2018. július 18., 11:06

Összedőlt két épület az indiai főváros közelében, többen meghaltak - VIDEÓVAL

A szomszédos házra dőlt egy épülő ötszintes ház az indiai főváros, Újdelhi környékén kedd este, legkevesebb három ember meghalt, sokan a romok alatt rekedtek - közölte szerdán a rendőrség.

hazomlas.jpg
Fotó: Archívum

A baleset a fővárostól 40 kilométerre keletre, Sarma településen történt.

Kumár Szingh, a fővárosi tűzoltóság főparancsnoka azt mondta, hogy legalább 12 munkás tartózkodott az épülő házban. A mentők eddig négy holttestet találtak. Az első épület leomlása miatt ledőlt a mellette álló négyszintes ház is. Ez utóbbit két éve adták át és csak egy család lakta. Egy biztonsági őr és néhány ember tartózkodott benne a baleset idején.

Több mint száz kutató-mentő érkezett a helyszínre darukkal, kőtörő kalapácsokkal és láncfűrészekkel - mondta a helyi katasztrófavédelem tisztviselője. Egyes helyeken betonvasvágóval metszik el a fémrúdakat, hogy eljussanak a romok alá szorult emberekhez. A műveletben mentőkutyákat is bevetnek - tette hozzá.

Az épülő ház tulajdonosát és két munkatársát őrizetbe vették, hogy kihallgassák őket. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.

A házomlások India-szerte egyre gyakoribbak, miután a gyorsan növekvő városokban rohamosan emelkedik a lakások iránti kereslet, ami a korrupcióval párosulva gyakran vezet súlyos tervezési és kivitelezési hibákhoz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.