2018. április 12., 11:56

A muzslai iskola igazgatójának leváltása ellen tiltakoztak

Tegnap este közel százan gyűltek össze a muzslai községháza előtt, hogy kiálljanak Zalaba Zsófia, az Endrődy János Alapiskola igazgatónője mellett, akit Farkas Iván polgármester április 4-én az állami tanfelügyelet jelentésére hivatkozva leváltott.

bokor-muzsla.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Kiss Mária, a szülői szövetség elnöke szólt a tiltakozókhoz. Beszédében hangsúlyozta, az iskola jó, jól felszerelt, a tanítás színvonalas, a pedagógusok felkészültek, ezért értetlenül állnak a kialakult helyzet előtt. "A polgármester által prezentált okokat nem fogadjuk el. Élünk alkotmányos jogainkkal, az összefogásban látjuk a reményt arra, hogy a falu vezetése visszahelyezze Zalaba Zsófiát az őt jogosan megillető igazgatói posztra."

A tömeget csak az után engedték be a már zajló képviselő-testületi ülésre, miután hangoskodva nem tágítottak.

A község polgármestere felhívta a tiltakozók figyelmét, ne legyen cirkusz, és mindenki fogadja el a más véleményeket is. Az iskola helyzete az utolsó napirendi pontként került megvitatásra.

Az állami tanfelügyelet súlyos törvénysértéseket állapított meg az iskola működésében. Ezeket figyelembe véve két dolog miatt váltottam le az iskola igazgatóját: a diákok közti erőszak, megbecstelenítés, megalázás elharapódzása és az igazgatónő hiányos képesítése miatt. A korelnököt, a két atesztációval bíró Barusz Szerént bíztam meg az igazgatói teendőkkel. Olyan iskolai légkör megteremtésén fáradozok, ahová a diákok nem gyomorgörccsel járnak

- ismertette a polgármester.

A képviselő-testület iskoláról folytatott vitáját - aszerint, mivel értettek egyet és mivel nem - hangos felhördülésekkel, bekiabálásokkal vagy tapssal kísérték a tiltakozók. 

A testületi ülésen megjelent egy csendes kisebbség is - falubeliek és olyan szülők, akiknek a gyermekei szintén a muzslai iskolába járnak - akik nem értettek egyet a tiltakozókkal, sőt a polgármester álláspontjára helyezkedtek.

A testületi ülésen részt vett Szórád György, az iskolatanács elnöke is, aki az igazgatónő leváltása utáni napon tiltakozó akciót szervezett a szülőkkel, amikor a tanulók kétharmada nem ment iskolába, és a pedagógusok nagy része is feketébe öltözve jelent meg a munkahelyén. A polgármester ezt az akciót mélységesen elítélte.

"Túszként használta fel a diákokat egy eldőlt folyamatban.  Mindezzel azt bizonyította, hogy a gyermekek érdekeinél sokkal fontosabb számára az igazgató személye" - reagált a tettre Farkas.

A tiltakozó akció kapcsán Szórád György elmondta:

Mivel a polgármester az igazgatónőt minden ésszerű indok nélkül  hívta vissza, mi, szülők, falusiak, pedagógusok kiállunk mellette. Van elegendő diáklétszám, a szülők meg vannak elégedve mind az iskola színvonalával, mind a tanítás minőségével. Ha a polgármester konkrétan megfogalmazná, mi a problémája, akkor esetleg tudnánk javítani, de hogy egyfolytában gyalázza az iskolánkat, az nincs rendjén. Petíciónkat, amelyben kiállunk Zalaba Zsófia mellett, már közel nyolcszázan írták alá.

Az ügy a jelek szerint korántsem tekinthető lezártnak, érvek állnak érvekkel szemben. Ennek ellenére remélhetőleg a helyzet mielőbb megoldódik, és az indulatok is elcsitulnak. Ez lenne mindenki érdeke.

bokor-muzsla2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék