Volt egyszer egy diktátor - Ceausescu bukása

A rendőrség és a hadsereg vízágyúkkal oszlatta a tömeget. A rákövetkező napon az emberek ismét összegyűltek Temesvárott és Aradon, hangosan követelve Ceauºescu-rezsim leváltását. A hadsereg tüzet nyitott. A fegyveres erők válogatás nélkül belelőttek a tüntető tömegbe, miközben sok gyereket megöltek, és az embereket harckocsikkal gázoltatták le. Feltűzött szuronyú katonák indítottak hajtóvadászatot a tüntetőkre, majd alacsonyan szálló harci helikopterek géppuskázták a menekülő tömeget.

A tűzparancsot megtagadó katonákat elöljáróik a helyszínen agyonlőtték. Szemtanúk szerint a mészárlásnak több mint 5000 ember esett áldozatul. A 300 000 lakosú Temesvár óriási károkat szenvedett. A hadsereg és a rendőrség nem tudta ellenőrzés alatt tartani az országot. December 19-én lezárták a határokat, a forrongó városokat a katonasággal és harckocsikkal vettek körbe. December 20-án az aradi munkások általános sztrájkra szólítottak fel, a kormány pedig rendkívüli állapotot vezetett be az erdélyi Temes megyében.

A tiltakozás átterjedt a fővárosra, Bukarestre is, ahol december 21-én éjjel eldördültek az első lövések. A román televízió megszakította a közvetítést, amikor december 21-én a Ceauºescu támogatására összehívott dicsőítő ünnepség tiltakozásba csapott át. Válaszul Ceauºescu harckocsikat küldetett a tömeg ellen.

Az egyszerű családból származó Ceauºescu 1965-ben került a kommunista párt élére, majd 1967-től az Államtanács elnökévé, államfővé is megválasztották. Független, nacionalista politikájával nagy népszerűséget szerzett. Az 1960-as években gyakorlatilag megszüntette a román részvételt a Varsói Szerződés katonai szövetségében.

Legnagyobb népszerűségét akkor érte el, amikor a keleti tömb országai közül egyedüliként elítélte Csehszlovákia 1968-as megszállását. Augusztus 21-én Bukarestben százezres népgyűlésen bírálta a bevonulást, a belügyekbe való beavatkozást, ugyanakkor hitet tett amellett, hogy a szocialista országok tárgyalások útján fogják rendezni a helyzetet. Ezzel a gesztusával elnyerte a nyugati országok szimpátiáját.

1988. április 29-én Ceauºescu bejelentette, hogy az ezredfordulóig végrehajtják az ún. település-szisztemalizálási tervet. Ez a „szisztemalizálás” nemcsak a falvakat, hanem az erdélyi városokat és a magyarlakta falvakat is érintette. Június 27-én Budapesten 40-50 ezren tiltakoznak a Hősök terén a tervezett falurombolás ellen. Másnap válaszként Bukarest – egyoldalú döntésként – bezárta a kolozsvári magyar konzulátust. Végül augusztus 28-án Aradon találkozott Grósz Károly és Ceauºescu, de a több mint 8 órás megbeszélés nem hozott eredményt.

Románia a 80-as évek végére gyorsított ütemben visszafizette a külföldi adósságát. A nép éhezett, nem volt élelmiszer, tüzelő. A „Kárpátok géniusza” országa kilátástalan gazdasági helyzetét figyelmen kívül hagyva, nagyszabású építkezésekbe kezdett a fővárosban, hogy saját megalomán ízlése szerint formálja át: a város központjában egész kerületeket dózeroltatott el, hogy helyükbe a diktatúrának kedves szocialista-realista stílusú épületeket emeljen.

Miközben az ország népe éhezett, Ceauºescu egy mesterséges dombon márványpalotát építtetett magának, melyet a párizsi Champs-Élyséesnél pár méterrel szélesebb sugárút köt össze a városközponttal. Hasonló stílusban építtette felesége számára a Tudományos Akadémiát és a Nemzeti Könyvtárat is, bár az utóbbi átadását már elsöpörte az 1989-es forradalom. A román fővárosra mind a mai napig rányomja bélyegét a diktátor építészeti stílusa, bár az utóbbi években komoly beruházások indultak a város korszerűsítésére.

Ceaușescu tervei között szerepelt, hogy a város lakóinak napi élelmezését központilag, a Nagy Bukaresti Menzán bonyolítsa le. Ez sem valósulhatott meg, de a 20 emeletes szerkezetkész Menzát csak a közelmúltban bontották le.

A december 15-én megindult felkelés elsodorta a diktátort. Ion Iliescu, a Bukarestben hatalomra került Nemzeti Megmentési Front elnöke december 24-én rendeletet adott ki egy rögtönítélő katonai bíróság felállításáról, melynek feladata a Ceaușescu-pár perének lefolytatása volt. A sebtében felállított rögtönítélő bíróság december 25-én a párt a román nép ellen elkövetett bűneiért és a nemzetgazdaság tönkretételéért halálra ítélte, és azonnal ki is végezte őket az épület udvarán.

A kivégzés olyan gyorsított menetben történt, hogy a tárgyalás egészét rögzítő tévéstábnak nem maradt ideje áramellátást biztosítani a külső helyszínen. Bár egy kamerával így is rögzítették a kivégzés pillanatait, az utóbb nyilvánosságra került felvételekről mintegy öt perc, maga a kivégzés és az utána következő percek hiányoztak – e körülmény utóbb mindenféle spekulációkat és legendákat szült. A kivégzés után másfél évvel a hiányzó részlet ugyancsak nyilvánosságra került.

A holttesteket álnéven temették el egy bukaresti temetőben, nehogy meggyalázzák őket; ma azonban már valódi nevük szerepel a sírkövön.