Rezešová fél tízkor elhagyta a börtönt, anyja és kisgyermeke várt rá
Mint ahogyan arról hétfőn beszámoltunk, a négy halálos áldozattal járó baleset miatt elítélt Eva Rezešová ma szabadlábra kerül, a szlovák milliomosnő 2012-ben az M3-as autópályán részegen okozott balesetet, a milliomosnő BMW terepjárójával 165 kilométeres sebességgel rohant bele az előtte haladó Fiat Puntóba.
Rezešová kilenc évre ítélték el jogerősen, jó magaviselete miatt most az ítélet kétharmadát letöltve hazamehet. A borsonline.hu információi szerint Rezešovát délelőtt 9 és 10 óra között engedték ki, az elmúlt napokat pedig már az úgynevezett szabadulószobában töltötte.
A családja a Nagy Ignác utcai büntetésvégrehajtási intézet előtt várta, hogy hazavigyék a szabaduló milliomosnőt. Édesanyja mellett egyik gyermeke is a helyszínen volt Rezešová szabadulásánál.
A borsonline.hu beszámolója szerint a szlovák milliomosnő édesanyja meglehetősen összetörten várta a szabadulás pillanatát, míg kisebbik lánya érthetően megszeppenten figyelte a helyszínen összegyűlt fotósok és újságírók seregét.
A család együtt ült be egy autó, s anélkül hajtottak el, hogy a Rezešová válaszolt volna az újságírók kérdéseire.
A Blikk.hu információi szerint a börtönben végig mintarabként viselkedő nő annyira megszerette a cellatársait, hogy búcsúzásképpen apró ajándékokat készített mindannyiuknak.
Rezešovát egyébként a bíróság még 2014-ben nyolc évre eltiltotta a járművezetéstől, leghamarabb tehát 2026-ban ülhet majd volán mögé, a törvényszéki ítélet ugyanis úgy szólt, hogy az eltiltás a börtönből való szabadulását követően kezdődik meg.
Eva Rezešová - sajtóhírek szerint - a kassai "Rezeš-klán" egyik tagja. Apja Alexander Rezeš, az 1990-es években Vladimír Mečiar kormányának közlekedési minisztere, a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, az ország második leggazdagabb embere volt.
Eva Rezešová 2012-ben ittas állapotban X5-ös BMW-jével a megengedett sebességet jelentősen túllépve négy halálos áldozatot követelő balesetet okozott az M3-as autópályán. A Fiat Puntóban utazó két házaspár közül hárman azonnal meghaltak, a negyedik utas pedig a kórházban veszítette életét. A BMW-vel száguldozó milliomos nőt a bíróság kilencévnyi börtönbüntetésre ítélte, azzal a feltétellel, hogy jó magaviselet esetén hat év múlva feltételesen szabadulhat.
A Budapest Környéki Törvényszék 2014 szeptemberében kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletének szóbeli indoklása szerint a vádlott bűnössége kétséget kizáróan bizonyított, a szakértők szerint a baleset még a nagy sebesség ellenére is elkerülhető lett volna, ha a sofőr nem ittas.
A bíró a büntetés mértékéről négy éve elmondta: súlyosbító körülmény volt a halálos áldozatok száma és a vádlott vezetési stílusa.
A baleset idején 35 éves szlovák nő az eljárás során tagadta bűnösségét. Alkoholos befolyásoltsága kapcsán arról beszélt, hogy arcüreggyulladásra és köhögésre szedett gyógyszereket, illetve a baleset után, közvetlenül sokkos állapotban nagyon szomjasnak érezte magát, és véletlenül egy vodkás üveget húzott meg. Rezešová szerint a baleset okozója a sértettek járműve volt, amely hirtelen kivágott elé. Ugyanakkor Eva Rezešová az eljárás során többször is megbánást tanúsított, és kifejezte, hogy sajnálja a történteket.
A büntetőper kapcsán egyes igazságügyi műszaki szakértők tevékenységét nyilvános kritika érte, illetve pártosság gyanúja miatt két szakértőt kizárt a bíróság az eljárásból.