hasonlít Heinrich Marscher A Vámpír (Der Vampir) című művére.

1834 nyarán Lauchstädt-ben a színházi csoport zeneigazgatója, 1834–1836 között pedig a magdeburgi Városi Színház karmestere és zeneigazgatója volt. Itt írta és komponálta a Szerelemtiltás (Das Liebesverbot) című operáját (szövege Shakespeare Szeget szeggel című vígjátéka nyomán).

1836. november 24-én Königsbergben feleségül vette Minna Planer színésznőt. Az ifjú feleség a königsbergi színházhoz szerződött, Wagner pedig vele tartott. 1837. április 1-jén nevezték ki a Königsbergi Színház zeneigazgatójának. 1839 elején a Rigai Színház zeneigazgatója lett. Még ebben az évben adósságai miatt szökni kényszerült a városból. Feleségével apró vitorlás kereskedőhajón, három és fél hétig tartó viszontagságos úton Londonba utazott.
A tengeri viharok és norvég fjordok élénken eszébe juttatták Heine egy novelláját a bolygó hollandi mondájáról, melyről a matrózok is meséltek neki. Így született meg A bolygó hollandi (Der fliegende Holländer) című opera alapötlete.

1840 októberében az adósok börtönébe került, ahonnan egy barátja pénzbeli segítségével szabadult. 1840-ben Párizsban fejezte be a Rienzit (Edward Bulwer regénye nyomán), amely 1842. október 20-án jelentős sikert aratott a drezdai operában.

Ez az opera még nem az igazi Wagner arcát mutatja: nagy felvonulások, színházi látványosságok, balett stb., a hangzás mégis újszerű, merész. A történelmi tárgyú opera az utolsó római tribun tragikus életét beszéli el.
1841-ben párizsi tartózkodása idején kezdett el foglalkozni a Tannhäuser-témával. A következő évben Vénusz-hegy címen megírta a szövegkönyv első változatát.

Párizs mindenképpen fordulópont Wagner életében. Itt ismerkedett meg Habeneck dirigálóművészetével, a párizsi operák műsordarabjaival, Berliozzal és Liszttel. Ez idő tájt már megfogalmazta reform-gondolatait. Ez a reform hadüzenet volt a párizsi operastílus külsőségeinek, hadüzenet az énekesek bravúrjára alapozott öncélú dalolásnak, a Wagner szerint avult műformáknak s az olasz dalmű lélektelen, sekélyes utánzásának.

Wagner mindinkább elmerült a német mondavilág tanulmányozásában, s egyre határozottabban a nemzeti opera ösvényére lépett: a német mesék, legendák talajából akarta kivirágoztatni az új dalmű szövegkönyvét, és ezt a szöveget óhajtotta felöltöztetni valami forradalmian, merészen friss muzsika köntösébe.

1845. október 19-én, mint udvari karmester, a drezdai operában előadta a Tannhäusert (Tannhäuser und der Sängerkrieg auf der Wartburg). A történet a német középkorban játszódik, amikor a tiszta élet szimbóluma, és az érzéki szerelem szenvedélye áll egymással szemben.

A Tannhäuser-mondával egyidejűleg ébredt fel Wagner érdeklődése a Lohengrin-mítosz iránt. Az 1847-es esztendőt a Tannhäuser folytatása, a Grál-mondát feldolgozó Lohengrin című opera megalkotásának szentelte. A mű 1848. április 28-án készült el, és egy középkori monda alapján íródott a szent Grál lovagokról, akik védelmezik a világot a jogtalanságoktól.
A művet Wagner az udvari operában tervezte bemutatni, de erre végül politikai okokból nem került sor. A komponista dédunokája, Katharina Wagner (szül. 1978) szerint a Lohengrin politikai dráma, mely alapvetően a hatalomról szól.

A színházi reform gondolata mindinkább a politikai reform felé terelte Wagner figyelmét. Úgy érezte, a művészet megújhodása, a mű és a közönség viszonyának gyökeres megváltozása a társadalom átalakulása nélkül teljes lehetetlenség. Jó barátjával, Röckellel együtt mind alaposabban kezdte tanulmányozni a szocialisztikus eszméket.

