Újrajátsszák a marathóni csatát

A csatatéren görög és perzsa hadak néznek egymással farkasszemet, de lesz zenés-táncos mulatság, valamint irodalmi programok és képzőművészeti foglalkozások is várják az ókor megszállottjait.

A hétvégi események legnagyobb látványossága azonban a kétszáz főt felvonultató csata lesz, amelyen a legelszántabb harcosok vesznek részt. „Csak az három évbe telt, mire a két hadsereget elláttuk fegyverrel” – nyilatkozta Christian Cameron kanadai író, az amerikai tengerészgyalogság egykori tisztviselője „Több száz munkaórát vett igénybe a megfelelő fegyverzet elkészítése, nem beszélve a szövetanyagokról és a színárnyalatok meghatározásáról” – tette hozzá az eseményen egy görög arisztokratát alakító férfi, aki azt is elmondta, hogy a résztvevők egyenként 5-10 ezer euró értékű öltözéket fognak viselni.

A csatából nem maradhatnak el a fegyverek, a "görögöknél" dárda lesz, míg a "perzsák" gumifejjel ellátott íjakkal támadhatnak. „Azt hiszem, hogy időben és a résztvevők számát tekintve is ez lesz a legnagyobb ilyen jellegű esemény Görögországban” – mondta el a 23 éves thesszaloniki egyetemista, Yiannis Kadoglou.

A marathóni ütközet az ókor egyik nevezetes csatája, amelyben I. Dareiosz hadai ütköztek meg a Miltiadész vezette görög sereggel. A görög győzelemmel végződött csata nagyrészt Hérodotosz (i.e. 484-425) görög történetíró leírásából ismert.

Az i. e. 490-ben, a görög–perzsa háború keretében lezajlott marathóni csatához két legendás futás kapcsolódik. Az első a csatát megelőzően Athénből Spártába küldött futár története (történetileg ez a hihetőbb), a második pedig a győzelem hírét Athénba vivő s ott holtan összeeső katona szinte biztosan kitalált története. Ma az első futás emlékét futóverseny, a másodikét pedig egy atlétikai versenyszám őrzi.

A marathóni csata előtt az athéniak futárt küldtek Spártába, hogy segítséget kérjenek a perzsák ellen. Pheidippidész hivatásos futó volt, és Hérodotosz szerint „az Athénból való indulása utáni napon már meg is érkezett”. Majd így folytatódik az események leírása: „Pheidippidész elmondta hát a rábízott üzenetet, a lakedaimóniak [azaz a spártaiak] pedig úgy döntöttek, hogy megadják ugyan a segítséget, de nem indulhatnak azonnal, mert akkor megszegnék a tövényt. Aznap volt ugyanis a hónap kilencedik napja, márpedig a kilencedik napon – legalábbis így mondták – nem indulhatnak hadba, hiszen még nincs holdtölte. Így hát megvárták a holdtöltét.”


Ezt a történetet Hérodotosz, a görög–perzsa háború krónikása mintegy fél évszázaddal az események után írta le. Hérodotosz alapos kutatómunkát végzett, sok forrást összegyűjtött, sok emberrel beszélt, és tudatosan igyekezett kiszűrni a mítoszokat. Munkájának színvonala mégis egyenetlen lett. „Azok az összevetések, amelyeket a párhuzamos keleti dokumentumok tesznek lehetővé, mindenesetre azt tanúsítják, hogy Hérodotosz értesülései néha meglepően pontosak, máskor viszont félreértéseket, tévedéseket, kitalálásokat tartalmaznak” – írja Hegyi Dolores, Hérodotosz magyar kommentátora. Hogy tehát a félszáz évvel a marathóni csata után keletkezett leírás hiteles-e, ma már nem tudhatjuk; de mindenesetre hihető, akár igaz is lehet.

Néhány fennmaradt változatban Philippidésznek hívják a futárt. Ez az eltérés azért lehetséges, mert a görög kéziratok nem közvetlenül hagyományozódtak ránk.

1982-ben John Foden brit repülőtiszt néhány társával elhatározta, hogy rekonstruálja Pheidippidész útját, és kipróbálja, hogy lehetséges-e az, amit Hérodotosz leírt. Olyan útvonalat igyekeztek meghatározni, amely a lehető legrövidebb, ugyanakkor elkerüli az Athénnal nem szövetséges Argosz területét, ahol a futárra veszély leselkedett volna. Feltételezték, hogy Pheidippidész Korinthosz után ezért Nemea felé vette az útját, majd az 1200 méter magas Parthenio-hegyen átkelve Tegea érintésével – majdnem 250 kilométer megtétele után – jutott Spártába. Kérdés volt az is, hogy mennyi időre volt ehhez szüksége. Mivel Hérodotosz csak annyit írt, hogy Pheidippidész másnap érkezett meg, Fodenék 36 órát tűztek ki menetidőnek, és a próbafutáson ötből ketten valóban meg is tették ennyi idő alatt az utat. Ezzel bebizonyították, hogy Pheidippidész története igaz lehet. Jannisz Kurosz görög ultrafutó 2005-ben oda-vissza is megtette a távot, ahogyan Pheidippidésznek is tennie kellett, hogy a spártaiak válaszát megvihesse az athéniaknak.

Foden a sikeres kísérlet után 1983-ban nemzetközi versenyt hirdetett Pheidippidész emlékére, amelyet azóta is minden évben megrendeznek, szép magyar sikerekkel. Mivel a nyolcvanas évek elején még úgy tudták, hogy a marathóni csata szeptemberben volt, a Spartathlont is szeptemberben rendezik, gyakran igen nagy melegben. (Újabb kutatások azt valószínűsítik, hogy a csata időpontja augusztusra esett.) A versenyzők Athén belvárosától Leónidasz király spártai szobráig futnak, s a 245,3 kilométeres táv megtételére 36 órájuk van.

A közismert legenda szerint a marathóni csata után egy katona futva vitte a győzelem hírét Athénba, ahol csak ennyi mondott: „Νενικήκαμεν!” (nenikékamen, azaz győztünk), majd holtan összeesett. Ennek az emlékére rendezik a maratoni futóversenyeket. Bár ez a futás sokkal rövidebb az Athén–Spárta távnál, és majdnem biztosan kitalált történet, mégis sokkal ismertebb az előzőnél. A maratoni futást az első újkori olimpia versenyszámai közé is felvették. A táv hossza 42,195 km.