Sargentini-jelentés: elindult az eljárás Magyarország ellen
Az Európai Unió soros, osztrák elnöksége megkapta kedden az Európai Parlament elnökének levelét, amelyben a 7. cikk szerinti eljárás megindítását kéri a képviselőtestület nevében Magyarország ellen – írja a Bruxinfo.
– nyilatkozta a portálnak az európai ügyekért felelős osztrák miniszter, Gernot Blümel.
Annyi biztos, hogy a szerdától csütörtökig zajló, salzburgi informális EU-csúcson még nem foglalkoznak a Sargentini-jelentéssel – Bruxinfo úgy értesült ugyanis, hogy a kétnapos találkozón Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke nem szándékozik vitát nyitni a jogállami kérdésekről.
A tanácsot egyébként nem köti semmiféle határidő.
Mint ismert, Judith Sargentini holland EP-képviselő készített jelentést a magyarországi jogállamiság helyzetéről. A jelentés kemény állításokat fogalmaz meg a magyar kormánnyal szemben, a szöveget pedig elfogadta a z Európai Parlament. Emiatt eljárás indul Magyarország ellen, amelynek végén - bár erre nem sok esély mutatkozik - Magyarország elveszítheti uniós szavazati jogát.
A magyar kormány szerint azonban az EP nem jogszerűen fogadta el a jelentést. Ahhoz ugyanis kétharmados többség kell, csakhogy a tartózkodó szavazatokat nem számolták bele a végén, így a kétharmad csak az igenek és nemek számából adódóan van meg, nem az összes leadott szavazat számához képest. Úgy ugyanis nem kapott volna többséget a jelentés az EP ülésén.