A forradalom leverése után körözőlevelet adtak ki ellene, így Wagnernek menekülnie kellett. Liszt Ferenc segítségével Weimaron át, Párizs érintésével, a szabad Svájcba menekült, és Zürichben telepedett le. Liszt Ferenccel történt közelebbi megismerkedésekor vetette papírra az emlékezetes sorokat: „Önmagam másik énjét ismertem fel benne.” A két zeneszerzőt élete végéig összekötötte a szoros barátság.

1848-ban kezdte el írni a Nibelung gyűrűje (Der Ring des Nibelungen) tetralógia szövegét is, mely egy középkori német mítoszból indul ki. A tetralógia egy lenyűgöző zenei freskó, Wagner zenei és filozófiai eszméinek megtestesítője.
A ciklus fő eszméje az arany, mint a világ minden bűnének szimbóluma, amelyet ha kiszakítanak a föld méhéből, rosszat szül. Az arany miatt végül nemcsak az emberek pusztulnak el, hanem az istenség is, amely függ e fém erejétől. Négy egymást követő opera sorozata ez.

A Rajna kincse (Das Rheingold) kezdetén Alberich, a törpe ellopja a rajnai sellők által féltve őrzött kincset, amelyből aki gyűrűt kovácsol, hatalmat nyer a világ fölött. Tőle azután a kincset és a gyűrűt Wotan lopja el, az istenek ura, aki viszont a két óriásnak, Fafnernak és Fasoltnak a Walhalla építőinek adja tovább. A két óriás hajba kap, és Fafner sárkánnyá változik.

A Walkürökben (Die Walküre) Wotan ismét visszaszerzi a gyűrűt. Két gyermeke, Siegmund és Sieglinde szerelméből születik majd Siegfried, az igaz, tiszta, jóságos hős. Wotannak meg kell válnia kedvenc leányától, Brünhildétől, aki parancsa ellenére a szerelmeseket védelmezte.
Brünhilde lángokkal körülvett sziklaágyán mély álommal bűnhődik, amiből csak az ébresztheti fel, aki nem ismeri a félelmet.

Siegfried (Der junge Siegfried, később Siegfried) a bátor, hűséges, ártatlan hős kardot kovácsol, amellyel megöli Fafnert, és megszerzi a gyűrűt. Egy erdei madár a sziklához vezeti. Áthatol a lángtengeren és felébreszti Brünhildét mély álmából. Szerelmük bátor, új világot ígér.

A Siegfried halála, a későbbi Istenek alkonya (Die Götterdämmerung) megsemmisíti az új világ reményét. Siegfried szerelmi varázsitalt iszik, amely feledteti vele Brünhildét. Mire ráeszmél tévedésére, minden elveszett, meg kell halnia. Brünhilde lóháton veti magát Siegfried halotti máglyájára.

Az istenek fellegvára, a Walhalla romba dől, a Rajna kiárad, sellői visszaszerzik a kincset érő gyűrűt. Új korszak kezdődhet: az ember uralma. A tetralógia tizenhat óra tiszta zenét tartalmaz.

Liszt 1850. augusztus 28-án Weimarban, Wagner távollétében sikerre vitte a még előadatlan Lohengrint.

1853 őszén határtalan melankólia és az újjászületés érzete közt ide-oda hánykódva fogott hozzá a Ring-tetralógia megzenésítéséhez. Már a Nibelung-szöveg megírásakor is tisztában volt vele, hogy az ilyen nagyszabású mű csak „ünnepi játék” keretében és a maga céljaira készült önálló színházban adható elő megfelelően.

Wagner mindjobban a schopenaueri filozófia befolyása alá került, és a mélyülő pesszimizmussal együtt zenei mondanivalója is gyökeresen megváltozott. A zenei formák feloldódtak, az ariózus, dallamos hangot a végtelen melódia, a dallambeszéd váltotta fel.
Wagner stílusa és kifejező eszközei mind határozottabban formálódtak: a zenekar élő része a cselekménynek, a visszatérő, állandó motívumok a hősök lelkében végbemenő történést ábrázolják.

1860 elején Párizsban nagysikerű zenekari hangversenyeket rendezett, itt adta elő legelőször a Tristan-nyitányt. 1860 augusztusában a szász király részleges amnesztiája után először járt ismét Németországban. Ebben az évben keletkezett A jövő zenéje (Zukunftsmusik) című írása, sőt, Minnával is kibékült, és ismét Párizsba utazott.

