2019. április 10., 20:02

Versbe öltözött az egyházkarcsai iskola kerítése

A költészet napját rendhagyó irodalomórával ünnepelték meg az Egyházkarcsai Alapiskola diákjai. Erre József Attila születésnapja előtt egy nappal került sor, nehogy az április 11-ére jósolt eső veszélyeztesse a szabadban megtartott rendezvényt, tájékoztatta portálunkat Drancsík Mónika, az iskola pedagógusa.

Költészet napja, Egyházkarcsa
Galéria
+12 kép a galériában
Fotó: Drancsík Mónika

A megemlékezést az iskola ötödikes tanulói az osztályteremben kezdték, József Attila életéről, verseiről tanultak, beszélgettek.  Elszavalták a költő Mama című versét, majd a tanítónéni utasítására cipőt húztak, kabátot vettek és örömmel kirajzottak az iskolából, ekkor még nem sejtve, miért.

E nap alkalmából a tanító néni meglepetése várta a kis lurkókat az iskola épülete előtt. Az iskola kerítése is díszbe borult, azaz versbe öltözött. A kerítésen a gyerekek kedvenc versei díszelegtek, saját kis illusztrációikkal. Ekkor újra felcsendült a Mama című vers, de már a megzenésített változata. Amíg szólt a dal, minden gyerek megtalálta a saját versét, és elkezdődhetett a közös szavalás.

Fotó:  Drancsík Mónika

Verseik felolvasása után az ötödikesek a költemények fontosságáról szóló idézeteket raktak ki a rendelkezésükre álló szavakból és készítettek egy plakátot is, amely nemcsak a költészet napján várja az iskola folyosóján a diákokat, de majd ezután is a versek szépségére hívja fel a figyelmüket.

Jutalmul minden kis versmondó egy erre a napra emlékeztető könyvjelzőt kapott. A gyerekek versei a tavaszt idézték, és tán ezzel is előcsalogatták a várva várt szép időt. A külső körülmények, a napfény, a jó levegő, valamint a zene és a közös szavalás és alkotás megerősítette, és remélhetőleg, maradandó jó élménnyé alakította át a tananyagot az egyházkarcsai kisdiákokban.

Költészet napja, Egyházkarcsa
Galéria
+12 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.