2018. november 13., 17:08

Pénteken tüntetést szervez a Tisztességes Szlovákiáért Mozgalom

November 16-án, pénteken, tüntetést hirdetett meg a Tisztességes Szlovákiért Mozgalom Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) téren, ahogy több más városban is Szlovákia-szerte.

tisz1.jpg
Fotó: Za slusne Slovensko

A tüntetéssel kapcsolatban a következő olvasható a Tisztességes Szlovákiáért Mozgalom közösségi oldalán:

„29 éve, 1989. november 16-án az egyetemisták Pozsonyban fellázadtak azon rendszer ellen, amelyben elnyomva érezték magukat. A titkosszolgálat és az állam akkor megfigyeltették a civil aktivistákat, nyilvánvaló, hogy most újra ez történik. Üldözték az aktivistákat és az újságírókat is. Ez az elnyomás korszaka volt.

2018 márciusában az emberek a tereken álltak, mivel a tragikus események után újra azon politikai kultúra megváltoztatása után kiáltottak, amelyet Robert Fico képvisel. Mint szervezők azóta támadásoknak vagyunk kitéve a regnáló politikusok felől, akik nem értették meg, hogy az állampolgárok nem akarnak olyan államban élni, ahol újságírókat gyilkolnak, ahol lopnak, ahol a civil aktivistákat megfélemlítik és nyilvánosan rágalmazzák. Nem akarnak olyan államban élni, ahol az igazságot manipulálják.

Ma ugyanígy érthetetlen zaklatásoknak vagyunk kitéve a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) felől, aki névtelen bűnvádi feljelentés alapján kihallgatásra rendelt be bennünket államellenes összeesküvés, és külföldi finanszírozás gyanúja kapcsán. Szabad demokratikus országban akarunk élni, ahol a lakosoknak joguk van az egybegyűlésre és igazságot követelni a politikusoktól.

Azt akarjuk, hogy Szlovákia olyan állam legyen, amely Európa demokratikus feléhez tartozik. Tisztességes és igazságos Szlovákiát akarunk, ahol minden állampolgár szabadnak érezheti magát. Ezért 2018. október 16-án, pénteken, újra találkozunk a Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) téren. Mi, Robert Ficoval ellentétben, felfigyeltünk 1989 novemberére.”

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.