Pálos ünnep újratemetéssel
A pálos szerzetes Rákoskeresztúri új köztemető 298-as parcellájából előkerült csontjainak azonosítását kriminalisztikai kuriózumként tartják számon - írja cikkében a Magyar Nemzet.
A Magyar Pálos Rend vezetői az elmúlt év tavaszán kérték fel az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek (ISZKI) főigazgatóját, Susa Évát, hogy próbálják meg fellelni a Grősz-per kilencedik rendű vádlottja, Vezér György Ferenc földi maradványait. Ismereteik szerint 1951. augusztus 3-án Vanay Frigyes álnéven temették el Budapesten, és sírja a Rákoskeresztúri új köztemetõ 298-as parcellájának 17. sorában, az 1-es számú helyén található. Az ISZKI szakmai csoportja folytatja a kutatást, végzi az exhumálást.
A 298-as parcella az 1945 és 1951 között kivégzettek, börtönben meghaltak, háborús és politikai bűncselekményekben elítéltek nyughelye, akiket jeltelen sírokba temettek, és alapos a gyanú, hogy Vezér Ferenc csontjait is itt kell keresni. Rendelkezésre áll ugyanis az ISZKI kutatási adatbázisa, ismeretes az egykori temetési rend, támaszkodni lehet a különféle írott forrásokra – a börtön adataira, a Történeti Hivatal és az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltára jegyzõkönyveire stb. A fentiekhez járul még az a tapasztalatsor, amelyet a szakmai csoport tagjai személyek korábbi keresésekor szereztek.
Többször előfordult például akkoriban, hogy az elhantoláskor összekeverték az egy napon kivégzettek földi maradványait. Vezér Ferenc esetében is ennek voltak tanúi az exhumálók. A kép azáltal bonyolódik, hogy a szerzetest álnéven temették el, és többféleképpen rögzítették eltemetési helyét.
Az ISZKI szakmai csoportja tisztában volt azzal, hogy a Ferenc atya kivégzése (1951. augusztus 3.) elõtti és utáni napokon kik jutottak hasonló sorsra, illetve hová temették el õket. Megpróbálták tehát az írott források és a tapasztalati tényezők segítségével elhelyezni a rendszerben, hogy Vezér Ferenc földi maradványait hol kell keresni. Végül a neki tulajdonított 17. sorban, a 2-es számú sírhelyen, illetve a temető nyilvántartása szerint az üresnek jelzett 17/6-os sírban találtak olyan csontmaradványokat, amelyekrõl feltételezték, hogy a szerzetesé is lehet – mivel hasonló tulajdonságokkal jellemezhetõk, de az életrajzi és biológiai paraméterek (37 éves, 175-180 cm körüli testmagasság, hosszú felső végtagok, kezelt fogak, fotók) nem elegendõk a magas szintű azonosság megállapításához. Épp ezért DNS-vizsgálathoz folyamodtak. A szerzetes rokonai – testvérei – is DNSmintát adtak, ugyanakkor a szakértők arra kérték megbízóikat, hogy keressenek a kivégzett hagyatékában olyan személyes ereklyéket, amelyek hitelt érdemlõen tartalmazhatják Vezér Ferenc biológiai maradványát (DNS-ét).
A pálos rend fellelte és rendelkezésre bocsátotta Vezér Ferenc korabeli szakszervezeti könyvét – 1950. december 1. óta volt szakszervezeti tag –, amely abból az idõbõl származik, amikor a szerzetesrendek feloszlatását követõen már a minőségi paplanüzemben segédmunkásként dolgozott. A könyvecskében 1951 januárjában és februárjában beragasztott hat bélyeg található. No meg egy Lenin-idézet olvasható a Világ proletárjai egyesüljetek! jelszó alatt: „A szakszervezeteknek, melyek általában a kommunizmus iskolái, különösen a szocialista ipar igazgatásának… iskolájául kell szolgálniuk a munkások egész tömege, majd pedig valamennyi dolgozó számára is.” Ami a bélyegeket illeti: nagy volt az eshetőség arra, hogy Vezér Ferenc „nyalta be” a könyvecskébe őket, és ily módon nyálával rögzült a DNS-e! Magyarul: ebből a bélyegből DNS különíthető el. A laboratóriumi vizsgálatok kriminalisztikai kuriózumhoz vezettek. Az ISZKI DNS-laboratóriumának genetikai szakvéleménye alapján 99,96 százalékos a valószínûsége annak, hogy a bélyeget „nyaló” személy (néhai Vezér György Ferenc) és a 298/17/2 számú sírból kihantolt csontmaradványok összetartozóak. A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete Archeogenetikai Laboratóriumának mitokondriális DNS-vizsgálata 89,84 százalékban megerősítette a fenti állítást.
