Repülőgép hirdette, hogy milyen méltánytalanság történt Trianonban
1920. június 4-én a történelmi Magyarország sorsa végleg megpecsételődött: a Trianonban kényszerűségből aláírt békediktátum értelmében az ország kétharmadát és a magyarság több mint egyharmadát a győztes hatalmak idegen kézre adták. Ebbe a magyarok nagy része sem akkor, sem később nem tudott beletörődni és közel 100 évvel a történtek után is eleven sebként égeti a lelket.
11 esztendővel a békeszerződés aláírása után, 1931-ben két magyar pilóta: Endresz Görgy (1893-1932) mérnök és az I. világháború után Kanadába kivándorolt Magyar Sándor (?-1974) elhatározta, hogy megpróbálkoznak az Atlanti-óceán átrepülésével. Charles Lindbergh amerikai repülő 1927-es sikeres útja óta szinte divattá vált átrepülni az Amerika és Európa között hullámzó óceánt.
A két magyarnak azonban nem sok összegyűjtött pénze volt a vállalkozásra, ezért szponzorokat kerestek. Mivel Magyar Sándor volt az ötletgazda és több tehetős magyart is ismert Amerikában, az Egyesült Államokban szólított meg potenciális támogatókat.
Detroitban még egy társaságot is létrehozta Amerikai Magyar Transzatlanti Bizottság néven, amely 1 dollárért kínált levelezőlapokat és az ebből származó bevételből akarták finanszírozni az utat. A Magyar Aero Szövetség is bekapcsolódott a pénzgyűjtésbe, de Amerikában 5000 dollárt, Magyarországon pedig csupán 45 dollárt sikerült összekalapozni. Váratlanul érte őket a magyar ügyet minden módon felkaroló Lord Rothermere nagyvonalú felajánlása, aki 2000 fontsterlinggel kívánta jutalmazni azokat a magyarokat, akik először repülnek át az Atlanti-óceán felett. De a repülőgépet még ebből sem tudták volna megvenni.
Ekkor kereste fel őket egy Amerikába szakadt magyar húsüzem-tulajdonos, Szalay Emil, aki 25 000 dollárt adományozott a két pilótának, és ők aztán meg tudták vásárolni a Lockheed gyár Sirius Model 8 A típusú gépét, amelyet persze át kellett alakítani, hogy alkalmas legyen két személy „kényelmes” elhelyezésére a gép fedélzetén. Erre a feladatra Bánhidi Antal repülőtervezőt, valamint Szapáry Jenőt és Grosschmid Istvánt kérték fel.
Az így átalakított gépet Endresz először 1930 augusztusában próbálta ki, és persze sok javítanivalót talált rajta.
Az S/N 115 W lajstromjelű gépet meggypiros színűre festették, de akkor még nem gondoltak arra, hogy valamilyen felirat is legyen rajta. Lord Rothermere javaslata volt, hogy legyen politikai állásfoglalás is ez a repülőút, és így került a gép oldalára a Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak) felirat, amely egyúttal a gép neve is lett.
1931. július 15-én a hajnali órákban teli tankkal rajtoltak Újfundland legkeletebbi repülőteréről, Harbor Grace-ről (innen mások is szívesen nekivágtak az óceán átrepülésének). Kissé nehezen emelkedtek a magasba, de aztán viszonylag zavartalanul repültek egészen Írországig. Igaz, jobbára vakrepülésben és rádióösszeköttetés segítségével, mert a földi indukciós iránytű nem sokkal a felszállást követően felmondta a szolgálatot, a köd miatt pedig alig láttak valamit. Különböző hajók segítették őket a tájékozódásban.
Az Atlanti-óceán felett 13 óra 40 percet töltöttek, ez akkor rekordnak számított, az átlagsebességük 250 km/óra volt, ami ugyancsak világrekord volt.
Azt gondolhatták, hogy a nehezén már túl vannak, pedig a java csak most következett. Viszonylag simán eljutottak a magyar határig (hogy ilyen mélyre behatoltak a kontinensre, az is rekord lett), de Győrnél köhögni kezdett a motor, majd teljesen leállt. Ekkor „siklórepülő üzemmódra” váltottak és kisebb problémákkal ugyan, de sikeresen földet értek Bicske közelében. Egy nagy tömeg várta őket Budapest mellett Mátyásföldön, ahová eredetileg meg kellett volna érkezniük, és ezért nagy volt a csalódottság, hogy a gép 35 kilométerrel nyugatabbra ért földet.
A repülés időtartamával kapcsolatosan eltérő adatok vannak forgalomban. A legvalószínűbb adat a 26 óra 20 perc. A megtett távolság valamivel kevesebb mint 5800 km volt.
A két bátor pilótát Horthy Miklós kormányzó is fogadta és a III. osztályú vaskoronarendet adományozta nekik.
A két jóbarát sorsa eltérően alakult a továbbiakban. Magyar Sándor visszatért Amerikába és a repülőgépgyártó iparban helyezkedett el. Endresz György életét azonban rövidre szabta a teremtő. 1932. május 21-én Bittay Gyula rádióssal egy gépen elindult Rómába, hogy részt vegyen az Óceánrepülők Világkongresszusán. Déután 3 óra tájban érkeztek meg az olasz főváros repülőteréhez, amikor gépük máig nem tisztázott körülmények között a földhöz csapódott, átfordult és kigyulladt. A két utas szörnyethalt.
1945 után sokáig nem lehetett még csak említeni sem Endresz György és Magyar Sándor nevét. A rendszerváltás után aztán cikkek garmadájában méltatták hőstettüket és mindig kihangsúlyozták azt is, hogy milyen szöveg volt olvasható a gép oldalán.