1861-ben Bécsbe költözött, ahol május 15-én bemutatták a Lohengrint. Ugyanitt a Tristan előadásának terve a mű nehézsége miatt hajótörést szenvedett. Augusztusban részt vett egy Liszt rendezte zeneünnepen.
1862 januárjában, egy szerény párizsi szállodaszobában írta A nürnbergi mesterdalnokok (Die Meistersinger von Nürnberg) verses szövegét, amely a művészek és a társadalom konfliktusát ábrázolja. Bukások, csalódások közepette a törhetetlen erejű költő az optimizmus és a zenei realizmus egyik mesterművét készítette elő.

A mű Wagner legszellemesebb, legderűsebb, s egyik legmélyebb értelmű operája, amelyet későbbi felesége, Cosima „az élettel való nagy kibékülés”-nek nevezett. Története a valós életből származik, komikus és népi jeleneteket egyaránt tartalmaz.

1862 nyarán a művész Cosima-hoz, Liszt Ferenc legidősebb lányához közeledett, aki Hans von Bülow felesége volt. Wagner 1863 márciusában és áprilisában Petersburgban és Moszkvában, júliusban Budapesten, novemberben Prágában és Karlsruhe-ban, decemberben pedig Bécsben adott koncerteket. 1863 novemberében, Wagner berlini tartózkodása alkalmával vallja meg egymásnak Cosima Liszt (ekkor még Hans von Bülow felesége) és Wagner, hogy szeretik egymást.

A bajorok azonban egyre növekvő ellenszenvvel kísérték Wagner művészi egyeduralmát. A konzervatív körök Wagner elleni céltudatos hajszája elmérgesítette a helyzetet, és Wagner visszavonulni kényszerült. A két világhírű karmesternek, Bülow-nak és Richternek le kellett mondania állásáról. Még ugyanebben az évben Wagner is elhagyta a királyi udvart és visszatért Svájcba, ahol menedékjogot kért. Sikere azonban már emelkedőben volt. Műveit, vagy legalábbis részleteket belőlük, világszerte játszották.

A nürnbergi mesterdalnokok 1868. június 21-i, müncheni bemutatója hatalmas sikert aratott. A művet Hans von Bülow vezényelte. II. Lajos még az előadás alatt a királyi páholyba kérette Wagnert, és ő innen köszönte meg az ovációkat.
1868 októberében Wagner értesítette II. Lajost, hogy szeretne hivatalosan megesküdni Cosima-val. Cosima elkezdte írni Naplóját (Tagebuch), amely csak egy évszázaddal később jelent meg. Wagner 1868. november 8-án ismerte meg Friedich Nietzsche-t Lipcsében.

1869 januárjában kezdte el Az istenek alkonya (Götterdämmung), valamint A Rajna kincse (Das Rheingold) komponálását. 1869. június 6-án született meg fia, Siegfried.
1869. szeptember 22-én Münchenben bemutatták a Rajna kincse-t, 1870. június 26-án pedig a Walküröket. Ebben az évben került napvilágra Beethoven című írása is.
1870. augusztus 25-én, II. Lajos születésnapján kötött házasságot Wagner és Cosima. 1870. december 25-én, felesége születésnapján játszatta el Cosima ablaka alatt a Siegfreid-Idyllt, melyet fia születésekor írt.
1871-ben fejezte be a Siegfried komponálását. Idillikus családi körben – időnként a fiatal Nietzsche látogatása hozott kellemes mozgalmasságot – dolgozott Wagner a tetralógia befejezésén.

Színháza helyéül Bayreuth városkát szemelte ki, és a terv megvalósításához szükséges pénzösszeget az 1871 óta mindenfelé megalakuló Wagner-egyesületek propagandája, és patrónus-egyletek útján igyekezett előteremteni.
Wagner 1872. április 22-én költözött Cosima-val Bayreuthba. 1872. május 22-én Bayreuthban maga Wagner helyezte el ünnepélyes külsőségek közepette a Wagner-színház (Festspielhaus) épületének alapkövét.
A szükséges pénzösszeg előteremtése a Wagner-egyletek megfeszített munkája ellenére is csak a bajor kabinetpénztár segítségével, II. Lajos áldozatkészsége által sikerült.

