2019. május 6., 15:30

Talán az összes hiányzó alkotmánybíró-jelöltet megválasztják legközelebb

A koalíció a lehető legtöbb alkotmánybírót szándékozik megválasztani a következő szavazáson. A támogatandó jelöltek neveit illetően egyelőre nem született egyezség, a tárgyalás folytatódik. Ezt hétfőn jelentette ki Bugár Béla, a Most-Híd elnöke.

alkotmánybíró
Fotó: TASR

Azt, hogy a lehető legtöbb jelölt megválasztása a cél, Bastrnák Tibor, a Most-Híd frakcióvezetője is megerősítette. A koalíció több képviselője múlt héten kilátásba helyezte, hogy mind a tíz hiányzó jelöltet megválaszthatják.

Bastrnák ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Andrej Kiska államfő az eddig megválasztott nyolc jelölt közül csak hármat nevezett ki,

ezért kérdéses, hogy a parlamentnek hány nevet kell még az államfő elé terjesztenie.

A képviselőknek május 21-én, kora este kellene szavazniuk a jelöltekről.

Ez már a harmadik jelöltválasztás lesz. Az első szavazáson senkit sem, a másodikon nyolc jelöltet választottak meg, akik közül az elnök három új alkotmánybírót nevezett ki, működőképessé téve ezáltal az Alkotmánybíróság plénumát. Az Alkotmánybíróság elnökének Ivan Fiačant nevezte ki. A taláros testületben jelenleg hét bíró foglal helyet, a kívánt összlétszám 13.

Bugár elmondása szerint a koalíciós tanács ülésén szóba került a külföldi himnuszok lejátszásának ügye is.

A Most-Híd elismételte, hogy nem támogatja az SNS által jegyzett törvényre vonatkozó elnöki vétó megtörését. Amennyiben erre mégis sor kerül, a parlament gyorsított eljárásban fogja elfogadni a Most-Híd törvénymódosítását, amely eltörölné a lejátszásra vonatkozó tilalmat. Ha a parlament nem töri meg a vétót, a jelenlegi szabályozás marad érvényben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.