Önkormányzati választások: lesz-e együttműködés a Most-Híd és az MKP között?
Zajlanak-e egyeztető tárgyalások országos szinten az önkormányzati választások előtt az MKP és a Most-Híd között? Menyhárt Józsefet és Bugár Bélát a két párt együttműködéséről kérdezték a Pátria rádióban.
"Egyeztetés 2014-ben is volt. Az, hogy a szórványban vagy a tömbben ez hogyan néz majd ki, az mindig egyezség és annak a kérdése, hogy vannak-e olyan megfelelő személyek, akiket az adott közösség elfogad és támogatni tud" – jelentette ki a Pátria rádió műsorában az MKP elnöke.
Menyhárt József szerint mivel a helyiek ismerik legjobban a helyi viszonyokat, az MKP országos vezetése mindig is meghallgatta és figyelembe vette, amiket a helyi struktúra javasolt.
A pártelnök elmondta, vannak olyan települések is, főleg a keleti országrészben, ahol az MKP ugyan erős önkormányzati jelenlétet tud biztosítani, de valószínűsíthető, hogy a polgármesteri posztot nem tudja megszerezni, ilyen esetekben a bölcsesség azt diktálja, hogy „ahol meggyengült az állásunk, ott ezt erősítsük önkormányzati jelenléttel, ott viszont, ahol lehetőség van, s ez a tömbben mindig megvan, mérettessenek meg a pártok és ha van erre hajlandóság, köttessék egyezség”.
Menyhárt József elárulta azt is, a Dunaszerdahelyi járásban több polgármesterrel egyeztettek, és azt tapasztalták, hogy akik korábban függetlenként indultak, most mindkét párt színét magukra öltenék.
Bugár Béla a Pátria rádiónak megerősítette, az elmúlt időszakban a két pártelnök többször is tárgyalt az önkormányzati választásokon való esetleges együttműködésről.
„Többek között azt javasoltam Menyhárt Józsefnek, hogy amennyiben komoly a szándék az együttműködésre, akkor azokon a településeken, ahol az egyik párt biztos abban, hogy megnyeri a polgármester-választást, az együttműködés szándékét erősítve, ajánlja fel a másiknak, hogy koalíciós jelöltet indít. Mindkét pártnak vannak ilyen polgármesterjöltjei. Ez erősítené azt a meggyőződést, hogy van komoly akarat az együttműködésre, sajnos azonban, ahogyan a megyei választásokat, úgy az őszi önkormányzati választásokat sem fogja tudni erre kihasználni a két párt” – mondta el a Most-Híd elnöke, utalva arra, hogy több településen a háttéregyeztetések ellenére sem látszik a megegyezés lehetősége.