2011. április 4., 01:56

Szeretni jó

POZSONY, ROZSNYÓ. 2011. május 20-21. között ismét megmozdul a Kárpát-medence reformátussága. A Szeretethíd keretében ismét alkalmuk lesz az egyéneknek és közösségeknek, hogy segítsenek a rászorulókon, s megszépítsék környezetüket azzal a tudattal, hogy önkéntes áldozatukkal hidat képeznek a társadalom, Isten és ember között.

Ezen a napon különleges alkalom kínálkozik a generációk közötti összefogásra, az egymáshoz való közelebb kerülésre a közös munka, szolgálat által. A szervezők célja, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében az ország minden területén munkálkodjanak kisebb-nagyobb csoportok. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat: idősek, fiatalok, egyháztagok és világi emberek, egészségesek és fogyatékkal élők.

A program előzménye 2008-ra nyúlik vissza. A Magyar Református Szeretetszolgálat kifejezetten fiataloknak hirdette meg a Szeretethíd programot azzal a céllal, hogy fogyatékos intézményekbe, szeretetotthonokba látogassanak el, hogy megismerjék a nehezebb sorsúak életét, és részesülhessenek abban az örömben, hogy látják, ők is hasznosak, ők is tudnak másokon segíteni. A két hét alatt, amíg az önkéntesek az intézményekben segítettek, megtapasztalták, hogy sokszor nem csak fizikai munkával vagy anyagi támogatással lehet valakivel jót tenni, hanem akár egy mosoly is elég ahhoz, hogy a másik napját szebbé tegyük. Ezen a szeretethídon közel harmincan vettek részt.

Mind az intézményektől, mind az önkéntesektől nagyon pozitív visszajelzések érkeztek, ezért döntött úgy a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy kiterjeszti ezt a programot és mindenkinek lehetőséget kínál arra, hogy segíthessen másokon.

A Felvidéken tavaly 14 református gyülekezet, 4 alapiskola, és egy cserkészcsapat erősítette az összefogást. A rozsnyói köztemetőben sokan vállaltak önkéntes munkát a Szeretethíd keretében.

 
 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.