2017. július 15., 10:08

Szaglásunk felelős a zsírpárnáinkért?

A Berkeley-i Kaliforniai Egyetem egereken elvégzett kísérlete alapján az étel illata komoly szerepet játszhat abban, hogy testünk hogyan használja fel az energiát. Az eredmények szerint jelentős kapcsolat van a szaglórendszer és az anyagcserét irányító agyi régió közt.
201707150952590.orr2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Céline Riera, a kutatásban résztvevő szakember elmondta, hogy tanulmányuk az egyik első olyan munka, amely bemutatja, hogy a szaglás manipulálása milyen hatással van az energiaegyensúly szabályozására.

Nem ritka, hogy az érzéküket elvesztő emberek lefogynak. A jelenség hátterében azonban a szaglásvesztést okozó betegség, illetve az ebből eredeztethető depresszió és étvágycsökkenés is állhat. Az új vizsgálat azonban azt bizonyítja, hogy a szaglás önmagában is befolyásolja az étvágyat.

Mivel az emberek az egerekhez hasonlóan éhesen jóval érzékenyebbek az illatokra, mint jóllakottan, a szaglás manipulálásával talán elhitethetnénk a testtel, hogy evett már.

A vizsgálatban a szakértők génterápiával, illetve egy vírus segítségével módosították kifejlett egerek érzékszervi neuronjait. A beavatkozástól az élőlények három hétre elvesztették a szaglásukat.

A terápia hatására az állatokban nőtt az energiafelhasználás. Az egerek teste elkezdte barna zsírsejtekké alakítani a bézs zsírsejteket – ez jelentősen növelte a zsírsavak égetésének sebességét. Az élőlényekben a gyakran egészségügyi problémát okozó sárga zsírsejtek is zsugorodtak.

A kutatásban a kezelt egerek ugyanazt a zsírban gazdag étrendet kapták, mint a kontrollcsoport tagjai. Az érzéküktől megfosztott példányok a vizsgálat alatt legfeljebb 10 százalékos testtömeg-növekedésen estek át, míg a normál állatok megközelítőleg 100 százalékoson.

A kutatásban egy elhízott egérrel is kísérleteztek, amely glükóz intoleranciában szenvedett. A szaglás elvesztése után az állat nem csupán lefogyott, de normál glükóz toleranciáját is visszanyerte.

A beavatkozásnak azonban volt negatív hatása is. A szaglás kiiktatásával nőtt a noradrenalin nevű stresszhormon szintje, amely akár szívrohamot is kiválthat.

Andrew Dillin, a kutatásban résztvevő szakember szerint drasztikus lenne az elhízott embereket megfosztani a szaglásuktól, igaz, ez az eljárás életképes alternatívája lehetne a jóval szélsőségesebb műtéteknek. Az érzéket ráadásul nem kéne állandó jelleggel kiiktatni, a szaglást idővel visszaállíthatnák.

A vizsgálat vége után a csapat német kutatókkal dolgozva olyan egerekkel is kísérletezett, melyeknek szaglását mesterségesen feljavították. A vizsgálat felfedte, hogy normál diétán ezek az állatok jobban elhíztak, mint az átlagos példányok.

Riera szerint a szaglás fontos szerepet tölt be a táplálkozás élvezetében, éppen ezért a szaglóneuronok szabályzásával csökkenthető az étel utáni sóvárgás. Ez pedig sok elhízással küzdő ember életét könnyíthetné meg - írja a Berkeley News.

201707150952590.orr2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás