2019. március 6., 18:32

Saková: a külföldről való szavazás eljárási akadályokba ütközik

A Belügyminisztérium nincs a külföldről való szavazás ellen, de figyelmeztet az eljárási akadályokra, amelyek ezzel kapcsolatban felmerülhetnek.

Denisa Saková
Fotó: TASR

„Amíg nem oldjuk meg a szavazatok összeszámolásával kapcsolatos nehézségeket és az eredmények kihirdetésének elhúzódását, addig nincs értelme ezzel a dologgal foglalkozni" – mondta Denisa Saková belügyminiszter (Smer-SD) a szerdai kormányülés után, az ellenzék és az aktivisták felhívására reagálva, amely szerint a minisztériumnak azonnal el kellene kezdenie egy törvényjavaslatot kidolgoznia, amely lehetővé tenné a szlovák állampolgároknak a külföldről való szavazást.

Saková főleg a postai úton való szavazás hátrányaira hívta fel a figyelmet.

„Nem tudhatjuk, hogy mikor jönnek meg a szavazólapok, hogy mikor tudjuk a szavazatokat megszámolni, mindez el is csúszhat. Ha azzal számolunk, hogy fél év múlva lesznek meg az eredmények, akkor ez a rendszer rendben van. Ha azonban olyan gyors szavazatszámlálást szeretnénk, mint amilyen most van, akkor ez nem fog működni" – mondta.

Saková szerint a minisztérium figyeli a külföldi országok gyakorlatát is, például Észtország tapasztalatait az elektronikus szavazással. Ennek ellenére nem gondolja, hogy mindenképpen be kellene vezetni ezt a szavazási formát.

„Tekintettel a költségekre, amelyek a rendszer bevezetésével járnak, nem gondolom, hogy a teljesítmény arányban lenne a költségekkel" – hangsúlyozta.

Az ellenzék és a külföldről való szavazást kezdeményező Srdcom doma mozgalom képviselői szerdán arról tájékoztattak, hogy panaszt tesznek az Alkotmánybíróságon. Szerintük a jelenlegi választási törvény diszkriminatív azokkal a szlovák állampolgárokkal szemben, akik hosszú távon külföldön élnek, vagy a szavazás idejében nem tartózkodnak Szlovákiában.

Ezen kívül teljesen logikátlan is, tekintve, hogy a parlamenti választásokon ez a szavazási lehetőség működik, a többi választásoknál azonban nem. A postai úton való szavazás technikai gondjaira szerintük a megbízott hivatalok jelenthetnének megoldást, ahogy ez a cseheknél is működik, akik a helyi nagykövetségen tehetik le a voksukat.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék