Matematika–Fizika Nap a Selye János Gimnáziumban
A Cornides István Matematika–Fizika Emlékversenyt a komáromi magyar tannyelvű gimnázium egykori és jelenlegi tanárai hívták életre. 2001-ben a Selye János Gimnáziumban a hetvenes évek óta zajló szellemi diákviadalt Kalácska József javaslatára Cornides Istvánról nevezték el Cornides István Matematika–Fizika Emlékversenynek, amelyen évente több felvidéki és magyarországi középiskola diákjai négy kategóriában vesznek részt.
A gimnázium méltó módon ápolja Cornides István emlékét, hiszen egy tantermet is elneveztek róla, és évente versenyt rendeznek emlékére, így Magdi néni, Cornides István özvegye a verseny jutalmazásán kívül a tanév végén évente több tízezer forintos Cornides-ösztöndíjat is adományoz a legjobb gimnazista diáknak.
{P2}
2019. november 22-én délelőtt 9-től 13 óráig négy magyarországi – a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, a tatai Eötvös József Gimnázium, a budapesti Szent István Gimnázium és a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium – és öt felvidéki középiskola – a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium és a Magángimnázium, továbbá az ógyallai Építőipari Szakközépiskola, a komáromi Ipari Szakközépiskola és a Selye János Gimnázium – diákjai törték a fejüket a feladatok megoldásán – több, mint kilencvenen. A versenyt a gimnázium igazgatója, Andruskó Imre nyitotta meg, majd dr. Kalácska József, a Selye János Gimnázium nyugalmazott matematikatanára Cornides Istvánról, a verseny névadójáról tartott rövid, filmvetítéssel egybekötött megemlékezést. A feladatokat matematikából és fizikából az iskola tanárai, Horváth Katalin és Szabó Endre vezetésével állították össze.
{P3}
{P4}