Vége a nyárnak, visszatér a cirkusz a városba

Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának felderítése ma jóval kevésbé reális, mint azon a napon volt, amikor a tetemeiket megtalálták. A vietnami vállalkozó Trinh Xuan Thanh ügye felfedte, hogy a biztonsági szerveinket olyan emberek irányítják, akik nem oda valók, még egy nagyáruház éjszakai portásaként sem állnák meg a helyüket. Mert nemcsak hogy kölcsönadták a kormánygépünket a vietnami titkosszolgálatnak az emberrabláshoz, hanem akkor sem jutott egyiküknek sem az eszébe, hogy az ügyet kivizsgálja, amikor már tudtak arról, véli Soltész.

Ha Robert Ficót jobb minőségű emberi erőforrás vette volna körül, vagy legalább létezett volna némi előrelátás, Ficónak ma nem kellene a Bonaparte-beli luxuslakásában politikai karrierjének romjai felett keseregnie, és tovább álmodozhatna a Fő téren elhelyezendő szobráról, ehelyett reménytelen harcra készül a politikai túlélésért. Nem a felszínre került disznóságok okozták közvetlenül a vesztét, hanem az a látványosan ostoba mód, ahogy azokat az emberei elkövették. Úgy viselkedtek, mint a maffiózók, akik nem ássák el az erdőben a holttestet, csak otthagyják a turistaút mellett, a gyilkos fegyverrel meg az ujjlenyomataikkal együtt, írja a Noviny.sk.

Az igazi gond Fico képviselő úr ellenzékének tehetetlensége és politikai gyengesége. Richard Sulíkon kívül, akinek egy kerékkel többje van, valamennyien ugyanazt kínálják, amit az aszociális smeres demokrácia: az ellenséges Brüsszelt, a rossz romákat, a veszélyes migránsokat, a kelet és nyugat közti hidakat, a gyermekbibliából vett infantilis családképeket, és persze Matovič esetében még a hazugságvizsgálót.

Mivel nyáron nem ülésezik a parlament, az ellenzéki képviselők ezt szó szerint nyári szünidőnek veszik. Történjen bármi, ráér a dolog őszig, hiszen nem ég a ház. Messze még a választások, s a célcsoportjuk úgyis megelégszik majd az olcsó cukorvattás pusztai attrakcióval, a csúnya Ficót ábrázoló óriásplakátokkal meg a pártlogós léggömbökkel. Az ellenzéki vezetők megpihentek a nyáron a fárasztó politikai munkától. Csak formálisan reagálgattak itt-ott, valódi cselekedetre nem futotta. És nem futja majd szeptemberben sem. Kivonulnak az utcákra, hogy megint megmutassák, hogy egy harmadrendű bohóc is képes a hangos show-műsorra.

Ha nem is lennének szórakoztatók, kétségkívül nevetségesek lesznek, hiszen Matovič és Hlina profi politikai bohócok, írja Soltész. A szünidőnek vége, visszatérnek tehát a manézsba, új poénokat azonban ne nagyon várjunk tőlük, reális megoldásokat várni tőlük pedig ugyanolyan naiv dolog lenne, mint Peter Pellegrinitől azt várni, hogy megváltozik a kormányzási stílusa, vagy Sakovától azt, hogy kivizsgáltatja a Smer botrányait.

Az előrehozott választások iránti követelések megérdemlik a támogatást, főleg hogy azt látjuk, a kormánykoalíció működésében alapvetően semmi sem változott. Szégyen lenne, ha az emberek ilyen helyzetben hallgatnának, véli Dag Daniš az Aktuality.sk-ban megjelent kommentárjában. Rendkívüli helyzetekben nem elegendő csak a parlament üléstermében beszélni, az ellenzéki pártoknak cselekedniük kellene, mobilizálni az erőiket, és kikényszeríteni a változásokat.

Ma más helyzet van, mint márciusban, amikor átengedték a tereket a fiatal „független” aktivistáknak, hogy a tüntetések a lehető legszélesebb nyilvános támogatást kapják. Merthogy kiderült, a fiatal aktivisták talán mégsem voltak annyira függetlenek, mint amilyennek tűntek, állítja Daniš. A Kiska embereivel való találkozók után a tüntetések is elcsitultak. Nyilván azért, mert Kiska csapatában egy új párt alapítását fontolgatták, és a Ficóval való összetűzés meg az előrehozott választások veszélye valamikor ez év júliusában nem igazán állt az érdekükben.

Természetes hát, hogy a többi ellenzéki játékos is mobilizálódni akar. Matovič, Hlina, később talán Sulík is… Főleg ha azt látják, hogy a Kiska nevével fémjelzett új párt nem a Smert gyengíti majd, hanem a jobboldali ellenzéki pártokat: az SaS-t, az OĽaNO-t, a KDH-t.

Eddig rendben is volna az ellenzék elszántsága a cselekvésre. Mikor máskor, ha nem azok után a megállapítások után, hogy a koalíció és a rendőrség a szervezett bűnözés hatalmába került? A gond az ellenzéki – főleg a parlamenti – pártokkal másutt van. Konkrétan abban, hogy a válság idején képtelenek voltak politikát csinálni. Amikor a kormány elveszítette a legitimitását és a nyilvánosság az újságíró meggyilkolása után előrehozott választásokért kiáltott, az ellenzéknek egyetlen lényeges dolgot kellett volna tennie: megpróbálni megbuktatni a kormányt és feltételeket diktálni: vagy széles támogatással rendelkező átmeneti kormány lesz, vagy előrehozott választások.

Az ellenzék ugyan (szóban) világosan kinyilvánította a céljait: bukjon a kormány, legyenek új választások, hiányoztak azonban az eszközök a B tervhez. A kormány megbuktatásához és az új választásokhoz ugyanis a maguk oldalára kellett volna állítaniuk a képviselők többségét. A Smer vezetésén belüli földrengések, a Most-Hídon belüli szakadások és az SNS növekvő elégedetlensége mellett nem volt ez teljesen lehetetlen küldetés, véli Daniš.

Az ellenzéki pártok azonban még csak kísérletet sem tettek (és most sem tesznek) saját „politikájuk” érvényesítésére, az erőviszonyok átrajzolására. És nem kínálnak víziót sem arra, hogyan tovább. Sőt, Sulík, Galko, Matovič és Remišová az ellenkezőjét vallják: senkivel sem állnak szóba  a másik oldalról, mert azok állítólag fertőznek, és alkalmatlanok bárminemű kapcsolatra. A másik oldal persze, a kormányválság és a nyilvános támogatás hanyatlása ellenére, érthető módon zárta a sorait, és bebetonozta magát Fico meg Kaliňák mellett. Game over.

Persze az ellenzéknek joga van erre a romantikus „soha senkivel közülük” meg „mindent vagy semmit” álláspontra, csak aztán ne legyenek majd meglepődve, ha az események, esélyek (meg a történelem) elkerülik őket.