Scheffler János vértanúsága sokakat megerősített
Scheffler János földi maradványait ez év június 17-én hozták fel a szatmárnémeti székesegyház kriptájából a templomtérbe, 24-én pedig Schönberger Jenő püspök megszentelte a jobb mellékoltár mellett helyet kapó új síremléket.
Sheffler János 1887ben született a Szatmár vármegyei Kálmándon. Középiskoláit Szatmárnémetiben, a nyolcadik osztályt már a papnevelő intézetben végezte. A kitűnő eredménnyel végzett papnövendéket 1906-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem Teológiai Karára küldték, ahol kitűnt társai közül. Már harmadik évfolyamos korában jelentek meg teológiai tárgyú írásai.
1910. július 6-án szülőfalujában, Kálmándon szentelték pappá. Ezután rövid ideig Csomaközön volt káplán, majd ösztöndíjjal Rómába küldték tanulni, ahol kiváló eredménnyel kánonjogi doktori címet szerzett. Ezt követően a szatmári püspökségen szertartó, majd segédlelkész volt Ungváron, 1915-ben teológiai doktorrá avatták. 1920-ban a szatmárnémeti Katolikus Gimnázium tanára, majd 1923-tól nagymajtényi plébános lett. Nagymajtényban kemény harcokat vívott a magyar tanításnak az új román adminisztráció által szorgalmazott visszaszorítása ellen, a templomot pedig helyreállíttatta. 1940 őszén a Kolozsvári Egyetem egyházjogi tanszékét vezette.
1942-ben XII. Piusz pápa szatmári megyéspüspökké nevezte ki. Visszaállította a katolikus tanítóképző intézetet, új plébániákat, Nagykárolyban és Ungváron kisszemináriumokat szervezett. 1944. szeptember 15-én Szatmárnémetit is elérte a háború, a püspöki palotát bombatámadás érte, így kénytelen volt átköltözni az Irgalmas Nővérekhez. Személyesen állt ki a bevonuló szovjet és román csapatok által sok ezer sváb származású férfi és nő elhurcolása ellen, de sokat nem tehetett értük.
Április 9-én az egyesített Szatmári és Nagyváradi Egyházmegye püspöke lett. A román Securitate őt szemelte ki arra, hogy vezesse a pápát el nem ismerő romániai katolikus egyházat. Õ erre a felkérésre ennyit válaszolt: „Non possum!” (Nem tehetem!). A román kormány 1948. szeptember 17-én működését felfüggesztette. 1950-ben elutasította a békepapi mozgalom megszervezését, ezért 1950. május 23-án kényszerlakhelyre Körösbányára vitték. 1952. március 19-én letartóztatták és a bukaresti fogdában folytatták kihallgatását. Arra próbálták rábírni, hogy Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását. Miután ezt nem fogadta el, előbb Máramarosszigeten került börtönbe, majd a zsilavai föld alatti (megsemmisítő) tömlöc foglya lett, ahol 1952. december 6-án hunyt el.
Az embertelen körülmények között végig megtartotta hitét és emberségét. Soha, semmilyen kedvezményt nem kért, mindenét megosztotta társaival. Koporsó nélküli jeltelen sírba temették, de a börtön ortodox lelkésze megjegyezte a sír helyét és 1965 őszén csontjait titokban, útitáskájában hozta haza Galambos Ferenc nagyprépost. Hám János mellett találtak számára végső nyughelyet a szatmárnémeti székesegyház kriptájában.
Boldoggá avatásának aktáit Márton Áron ügyével együtt 1996. december 6-án nyújtották be a Szentté Avatási Kongregációhoz. A Szentatya 2010. július 1-jén, csütörtökön délelőtt jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri Isten Szolgája, Scheffler János szatmári püspök vértanúságát.
A boldoggáavatási szertartásra az ünnepség elején kerül sor, majd szentmisével folytatódik a program. Az ünnepségen Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa felolvassa XVI. Benedek pápa levelét, ezt követően leplezik le Scheffler János arcképét. A vértanú püspök életét Szőke János budapesti szalézi atya, a boldoggáavatási kérelem posztulátora ismerteti, majd Erdő Péter bíboros celebrál szentmisét.
Összesen körülbelül 35 püspök vesz részt a szertartáson, továbbá több mint százötven katolikus pap; de tiszteletüket teszik más felekezetek képviselői is, így Csűri István királyhágómelléki református püspök, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Alexandru Tincu nyugalmazott ortodox esperes is.
