Potápi: a székely autonómiának nincs alternatívája

Potápi Árpád János a város székely emlékparkjában rendezett ünnepségen hangoztatta: a bukovinai székelyek támogatják erdélyi székely testvéreik autonómiáért folytatott politikai küzdelmét.  1764. január 7-én az osztrák katonaság több száz, a határőrsorozás ellen tiltakozó csíki székelyt mészárolt le Madéfalván. A vérengzésre, amely székelygyilkosság – siculicidium – néven is ismert, mintegy háromszázan, köztük sok bukovinai székely emlékezett a völgységi városban.

"A madéfalvi veszedelem tanulsága az, hogy az idegen hatalmak végső célja soha nem változott" – mondta a kormánypárti politikus, Bonyhád Fidesz-KDNP-s polgármestere az önkormányzat és a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének közös emlékünnepségén.

Több száz évi történelmi tapasztalat megmutatja azt, hogy ha védtelenné válik a székelyek közössége, minden alkalmat megragadnak kitaszítani őket a szülőföldjükről – tette hozzá Potápi Árpád János.

"Ma Erdélyben a veszedelem nem közvetlenül az életek kioltásával fenyeget, hanem a félelem rögzítésével, az anyanyelv kitagadásának, a jelképek, a hagyomány eltörlésének, a tanulási lehetőségek visszaszorításának programjával" – fogalmazott a politikus, hozzáfűzve, hogy a mai hatalom is képes egy zászló, felirat, jelkép miatt "állami haragot zúdítani a székelységre".

A madéfalvi veszedelemnek hivatalos jelentések szerint kétszáz, más adatok szerint négyszáz áldozata volt, köztük nők és gyerekek. A katonai fellépés megtörte a székelyek ellenállását, a vérengzés után indult meg a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, ahol csángók fogadták be őket. Nagy részük tíz év elteltével Bukovinában telepedett le. Közülük 4500-an román-magyar egyezmény alapján áttelepültek a Bácskába, ahonnan 1944-ben ismét menekülniük kellett. Magyarországon a második világháború után kitelepített németek helyén, a Balaton-felvidéken, Tolna és Baranya megyei falvakban találtak új otthonra. A moldvai csángóságba olvadt székelyek végleg a Kárpátok keleti oldalán maradtak.