Orbán: ez a nyolc év jól sikerült
"Időarányosan talán előrébb is vagyunk, mint ahogy elterveztük" - fogalmazott a kormányfő, kiemelve, hogy 10 év alatt egymillió munkahely létrehozását vállalták, és már 736 ezernél tartanak.Azt is hangsúlyozta, hogy karácsonykor nyugdíjprémiumot fizethettek a nyugdíjasoknak.
A kormányfő úgy fogalmazott: "mi nem csak polgári, de nemzeti kormány is vagyunk".
Magyarország mára jócskán felértékelődött, "hírünk, ismertségünk, befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná". Szavai szerint Magyarországon "süllyesztőbe került az euróblabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmit mondás".
Budapesten a világos beszéd a divat, "Budapesten azt akarjuk mondani, amit gondolunk, és azt akarjuk cselekedni, amit kimondunk" - jelentette ki Orbán Viktor.
A kormányfő az ellenzékről szólva megjegyezte: állapotukat látva nem mindig hisz a szemének, értékelése szerint Magyarország ennél többet érdemel.
Nem csoda, ha az országban nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat van - vélekedett a miniszterelnök. Orbán Viktor azt is leszögezte: "azok vagyunk, akik azt gondolják, hogy Európa utolsó reménye a kereszténység".
A kerítés megépítésével, a jogi és fizikai határvédelemmel, a rendőrök példamutató helytállásával Magyarország sikeresen megvédte déli határait, "stabilan állunk a lábunkon", Nyugatról azonban veszély fenyeget - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap tartott hagyományos évértékelő beszédében.
A kormányfő szerint a veszélyt brüsszeli, berlini és párizsi politikusok "hozzák a fejünkre", azt akarják ugyanis, hogy Magyarország is vegye át az ő politikájukat, "azt a politikát, amely bevándorlóországgá tette őket, és megnyitotta az utat a keresztény kultúra hanyatlása és az iszlám térnyerése előtt".
Most az a "divatos nóta" - folytatta -, hogy azért kell hozzájuk hasonlóvá válni, mert ez így szolidáris. Ezért világosan ki kell jelenteni: Magyarország azokkal a nyugat-európai emberekkel és vezetőkkel szolidáris, akik meg akarják menteni hazájukat, a keresztény kultúrájukat - mondta Orbán Viktor.
Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy vannak, akik a Soros-terv végrehajtásán mesterkednek, és ha kell, egyre erősebb jogi fegyvereket vetünk majd be - jelentette ki Orbán Viktor.
A kormányfő első lépésként hivatkozott a Stop Soros törvénycsomagra, kifejtve: a migrációval és migránsokkal való foglalatosságot nemzetbiztonsági engedélyhez kötik, a migránsbarát nem-kormányzati szervezeteknek (NGO) szánt külföldi támogatás egy részét átirányítják a határvédelemre, teljes pénzügyi átvilágítást rendelnek el, s akik nem hagynak fel a veszélyes terveikkel, azokat egyszerűen kitiltják, "legyenek bármilyen hatalmasok, vagy gazdagok".
"Harcolni fogunk a nemzetközi arénában is" - emelte ki, jelezve: hétfőn átadja az Európai Tanács soros elnökének azt az európai törvényjavaslatot, amely megoldhatja az európai határok légmentes védelmét.
A magyar kormányfő beszéde után Balog Zoltán, az EMMI minisztere arra kérte a jelenlévőket, aláírásukkal támogassák a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést (Minority SafePack). Ennek célja, hogy az Európai Unió jogi lépéseket tegyen a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó emberek védelmének javítása, valamint az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése érdekében. A kezdeményezésben foglaltak megvalósításához április 3-ig az unió hét államából egymillió aláírásnak kell összegyűlnie.
.jpg)
.jpg)