2012. március 23., 12:47

Turul-szobrot kaphat Dél-Komárom

DÉL-KOMÁROM, RÉVKOMÁROM. 2012. június 4-én a Trianoni Békediktátum aláírásának, Komárom város kettészakításának évfordulóján Turul madarat ábrázoló szobor felállítását tervezi Dél-Komáromban az Endresz Csoport.
A turul-szobrot az 1-es és 13-as út kereszteződésében lévő körforgalomnál állítanák fel, mindenféle politikai célzat nélkül.

A szobor Szmrecsányi Boldizsár kortárs magyar szobrászművész alkotása. A talapzatot Turi Attila Ybl-díjas főépítész tervei alapján alkotják meg. Az Endresz Csoportot testvérszervezete, az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás segíti.

„A turul-madár ősi magyar eredetmonda-szimbólum. A magyarság egyik legősibb szimbóluma, az elszakított nemzetrészek összetartozását jelképezi” – nyilatkozta portálunknak Boldoghy Olivér az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás tagja.

Boldoghy a Hírek.sk-nak azt is elmondta, hogy a szobor már elkészült, a Székelyudvarhelyen felállított turul-szoborra hasonmása. A talapzat felállítására és elkészítésére azonban még hiányzik a pénz, ezért  több fórumon gyűjtést szerveztek. „Eszközeink korlátozottak, ezért közösségi portálokon, a honlapunkon, az ismeretségi körünkben és a sajtóban népszerűsítjük a kezdeményezést”- nyilatkozta.

A turul-szobor felállításához a 12029004-00162242-00100002 számlaszámon lehet hozzájárulni. Utalványok a dél-komáromi Arany János utcai kávézóban, az észak-komáromi Saga Cafeban és a Viking Pub-ban szerezhetőek be. Postai utalványt az Egy Jobb Komáromért székházában is igényelhetünk.
Megosztás