Vízkeresztkor magyar ima is szólt a Vatikánban

hirek.sk 2018. január 06., 17:22
VATIKÁNVÁROS. A mai emberiség életútját a napkeleti bölcsek Betlehembe vezető útjával hasonlította össze Ferenc pápa a római Szent Péter-székesegyházban vízkereszt ünnepén szombaton bemutatott szentmisén, amelyen számos nyelv mellett magyarul is fohászkodtak.

Ferenc pápa homíliájában azt mondta, hogy a három királyok azért vették észre a gyermek Jézushoz vezető csillagot, mert felemelték tekintetüket az égre.

"Életünkben gyakran megelégszünk azzal, amit magunk előtt találunk (...) a napkeleti bölcsek viszont ráéreztek arra, hogy az igazi élethez magas célkitűzés kell, amelyhez fel kell emelnünk a tekintetünket" - jelentette ki az egyházfő. Hozzátette, hogy a Jézushoz vezető csillag nem vakít és nem kábít el, mint a pénz, a karrier, a pillanatnyi dicsőség hullócsillaga.

A Szent Péter-székesegyházban bemutatott szentmisén többek között latinul, olaszul, filippínó, burmai, arámi és kínai nyelven imádkoztak. Magyarul Isten bölcsességéhez szólt a fohász, amelyet a szentszéki magyar nagykövetség diplomatája olvasott fel.

Ferenc pápa a Szent Péter téren délben mondott beszédében kijelentette, hogy a napkeleti bölcsek útkeresését az akkori időkben is sokak részéről közöny kísérte, a hatalmat képviselő Heródes pedig egyenesen félt a gyermek Jézustól.

A katolikus egyházfő a karácsonyt most ünneplő keleti egyházakat is köszöntötte.

Vízkereszt ünnepén a három király lóháton vonult be a Szent Péter térre: a Róma közelében fekvő városokból 1400 jelmezes elevenítette fel a napkeleti bölcsek útját római katonának, apostolnak vagy éppen reneszánsz dámának beöltözve. Közöttük több vízkereszti boszorkány, Befana is menetelt seprűvel a kezében. A Befana január hatodikán reggel hoz ajándékot az olasz gyerekeknek.

Vasárnap Ferenc pápa olasz és külföldi gyerekeket keresztel majd a Sixtus-kápolnában.

Vízkereszttel véget ér a téli szünet Olaszországban, a hétvégén több tízmillió olasz tér vissza a vakációról. Kiemelt biztonsági készültség van az olasz autósztrádákon, pályaudvarokon és repülőtereken, valamint a vásárlóutcákban és kereskedelmi központokban a most kezdődött akciós vásárlási szezon miatt. Róma belvárosát teljesen lezárták a járműforgalom előtt, a vízkereszti ünneplés helyszínének számító Navona térre csak fémdetektoros ellenőrzés után lehet belépni.

Forrás: MTI
0 HOZZÁSZÓLÁS