2012. július 27., 14:13

Tusványos: Berényi az összefogás szükségességéről beszélt

TUSNÁDFÜRDÕ. A magyar összefogás szükségességéről beszéltek a külhoni magyar politikai szervezetek vezetői pénteken, a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor fősátrában rendezett nemzetpolitikai kerekasztalon.

Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős államtitkár-helyettes rámutatott: ritkán fordul elő, hogy a környező országokban egy éven belül választásokat rendezzenek. Ezért a külhoni magyar vezetők Tusványoson immár hagyománnyá vált tanácskozása idén az adott országban lezajlott, vagy küszöbön álló választásokra összpontosított.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke beszámolt arról, hogy az idei ukrajnai parlamenti választásokon nem lesz olyan választókerület, amelyben többségben lenne a magyarság. Mint mondta, ilyen körülmények között nagyon nehéz meggyőzni a választókat, hogy a minimális esélyekkel induló magyar jelöltre szavazzanak. Brenzovics szerint mégis fel kell venni a küzdelmet, mert - a később esetleg javuló magyar érdekérvényesítési lehetőségek megőrzése érdekében - meg kell állítani azt a tendenciát, hogy a magyar választók elkezdtek többségi jelöltekre szavazni.

Ugyancsak a többségi jelöltekre való "átszavazás" jelenségére panaszkodott Tusványoson Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke. Mint kifejtette, az MKP-t kedvezőtlenül érintette a választások előrehozása: kevésen múlt, de az MKP-nak nem sikerült átlépnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

Berényi a legnagyobb veszélynek a magyar közösség drámai megfogyatkozását nevezte: mint mondta, az utóbbi tíz évben 60 ezerrel, az utóbbi húsz évben pedig 110 ezerrel fogyott a magyar közösség Szlovákiában. Ezt szerinte csak az autonómiaigény egységes felvállalása, a kisebbségi önkormányzatok létrehozása állíthatja meg.

Berényi beszámolt róla, hogy az MKP jelenleg a Most-Híd párttal, és civilek bevonásával folytat közéleti vitát a felvidéki magyarok jövőjéről. "Merjük-e vállalni a megmaradás eszközeit, vagy a megszűnésünkhöz akarunk biztosítani méltóságos keretet" - összegezte az útkeresés tétjét Tusványoson az MKP elnöke.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke arról számolt be, hogy a Vajdaságban sikerült megfékezni az átszavazási tendenciát, és a közelmúltban lezajlott választásokon egy széles körű összefogással, 500 civil szervezettel és a történelmi magyar pártok támogatásával sikerült erős országos és regionális politikai képviselethez juttatni a magyarságot.

Mint mondta, 16 év után ismét van önálló magyar frakció a belgrádi törvényhozásban. "Az alapcél, hogy ne csökkenjen a politikai befolyásunk, ez megvalósult. A választáson a magyar politizálás újabb négy évet teremtett önmagának. Ez magában hordozza az előrelépés esélyét" - összegezte Pásztor.

Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke szerint a romániai önkormányzati választások bebizonyították, hogy az erdélyi magyarság nem akar megosztást, ezért szavazott csaknem 90 százalékban a szövetség jelöltjeire. Hangsúlyozta: az erdélyi magyarok több mint húsz éve tudják, hogy van egy olyan szervezet, amely képes megvédeni őket. Ahhoz, hogy ez az erő megmaradjon, összefogásra van szükség - tette hozzá.

Az RMDSZ mindig meg kell találja a "modus vivendit" a mindenkori román kormánnyal, még akkor is, ha ellenzékben van - magyarázta Borbély. Hozzátette: ősszel valószínűleg a 2008-as törvény szerint rendeznek parlamenti választást Romániában, ami a jelölteknek "orosz rulett". (Nem lehetnek ugyanis biztosak abban, hogy melyik választókerületben eredményeznek mandátumot a töredékszavazatok.) De - tette hozzá - ez legalább arányos képviseletet biztosít, összegyűjti a magyar szavazatokat, hiszen a választók tudják, hogy egyetlen szavazat sem vész el.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke elismerte, hogy az önkormányzati választásokat az RMDSZ nyerte, de szerinte egy kisebbségi szervezettől elvárható, hogy a kisebbségi véleményt se söpörje le az asztalról. Rámutatott, az új párt megjelenése százezer embert hozott vissza a magyar közéletbe, még ha ezek kétharmada a RMDSZ-re is adta voksát.

Kifejtette: választások idején sem jó, ha a pártszempontok felülírják a nemzetpolitikai szempontokat, de utána négy év építkezésnek kell következnie, és ebben olyan kulcsszavak a meghatározóak, mint az összefogás, konszenzus, szolidaritás, egyeztetés. Az EMNP elnöke felhívással fordult az RMDSZ-hez, hogy az őszi parlamenti választások előtt leheljenek életet az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumba (EMEF), amely a nemzetpolitikai célok érdekében történő magyar összefogáshoz biztosíthat keretet.

A közönség soraiban ülő Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzászólásában a "hatalomvakságtól" óvta az RMDSZ-t, és aggodalmát fejezte ki, a magyarság nemzeti érdekeit veszélyezteti a "balkáni típusú" politizálás. Tőkés is úgy vélekedett, csak az EMEF keretében való együttműködés lehet a járható út Erdélyben a magyar nemzetpolitikai célok megvalósulása felé.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.