Több ezer embernek nincs háziorvosa Szlovákiában
Szlovákiában több ezer embernek nincs háziorvosa, hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal éves jelentésében. Ennek oka nem feltétlenül az orvoshiány, sok szlovákiai polgár egyszerűen nem keresi fel az orvosát.
Ennek több oka is van. Egyesek egyszerűen elhanyagolják, hogy felkeressék a garantált háziorvosukat, miután már nem tartoznak a gyermekorvoshoz. De vannak olyanok is, akik azért nincsenek benne a rendszerben, mert külföldön járnak orvoshoz. "Sokan csak a 40-es éveikben kezdenek háziorvost keresni, és beszerezni a gyermekorvosuktól az orvosi dokumentációjukat" - magyarázta Tomáš Szalay, Pozsony megyei főorvos.
Körülbelül 260 ezer embernek nincs szerződéses háziorvosa, ami a lakosság mintegy 5 százaléka.
„Szomorú statisztika, ami évről évre egyre rosszabb” – magyarázta Marián Šóth, a Magánorvosok Egyesületének elnöke. Az a tény, hogy több ezer embernek nincs szerződéses háziorvosa, újabb problémát is jelent. Ezek a betegek ugyanis a megelőző vizsgálatokat is elhanyagolják. Tavaly a biztosítottak mindössze 27 százaléka vett részt a megelőző ellenőrzésen.
– tette hozzá Šóth.
A szakemberek egy lélegzettel azt is hozzáteszik, hogy a betegeknek az állandó lakóhelyükön van a garantált háziorvosuk.
– tette hozzá Jana Ježíková egészségügyi elemző. A betegek könnyen megtalálhatják a háziorvosukat a megye honlapján is. Az Én orvosom kategóriában – az állandó lakóhely megadása után megtalálja annak az orvosnak a nevét, akire jogosult.
– magyarázta Ježíková.
Az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal egy másik szomorú tényre is rámutatott. Szlovákiában körülbelül 400 háziorvos hiányzik. Sok betegnek így több tíz kilométert kell utaznia a háziorvosához.