2019. február 1., 09:20

Saját veséjét is eladta: szervkereskedőket vettek őrizetbe Vietnamban

Vietnamban őrizetbe vettek öt szervkereskedőt a hatóságok, amelyek szerint az emberi vesékkel üzletelők részei voltak a délkelet-ázsiai ország legnagyobb, ilyen célra kiépített hálózatának - számolt be az állami média pénteken.

201709131940210.00000000000000000000000000000001a_szervkereskedelem.jpg

A hálózat feje egy 44 éves nő, Ton Nu Thi Huyen, aki 2017 májusában a saját veséjét áruba bocsájtva kezdett szervkereskedelembe. A rendőrök csütörtökön vették őrizetbe négy társával együtt.

Hatósági feltételezés szerint a csoport a közösségi hálón keresett főleg Vietnam szegényebb, vidéki területeiről olyan embereket, akik szerveiket hajlandók voltak áruba bocsátani.

A gyanú szerint a donoroknak 200 millió vietnami dongot (mintegy nyolcezer eurót) fizettek szerveikért, amelyeket kétszer annyiért adtak tovább.

A rendőrség szerint a csoport, amely nemzetközi bűnszervezetekkel állt kapcsolatban,

vesék százait adta el.

A most őrizetbe vett szervkereskedők akár életfogytig tartó büntetést is kaphatnak.

Vietnamban, ahol az emberek úgy vélik, szerveikre még a túlvilágon is szükségük lesz, kevés a törvényes donor.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.