2019. augusztus 30., 17:10

Összefogás néven új magyar választási mozgalom alakul

Összefogás néven új magyar választási mozgalom alakul – jelentették be a mozgalom előkészítő bizottságának tagjai ma délután. Az ehhez szükséges aláírásgyűjtést már ma megkezdik. Közleményükben azt írják, céljuk, egy olyan mozgalom létrehozása, amely a megújult magyar érdekképviseletet tűzi zászlajára, és otthona kíván lenni mindenkinek, aki fontosnak tartja az összefogást.

Összefogás Mozgalom

Mózes Szabolcs, a mozgalom előkészítő bizottságának tagja a ma7.sk-nak elmondta, legfőbb céljuk most az, hogy minél hamarabb összegyűjtsenek tízezer aláírást annak érdekében, hogy kezdeményezésüket be tudják jegyeztetni. 

„Jelen pillanatban még csak a mozgalom regisztrációjának folyamatát indítottuk el. Három-négy héten belül szeretnénk összegyűjteni a szükséges aláírásokat. A választások miatt elég szűkös a hátáridő. Ahhoz, hogy választási mozgalomként el tudjunk indulni, gyakorlatilag a következő hónap végig az aláírásokat össze kell gyűjtenünk“ – közölte Mózes Szabolcs, hozzátéve: az Összefogást nem pártként, hanem választási mozgalomként kívánják beregisztrálni. 

Hangsúlyozta: nyitottak a pártok felé is a párbeszédre, hiszen azt szeretnék,hogy

mozgalmuk egy széles platform legyen, ahol mindazok otthonra találnak, akik az összefogás gondolatát magukénak vallják, vagy akik azt látják, hogy e nélkül nem lehet célt elérni.

„Úgy gondoljuk, ahhoz, hogy a magyar érdekképviselet megvalósulhasson, egy tejesen új platformot kell nyitni. Egy olyan platformot, ahol egyrészt azok is meg tudják magukat találni, akik valóban az összefogást akarták – akár egyik, akár másik oldalról, másrészt azok is, akiknek elment a kedvük az eddigi politikai felhozataltól, és nem tudtak választani“ – közölte Mózes, aki sem az MKP-ra, sem a Hídra nem tekint riválisként, hiszen véleménye szerint egyiknek sincs reális esélye bejutni a parlamentbe.

Egyedüli esélye most csak egy olyan listának van, amely az összefogásról szól. Ezért a célunk nem az volt, hogy egy ötödik pártot létrehozzunk, hanem egy olyan mozgalmat, amely gyakorlatilag azoknak lehet az ernyőszervezete, akik az összefogásban gondolkodnak“

– magyarázta. 

A mozgalom előkészítő bizottságának tagjairól elárulta: különböző hátterű, különböző gondolkodású emberek, akiknek közös célja, hogy legyen egy olyan magyar érdekképviselet, amely célját is el tudja látni.

A mozgalom előkészítő bizottságának tagjai:
Mózes Szabolcs publicista, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója
Laboda Róbert tanár, költő, slammer
Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, az MKP Nyitra megyei képviselője
Kotiers Róza civil aktivista
Szabó Krisztián építész
Bauer Edit szociológus, politikus, az MKP korábbi EP-képviselője
Zászlós Gábor jogász, politikus, korábbi miniszterelnök-helyettes
MKP: Minden mozgalomnak, kezdeményezésnek joga van úgy eljárni, ahogy gondolja

"Amíg nem világos a tartalom és a szándék, addig a véleményünk az, mint a Progresszív Szlovákia magyar platformja esetében: minden mozgalomnak, politikai kezdeményezésnek joga van úgy eljárni, ahogy gondolja, platformot vagy akár pártot alapítani, és próbálni megszólítani akár a magyar választót is, de

a magyar ember gondjait, elvárásait a hagyományos és a társadalomba kellőképpen beágyazott magyar érdekképviselet képes leghatékonyabban ellátni

- reagált az Összefogás Mozgalom mai zászlóbontására Králik Róbert, az MKP sajtótitkára.

Híd: az új mozgalom megosztja a szlovákiai magyar választókat

"Pár hónap leforgása alatt ez már a második olyan politikai kezdeményezés, amely az alapítók szerint az összefogás érdekében valósul meg."

A logika alapszabályait sem kell ismerni ahhoz, hogy lássuk, a két új párt vagy tömörülés valójában még jobban megosztja a szlovákiai magyar választókat. Még akkor is, ha az utóbbi az Összefogás elnevezést kapta"

- közölte portálunkkal a Híd reakcióját Debnár Klára sajtószóvivő.

Hozzátette: a Híd a következő hónapokban is a saját választóival foglalkozik majd, nem pedig más politikai erőkkel. Az eddig elért eredményekre, a további célkitűzésekre koncentrál, amelyeket a párt szeptember 14-i kongresszusán mutat be.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.