Pont került a végére: Az államfő kinevezte a hiányzó alkotmánybírákat
Zuzana Čaputová, köztársasági elnök csütörtök délelőtt kinevezte az alkotmánybíróság hiányzó tagjait. Ezzel újra teljes létszámban működhet az ország alkotmányos kérdéseivel foglalkozó taláros bizottsága.
A parlament szeptember 25-én választotta meg a hiányzó négy alkotmánybíró-jelöltet. Az Alkotmánybíróság bíráinak létszáma február közepe óta nem teljes, akkor kilenc bíró megbízatása járt le.
Ma Zuzana Čaputová hat bírát nevezett ki, Pfundtner Edit nincs köztük.
A kinevezettek: Libor Duľa, Ladislav Duditš, Peter Straka, Miloš Maďar, Martin Vernarský és Rastislav Kaššák.
A köztársasági elnök megjegyezte, hogy azokat a jelölteket nevezte ki, akik véleménye szerint a leginkább megfelelnek az összes kritériumnak.
„Az alkotmánybírák kiválasztásánál minden egyes jelöltet alaposan megvizsgáltam, értékeltem a jelölt képességeit. Fontosnak tartottam mind a szakmai, mind a személyes előfeltételeket, ehhez nagy segítséget nyújtott az új, nyilvános meghallgatás intézménye. Nagyon fontos szempont volt a jelöltek feddhetetlensége, figyelembe vettem az összes nyilvánosan elérhető, és számomra ismert forrásból származó információkat. Számításba vettem továbbá az egyes jelöltek Nemzeti Tanács tagjaitól kapott szavazatait is” - emelte ki Zuzana Čaputová.
A jelöltválasztás több hónapig húzódott. A kellő számú jelöltet csak ötödszörre sikerült megválasztani a parlament szeptemberi ülésén. Néhány új alkotmánybírót még Andrej Kiska államfő nevezett ki, a bíróság új elnöke Ivan Fiačan lett. Azáltal, hogy Čaputová kinevezte a hiányzó bírókat, teljessé vált a taláros testület létszáma. Az alkotmánybíróságon ismét 13 bíró foglalhat helyet.