"Ne féljünk a felelős változásoktól!" Pellegrini Alexander Dubček volt reformkommunista párttitkárt méltatta
Alexander Dubček továbbra is arra inspirál minket, hogy ne féljünk végrehajtani a felelősségteljes, az ország haladását szolgáló változtatásokat, amelyeknek köszönhetően Szlovákia a fejlett, modern, demokratikus államok sorát gyarapíthatja. Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő így emlékezett meg a közösségi oldalán a néhai szlovák politikusról és a prágai tavasz központi alakjáról a halála 26. évfordulóján.
Pellegrini szerint
Alexander Dubček olyan személyiség volt, aki megértette, hogy a társadalomnak a demokráciára és a szabadságra épülő, történelmi változásokra van szüksége. A miniszterelnök a szlovák történelem nagy alakjának nevezte Dubčeket.
A szlovák politikust 1968-ban választották meg a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága (ÚV KSČ) első titkárának. Prágai tavasz nevű reformtörekvéseinek köszönhetően a legkedveltebb politikussá vált az akkori Csehszlovákiában.
Világszerte ismert személyiség volt. Emberarcú szocializmusnak is nevezett reformmozgalmát a Varsói Szerződés szovjet irányítású katonai inváziója törte le 1968 augusztusában.