2019. január 7., 13:40

"Célunk, hogy szigorítsuk": Kotlebáék ismét beterjesztik az abortusztörvényt

Az ĽSNS képviselői ismételten megpróbálják szigorítani az abortusztörvényt. A törvényjavaslatot, amelyet a parlament soron következő ülésén fognak beterjeszteni, a hétfői sajtókonferencián mutatták be.

abortusz-torveny.jpg
Fotó: Pixabay

A törvényjavaslatot változtatás nélkül nyújtják be újra.

A célunk, hogy szigorítsuk az abszurd mértékben liberális abortusz-politikát"

– mondta Milan Uhrík képviselő (ĽSNS).

Az ĽSNS törvényjavaslata három esetben engedélyezné a terhességmegszakítást:

ha az édesanya életveszélyben van, ha bűncselekmény következményeként esett teherbe, vagy ha a magzat fejlődése során bizonyíthatóan genetikai rendellenességek léptek fel.

„A javaslat szigorú, de tiszteletben tartja a polgárjogokat, és meghagyja a döntés jogát a szülőknek" – mondta Marian Kotleba, az ĽSNS elnöke. Kotleba állítólag nem hivatalosan már tárgyalt az ügyben a Smer-SD és a Sme rodina képviselőivel, akik szerinte támogatnának egy ehhez hasonló javaslatot, amelyet azonban még nem terjesztettek be.

Kotleba pártja még tavaly tavasszal javasolta az abortusz feltételeinek szigorítását. Miután 2018 júniusában levették a napirendről a javaslatot, hat hónap múlva nyújthatták be újra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.