1874. november 21-én Wagner befejezte Az istenek alkonya komponálását. A wagneri életműnek szentelt zarándokhelyet, a Wagner-színházat 1876 augusztusában a Nibelung gyűrűje című zenedráma bemutatásával avatták fel.
Az Ünnepi csarnokban csak Wagner műveit játszották, rendkívül gondos, művészi előadásban, válogatott közönség előtt. A német birodalmat maga a császár képviselte, a karmester Richter János volt. Az első Bayreuthi Ünnepi Játékok azonban nagy deficittel zárult. Wagner pénzügyei ismét romokban hevertek, melyen csak a király pénztára tudott segíteni.

1876 júliusában jelent meg Nietsche Richard Wagner Bayreuthban című tanulmánya. 1877. május 17-én fogadta őt Anglia királynője, Victoria a Windsor-i Kastélyban. Londonban operái részleteit vezényelte.  Ebben az évben dolgozta fel a keresztény mitológia köréből merített Parsifal-témát (a szövegkönyvet 1865-ben kezdte írni). A művet kizárólag a maga színházának szánta, hogy az a wagneri előadóművészet érintetlen próbája maradhasson (a szerzői jogi törvény alapján 1913 óta adhatják Bayreuthon kívül is). A művet 1878–1882 között komponálta meg.

1882. július 26-án Bayreuthban, az áhítatos ünnepi színjátékot, a Parsifalt bemutató cikluson Hermann Levi dirigált, és a váratlanul nagy siker rendbe hozta a színház pénzügyeit. 1882. szeptember 14-én Wagner a családjával Velencébe költözött.
A zenés dráma egyik legnagyobb alakja 1883. február 13-án, Velencében, a Palazzo Venramin-Calergi-ben hunyt el, szívinfarktusban. 1883. február 18-án, Bayreuthban temették el „Wahnfried” villája kertjében.

Életének utolsó éveiben Wagner megismerkedett Arthur de Gobineau gróffal, akinek hatására antiszemitizmusa fajgyűlöletté növekedett. Emiatt számos Wagner-kutató a Parsifalban, amely találkozásuk után keletkezett, ariánus nézeteket vél felfedezni. E nézetei jelentősen befolyásolták a 20. század első felében Németországban erőre kapó náci mozgalmakat, bár egyes kutatók kétségbe vonják, hogy Hitler egyáltalán olvasta volna Wagner eme filozófiai tanulmányait. A náci Németországban előszeretettel játszották Wagner műveit, hiszen azok hatalmas nacionalista, sőt néhol soviniszta (A nürnbergi mesterdalnokok) töltettel rendelkeztek, és a német mitológia és kultúra népszerűsítését jelentették. A Parsifal előadásait Joseph Goebbels pacifista mivolta miatt 1939-ben betiltotta. Noha hatalmas népszerűségnek örvendtek, 1939-re a Wagner-operákat kiszorították a színpadról Verdi és a verista zeneszerzők (Puccini, Leoncavallo) darabjai. Antiszemita nézetei miatt Wagner operáit soha nem vitték színre Izraelben. A műveiből tartott néhány hangverseny-előadást hatalmas botrány kísérte.

Wagner halála után Cosima, majd fia, Siegfried vette át a bayreuthi szánház vezetését, és őrködött az eredeti hagyományok érintetlenségén. Évtizedek óta Wolfgang Wagner, Richard unokája a Festspiele művészeti vezetője, és a tervek szerint a közeljövőben lánya, Katharina veszi át ezt a felelősségteljes posztot.
Wagner működése és életműve igen nagy befolyással volt a XIX. század zenei életére. Harmóniavilága, hangszerelése, vezérmotívum-technikája a zeneszerzők egész sorát terelte wagneri utakra. Wagner nyomában az epigonok valóságos légiója lépett fel.

Bartók Béla a Tudományos Akadémián tartott székfoglalójában így összegezte Wagner hatásának és a wagneri mű továbbfejlesztésének lehetőségeit: „Wagner annyira tökéletesen oldotta meg feladatát teljes egészében és minden részletében, hogy őt már szinte csak szolgailag utánozni lehetett, de tőle továbbfejlesztésre ösztönzést kapni, alig.”