Vezér György Ferenc a Szatmár megyei Szaniszló faluban született 1914. március 23-án. Az esztergomi bencés gimnáziumban érettségizett, majd 1935-ben belépett a pálos rendbe, ahol a Ferenc nevet kapta. Bölcseleti és teológiai tanulmányait Pécsett végezte, itt szentelte pappá a püspöki magánkápolnában Virág Ferenc megyés püspök 1940-ben. A budapesti Sziklatemplomban kezdte papi munkáját, ezt követően 1942-ben házgondnoki megbízást kapott a Kiskunfélegyháza melletti Pálosszentkúton. „Ez a pálos szerzetes buzgó, derűs, mindenkit szolgáló és közkedvelt lelkipásztor volt – írta róla Tomka Ferenc. – Prédikációiban többször figyelmeztetett a materialistaateista rendszer veszélyeire.”
A szovjet csapatok bejövetelekor, 1944 decemberében Soltvadkerten, ahol a rendnek pincegazdasága volt, az óvóhelyre menekült nõk védelmében birokra kelt egy fegyverrel hadonászó szovjet katonával, aki nőket akart magával vinni. Az orosz fegyvere véletlenül elsült, amely a katona halálát okozta. Később ez lett a Vezér Ferenc elleni vád alapja: szovjet katonák megölésére csoportot szervezett – állították. „A nép úgy néz a papjára, mint valamikor a zsidó nép Mózesre – írta 1945-ben. – Ki segíti? Ki pártfogolja? Nem! Nem hagyhatom el őket. Pedig sok kellemetlenség érhet, sőt életembe is kerülhet.” Kommunistaellenes kijelentései miatt a rendõrség 1945 áprilisában őrizetbe vette, de két és fél hónapi fogság után szabadon engedték. 1946 elején a rendtartomány második tanácsosává nevezték ki. Rövid pécsi tartózkodás után, ismét Pálosszentkúton, a helyi lelkészség vezetője lett, majd ellátta a rendház gondnoki teendõit is. Július közepétõl szeptember végéig újabb letartóztatás várt rá, utána pedig eltűnt az őt keresõ szemek elõl. A következő napon már kereste a szovjet különítmény.
Markievicz Péter rendfőnök 1947 áprilisában a budapesti Sziklatemplomba helyezte. Hatalmas feladat hárult rá, a bombázások okozta károkat kellett rendbe hozni. 1950-ben, a szerzetesrendek feloszlatását követõen is a fővárosban maradt, és segédmunkás lett egy minõségi paplanüzemben. Kétszer is megváltoztatta lakóhelyét, és Vastag György álnéven jelentkezett be, mégis rábukkantak 1951. március 20-án, és az ÁVH most már nem engedte ki többet a karmaiból. Vezér Ferenc az első pálos rendi szerzetes volt, akit 1951 tavaszán elfogtak, hogy utána újabb pálosokat vegyenek õrizetbe. Ennek az évnek a nyarán robbantották ki a Grősz József kalocsai érsek elleni koncepciós pert azzal a céllal, hogy a Mindszenty- per után újabb csapást mérjenek a hívőkre, az egyházra és a keresztény magyarságra. A Grősz-perbe beletartozott a társvádlottak elítélése is. „Amalgámpernek” kell lennie – fogalmazott Révai József, a párt főideológusa –, azaz bele kell ötvözni olyan embereket is, akik révén bizonyítani lehet, hogy az egész egyház reakciós, a szerzetesrendek züllöttek, tagjai pedig gyilkosok. Amíg Vezért a főperben ítélték halálra, állítólagos bűntársait titkos tárgyaláson. Vezér Ferencet egyrendbeli gyilkossággal, többrendbeli gyilkosságra való felbujtással, valamint a népek háború utáni békés együttműködésének megbontására irányuló bűntettel vádolták.
A letartóztatottak közül néhányan – kényszer hatására – a szerzetes ellen vallottak, de az atyával együtt kivégezték õket is. Vezér Ferencet rettenetesen megkínozták, mégsem tört meg. Még a halálraítéltek zárkájában is, a legutolsó percig társainak lelki támasza és vigasztalója maradt. Gyorsított eljárással, 1951. június 28- án ítélte halálra a vérbíró Olti Vilmos, a Budapesti Népbíróság elnöke a Markó utca 27. szám alatti esküdtszéki teremben. A kegyelmi kérvényt elutasították, s július 31-én a Legfelsőbb Bíróság megerősítette az ítéletet. A kötél általi kivégzést augusztus 3-án reggel 7 órakor, a Kisfogház udvarán hajtották végre. A Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanácsa 1992. február 17-én Vezér Ferenc pálos szerzetest felmentette a vádak alól, és megállapította, hogy nem követett el bűncselekményt.
