2019. október 29., 10:49

Vietnam gyorsítaná az áldozatok azonosítását

Vietnam mindent megtesz azoknak a holttesteknek a mielőbbi azonosításáért, amelyeket a múlt héten találtak egy délkelet-angliai hűtőkamion rakterében - jelentette be a vietnami külügyminisztérium kedden.

Anglia bolgár kamion
Fotó: TASR/AP

„Az áldozatok állampolgárságát egyelőre nem állapították meg hivatalosan” - tették hozzá a Reuters hírügynökségnek. A minisztérium megerősítette, hogy Hanoi és London szorosan együttműködik az áldozatok kilétének kiderítésében.

Hétfőn a brit vádhatóság azt közölte, hogy a kamion sofőrje feltehetően egy globális embercsempész hálózat tagja volt.

A 25 éves, észak-írországi Maurice Robinson ellen 39 rendbeli emberölés, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvés címén emeltek vádat.

Robinson ellen hétfőn kezdődött a büntetőeljárás az Essex megyei közigazgatási székhely, Chelmsford magisztrátusi bíróságán.

A brit rendőrség a múlt héten Essexben bukkant arra a bolgár rendszámú hűtőkamionra, amelynek a rakterében 39 holttest volt.

Noha az első feltételezések szerint a halottak kínaiak voltak, a brit médiában megjelent értesülések szerint egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az áldozatok - vagy legalábbis sokan közülük - vietnamiak lehettek.

A múlt hét óta több vietnami család is felvette a kapcsolatot az indokínai ország londoni nagykövetségével, az Egyesült Királyságba indult eltűnt családtagjai ügyében.

Vietnami weboldalakon többen azt írták, elképzelhető, hogy az áldozatok hamis kínai útlevelekkel indultak az Egyesült Királyság felé.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.