Széchenyi a lóversenyek ügyének elhivatott pártfogója volt

A lóversenyzés története Magyarországon egészen Hunyadi Mátyás koráig nyúlik vissza: királyunk aktívan részt vett például 1460-ben az Olmützben tartott kocsiversenyeken, majd úgy egy évszázaddal később II. Lajos magyar király, cseh „kollégája”, a krakkói vajda és számos magyar nemes lovai futottak versenyt a kelenföldi síkságon.

Az újkori „lófuttatás” története azonban már nem csak királyi és nemesi sarjak kiváltsága, Széchenyi Istvánnak, a műfaj pesti meghonosítójának egyik célja éppen ez volt. A legnagyobb magyar angliai tapasztalataiból kiindulva a lóversenyekkel a szórakozás széles körben művelt, új formáját akarta meghonosítani – ezenkívül jelentős honvédelmi és gazdasági hasznot látott a lótenyésztésben is (erről tanúskodik „A lovakrúl” című munkája is, 1827-ből).

Angolmán vagy arabmán?

Széchenyié volt az oroszlánrész a lóversenyzés elterjesztésében, de nem szabad elvitatni Trautmannsdorf János gróf érdemeit sem, aki már 1814-ben angol telivéreket hozott Magyarországra. Az ő követői voltak a hasonszőrű vállalkozásokban Széchenyi, Wesselényi Miklós és számos magyar főúr – derül ki Zeidler Miklós „A labdaháztól a Népstadionig” című művéből.

Az arisztokraták ló-preferenciáikat tekintve két pártra szakadtak, arabománokra és angolmánokra – előbbiek (akik a később a többséget alkották) a keleti vérű, de már a brit szigeten tenyésztett jószágokat részesítették előnyben, míg az utóbbiak az arab földről származó telivérekre esküdtek.

Öt évig gondolkodott az uralkodóház

Széchenyi a lóversenyek ügyének elhivatott pártfogójává vált az 1820-as évek elejére, csakhamar megjelentette 30 pontos versenyszabály-tervezetét.

A Habsburgok (akik bizonyos okokból ódzkodtak akkoriban a tömegeket megmozgató nyilvános eseményektől) majd’ ötéves huzavona után végül engedélyezték a lovasfutamok rendezését. 1826-ban az éppen zajló országgyűlésnek otthont adó Pozsony városában került sor egy – Széchenyi megfogalmazása szerint – gyarló külsőségek között megrendezett versenyre.

Megépült a „pesti gyep”

A frissen megalakult Pesti Lóversenyző Társaság egy esztendővel a pozsonyi verseny után havi 400 forintért bérbe vette a várostól a pesti, mai Üllői út és Soroksári út között fekvő 230 holdas területet, azon rövid idő alatt 2340 méter hosszúságú pályát, tribünöket, nézőtereket alakítottak ki, a nem csekély összegből még parkosításra is futotta. Valójában Heinrich János kapitány vezetésével épült ki a lóversenytér, a „pesti gyep”.

Rajt!

1827. június 6-án volt az első versenynap, az eseményre mintegy 15 ezer kíváncsi néző gyűlt össze. Az elsőként megrendezett, úgynevezett „elegyes” futáson minden magyarországi ló indulhatott. A versenyt Károlyi György hatéves Babieka nevű lova nyerte.

Külön futamokat rendeztek a parasztok lovai és az arisztokraták ménesei részére is. Utóbbit Wesselényi kancája, Al-Borak nyerte. Az 1827-es versenyt számos követte, elmondható, hogy meghonosodott, társadalmi eseménnyé vált a lóversenyzés, amely angol hagyományokon alapult.

A szabadságharc mindent megváltoztatott

Az 1848-49-es szabadságharc után sok évig néptelenek voltak a lóversenypályák. A reneszánsz az 1860-as években következett el, ekkor már – igaz, inkognitóban – maga Ferenc József is versenyzett hazánkban.

Kanca volt, de legyőzhetetlen

A lóversenyeket (az ügetőt is) ma már az 1925-ben épített Kincsem Park elnevezésű, kombinált pályán rendezik, ahol a névadó „Hungarian wonder”, vagyis Kincsem életnagyságú szobra is áll.

A sárga csodakanca a kiegyezés-kori lóversenyek legendás állata volt, amely 54 versenyen indult, és egyszer sem veszített.

Blaskovich Ernő lova hatéves korában hagyta abba a versenyzést, ezután tenyészkancaként folytatta pályafutását a kisbéri ménesben. Utolsó csikójának ellése után, 1877-ben megbetegedett. A telivér tizenhárom éves korában múlt ki.