Ökumenikus imaórát tartottak a meghalt menekültekért
A hívek között jelen volt Marie Antoinette Sedin, a Palesztin Hatóság budapesti külképviseletének vezetője és Paolo Michele di Giandomenico, az olasz nagyövetség tanácsosa. Eljöttek és gyertyát gyújtottak az áldozatokért azok a pakisztáni, jemeni, iraki, kubai menekültek, akiket a Szent Egyed közösség tagjai rendszeresen látogatnak a bicskei menekülttáborban.
Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate bizottságának elnöke nyitotta meg az imádságot azokért az emberekért, akik biztonságos földrészre menekültek és a remény útján odavesztek. „Fogadd be őket, Urunk, mint fáradt nyájat a mennyei akolba, vedd válladra, kötözd be sebeiket és üdítsd fel őket. Az evangélium fénye ragyogja be közöttünk élő emléküket, rázza fel a lelkiismereteket, és ösztönözzön mindenkit a szeretetre, együttérzésre, befogadásra” – kérte.
Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Lutheránus Világszövetség elnöke a Márk evangéliumából felolvasott történethez fűzte gondolatait, amelyben Jézus figyelmezteti a tanítványokat, hogy engedjék hozzá a gyermekeket.
"Az elmúlt húsz évben tízezrek fulladtak tengerbe azok közül, akik háború, éhínség, zsarnokság elől menekültek, egy emberhez méltó élet reményében indultak el hazájukból. Minden áldozatra kegyelettel és imádsággal emlékezünk – kezdte beszédét az evangélikus püspök. Jézus magához hívta és megáldotta a gyermekeket. Fabiny Tamás felhívta a figyelmet azoknak a gyermekeknek a kiszolgáltatottságára, akik a Közel-Keletről, Afrikából vagy a világ más részeiről útnak indulnak. A remény hajtja a családokat, akár a háborúk elől, akár a jobb élet reményében kelnek útra. Láttuk mi is ezeket a gyerekeket – emlékeztetett a püspök. – Láttuk a kicsiket kendőben az anyjukra kötözve, apjuk vállán, és volt olyan is, aki egyedül indult útnak. Láttuk őket Magyarországon is, nagy szemekkel figyeltek a buszok, vonatok ablakából, szüleiknél keresték a biztonságot – akik ők már célhoz értek. Emlékezett arra az ír kisfiúra, aki Aleppóban egy bombatámadás miatt súlyos égési sérüléseket szenvedett, és akit a budapesti Bethesda kórházban kezeltek.
Láttuk azokat is, akik nem értek célhoz – tette hozzá a püspök. Soha nem szabadulunk a hároméves Aylan Kurdi kis testének látványától – hangsúlyozta. – Neki szaladgálni, játszani kellett volna biztonságos környezetben, mint más gyerekeknek, ehelyett a hullámok között feküdt a teste. Felhívta a figyelmet, hogy legalább két gyerek volt abban a hűtőkocsiban is, amelyben hetvenegy menekült halt meg Ausztriában, akiknek esélyük sem volt a túlélésre, hiába kiáltoztak az anyák. „Ráchel siratja gyermekeit és nem tud vigasztalódni. Ráchel ma is siratja gyermekeit” "– tette hozzá.
Fabiny Tamás végül felidézte az esti ima egyszerű szavait: „Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem, de a Tied nyitva, atyám, amíg alszom, vigyáz reám.” Fabiny püspök kérte az Urat, fogadja magához a kicsi Aylan Kurdit, és vigyázzon a kistestvéreire, hogy nekik ne kelljen a tengerben, a kiszáradt földön, vagy szögesdrótok között meghalniuk, hogy ne zuhanjanak le az ablakpárkányról, ne váljon koporsójukká az anyaöl. Kérte, hogy a végtelen hosszú éjszakában jó szívvel, reménységgel tudjunk imádkozni: „Mikor a nap újra felkel, csókolhassuk egymást reggel”.
Az igehirdetés után megemlékeztek a halottakról: arról a 26 ezer emberről, akinek nem ismerjük a nevét, de akinek a története fel van jegyezve az Úrnál, és azokról, akiknek ismerjük a történetét. Szőke Péter, a magyarországi Szent Egyed közösség vezetője sorolta azokat a történeteket, amelyeket ismerünk, majd gyertyát gyújtottak az emlékükre. Megrendítően hatottak a felsorolt nevek: immár nem arctalan tömegről volt szó, hanem olyan emberekről, akiknek arcuk, nevük, történetük van: Aylan Kurdi és Sarah, akiket szeptember 17-én találtak holtan a tengerparton; a hetvenegy menekült, akik a hűtőkocsiban fulladtak meg; három guineai testvér és nyolcszáz sorstáruk, akik április 19-én fulladtak meg az utóbbi évek legnagyobb hajótörésében; harminc nigériai, akiknek felborult a gumicsónakjuk; azok a férfiak, akiket Bulgáriában vonat ütött el; az elefántcsontparti és szír menekültek, akik végkimerülésben haltak meg a tengeren hányódva; egy szíriai kisgyermekes család, akik a Boszporusz-szorosnál fulladtak meg; öt kongói felnőtt három kisgyermekkel, akik Marokkóból a Kanári-szigetek felé tartottak; szudániak, akiket összenyomott a kamion kereke, amelyre felkapaszkodtak
Székely János püspök imája követte a megemlékezést. Kérte az Urat, vegye el az emberi szívekből a gyűlöletet, a hatalomvágyat, tegye szelíddé, igazságossá, bölccsé az embereket, hogy számtalan háború után elkezdődjön a békesség korszaka. Kérte Istent a közel-keleti népekért, hogy meglássák egymásban a testvért; az üldözött keresztényekért, óvja meg otthonaikat, templomaikat, életüket; muszlim testvéreinkért, hogy óvja életüket és adjon szívükbe irgalmasságot, tisztelet a más vallásúak iránt; Afrika népeinek békéjéért.
A közös imádság előtt mindenki meggyújthatta az emlékezés mécsesét Krisztus ikonja előtt, majd a Miatyánk után Székely János püspök békeölelésre hívta a híveket: „Keresztény, muzulmán és minden más hitű menekültek békét kérnek. Ennek a mindennél értékesebb ajándéknak a jelével köszöntsük most egymást.”