Októbertől indul a Regnum Marianum Akadémia
RÉVKOMÁROM. A Család-évéhez kapcsolódóan Szlovákiában a Révkomáromi, Magyarországon a Tatai Római Katolikus Plébánia, a Mária Légió és a Pázmaneum Polgári Társulás szervezésében indul a „Regnum Marianum Akadémia".
Október 1-jén szombaton, 9.00 órakor Komáromban a Római Katolikus Plébánián kerül sor Regnum Marianum Akadémia ünnepélyes megnyitójára. A képzés keretében biblikus, teológiai és egyháztörténeti előadásokat hallgathatnak az érdeklődők. 16 éves kortól minden hívő keresztény jelentkezhet! A keresztény felnőttképzés két színhelye Révkomárom és Tata.
A megnyitó után 9:30 órától ThDr. Karaffa János atya előadása következik Erőszakpárti-e az Ószövetség? címmel. 11.00 órakor Farkas Zsolt atya az Egyháztörténelem ókori korszakával ismerteti meg a jelenlevőket.
A részvétel ingyenes, az előadásokat rendszeresen látogatók a tanév végén emléklapot és ajándékkönyvet kapnak.
Jelentkezni személyesen a megnyitót követően lehet. A Regnum Marianum Akadémia a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.

Forrás
Pazmaneum