Vasárnap szentté avatják VI. Pál pápát
Ferenc pápa vasárnap szentté avatja VI. Pál pápát, aki 1963 és 1978 között volt a katolikus egyház feje.
VI. Pál pápasága alatt oldódott meg a Mindszenty-ügy: 1974-ben felmentette az 1956-ban a budapesti amerikai nagykövetségre menekült és önként lemondani nem hajlandó bíborost esztergomi érseki és prímási méltóságából.
Giovanni Battista Enrico Antonio Maria Montini néven 1897. szeptember 26-án született a lombardiai Brescia közelében fekvő Concesio településen. Apja ügyvéd, ismert katolikus újságíró, a katolikus néppárt egyik alapítója, parlamenti képviselő volt. Giovanni gyenge egészségi állapota miatt nagyrészt magánúton végezte tanulmányait a jezsuiták iskolájában. 1916-tól tanult a papi szemináriumban, és 1920-ban a bresciai székesegyházban szentelték pappá, de parókián nem szolgált. A római Pápai Gregoriana Egyetemen teológiai és kánonjogi tanulmányokat folytatott, tanult a La Sapienzia egyetem bölcsészkarán is, 1921-től a pápai diplomataképző akadémiát is látogatta.
1923-tól egy évig a varsói nunciatúrán teljesített szolgálatot, 1924-ben a Pápai Államtitkárságra került, s harmincegy évet töltött egyhuzamban a vatikáni Kúria szolgálatában. Itt Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Pius pápa (uralkodott 1939-1958) jobb keze lett.
Jóllehet önmagát Pacelli tanítványának tekintette, nem egészen értett egyet a pápa politikájával, rokonszenvezett a kereszténydemokrata baloldallal. XII. Pius 1954-ben Milánó érsekévé nevezte ki, 1956-ban kiállt a magyar forradalom mellett. Sokan már ekkor a jövendő pápát látták benne, de XII. Pius halálakor még nem volt bíboros, így nem tartozott a választható jelöltek közé. A Szent Péter trónját 1958-ban elfoglaló XXIII. János pápa szinte azonnal bíborossá és több vatikáni kongregáció tagjává nevezte ki.
XXIII. János halála után a mindkét előző pápával közeli kapcsolatban álló Montini volt a pápaválasztó konklávé legnagyobb esélyese. 1963. június 21-én meglepő gyorsasággal, mindössze két nap és hat szavazás után választották meg a katolikus egyház fejévé, a VI. Pál nevet Szent Pál előtti tisztelgésül választotta.
VI. Pál kitűnő diplomata volt, a kiegyenlítésre, a kompromisszumra való törekvés jellemezte.
A modern világ kérdéseire keresett válaszokat, de teológiai és erkölcsi ítéletei inkább a hagyománnyal voltak összhangban. XXIII. János nyomán kívánt haladni, és folytatta az általa 1962-ben összehívott, a katolikus egyház történetében vízválasztót jelentő második vatikáni zsinatot. Zsinati szellemű reformintézkedései közé tartozott a püspöki szinódus létrehozása, a római Kúria újjászervezése, a liturgiareform támogatása, a szentmise új szertartásának bevezetése, az anyanyelvi misézés, az egyházjog revíziója, a bíborosi kollégium nemzetközivé tétele. Feloszlatta a nemesi testőrséget és a palotaőrséget, a Svájci Gárdát tette meg a Vatikán egyedüli fegyveres erejévé.
Ugyanakkor konzervatív döntéseket hozott a papi nőtlenség, a vegyes házasság és a válás, továbbá a születésszabályozás kérdésében.
Nevezetes enciklikái vitákat váltottak ki: az Ecclesiam suam (1964) szorgalmazta a párbeszédet a katolikus egyházon belül, a nem katolikus keresztényekkel és minden jóakaratú emberrel. A Populorum progressio (1967) az egyház szociális tanításával foglalkozik, és azt hangsúlyozza, hogy a világ gazdagságának az egész emberiséget, nem csak keveseket kell szolgálnia. A Sacerdotalis coelibatus (1967) a papi nőtlenséget erősítette meg, a Humanae Vitae (1968) a mesterséges fogamzásgátlást ítélte el, utóbbi világszerte, még az egyházon belül is nagy bírálatot váltott ki.
A pápa az egyházat a "megfontolva haladás" szellemében kormányozta, nyitottá tette más vallások és a nem keresztény világ felé. Ennek jegyében létrehozta a Keresztény Egység Titkárságát, a Nem-keresztények Titkárságát és a Nem-hívők Titkárságát.
Ő volt az első pápa, aki - a Vatikán falai közül kilépve - megkezdte utazásait a világegyházban.
Több százezer kilométert repült, mind az öt földrészt bejárta, látogatást tett Izraelben, többször találkozott Athenagorasz konstantinápolyi ortodox pátriárkával, akivel 1965-ben kölcsönösen visszavonták az 1054-es egyházszakadáskor kimondott kiközösítéseket. Beszédet mondott az ENSZ-ben (1965), meglátogatta az Egyházak Ökumenikus Tanácsát Genfben (1969). A kelet- és közép-európai szocialista országokkal jobb kapcsolatokat alakított ki (keleti politikájának fő képviselője Agostino Casaroli bíboros volt), 1977-ben fogadta a magyar pártvezetőt, Kádár Jánost is. Pápasága alatt oldódott meg a Mindszenty-ügy: 1974-ben felmentette az 1956-ban a budapesti amerikai nagykövetségre menekült és önként lemondani nem hajlandó bíborost esztergomi érseki és prímási méltóságából.
A 20. század egyik legjelentősebb katolikus egyházfője 1978. augusztus 6-án halt meg.
