2018. május 12., 09:52

Magyar nyelven nyújt teljeskörű fejlesztést az Artis Centrum

Az Európai Babahordozó Hét keretében a komáromi Štefánik téri bevásárló központ gyermeksarkában a magyar nyelven teljes körű fejlesztést nyújtó, párkányi Artis Polgári Társulás – művelődési, képességfejlesztő és rehabilitációs központ tevékenységével is megismerkedhettek az érdeklődők.

Artis foglalkozás
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Nagy Miskó Ildikó

Az Artis Centrum létrehozásának okairól és szolgáltatásairól annak egyik párkányi társalapítója, a budapesti Pető Intézetben konduktor és pszichológiai szakon végzett Barthalos Réka, a híres Pető-módszer birtokosa tartott kötetlen hangvételű előadást. Ezt követően pedig válaszolt a jelenlevő anyukák kérdéseire az általuk alkalmazott terápiákkal kapcsolatban. Egyebek mellett elmondta, hogy a gyerekeknél milyen rendellenességekre érdemes odafigyelni, s milyen apró mozdulatokkal segíthető a fejlődésük.

Megtudtuk: a hiánypótló központot a szintén Párkányban élő, magyarországi gyógypedagógusi diplomát szerzett Melecski Júliával együtt 2015-ben azzal a céllal hozták létre, hogy segítsenek a rászoruló felvidéki magyar családoknak.

Fotó:  Nagy Miskó Ildikó

„Magyarországi tanulmányaink befejezése után hazatértünk, s azzal az elkeserítő ténnyel szembesültünk, hogy sem a sajátos nevelési igényű, sem pedig a tipikusan fejlődő gyerekeknek nincs komplex ellátásuk. A fejlesztésre szorulók állapotát magyarul nem beszélő szlovák szakemberek mérik fel, s fejlesztésük sem valósulhat meg az anyanyelvükön. Ezen az áldatlan helyzeten akartunk változtatni: szlovákiai viszonylatban magyar nyelven egyedülálló szolgáltatásaink biztosításával“ – magyarázta az előadó.

Kezdettől fogva azt tapasztalják, hogy egyes szülők problémával küszködő gyermekeikkel időnként azért nem fordulnak szakemberekhez, mert azt remélik, hogy ők majd kinövik a rendellenességeket, vagy talán nincs is komolyabb bajuk, csak lusták. „Sajnos, egyes gyermekorvosok is ezzel hitegetik őket! Más szülők pedig nem tudják, hogy konkrétan milyen szakemberhez is forduljanak. Olyanok is akadnak, akik a 0-6 év közti csemetéikkel eddig budapesti szakemberek segítségét vették igénybe, három éve azonban már hozzánk is bizalommal fordulhatnak. Nagyon széleskörű a célcsoportunk: koraszülöttek és csecsemők, sajátos nevelési igényű, illetve pszichés zavarral küzdő, valamint központi idegrendszeri sérült gyermekek, sőt, felnőttek is felkeresnek minket, hiszen az ő rehabilitációjukat sem hagyhatjuk figyelmen kívül.“

Fotó:  Nagy Miskó Ildikó

Azt is elárulta: az Érsekújvári Járási Hivatal párkányi kihelyezett részlegének épületében tevékenykednek. Az egyik kibérelt emeleten különféle terápiákhoz szükséges mozgás-, neurofeedback-,  pszichológiai és gyógypedagógiai fejlesztő teremmel rendelkeznek. Önkéntesekkel és részmunkaidőben besegítő szakemberekkel, így pszichológusokkal, gyógypedagógusokkal, logopédusokkal, mozgás-, neurofeedback- és TSMT-terapeutákkal működnek együtt. Polgári társulásként, különféle támogatásokból és pályázati pénzekből biztosítják tevékenységüket, illetve egyes szolgáltatásaik fizetősek.

„ Szlovákiában az elsők között alkalmazzuk a nemzetközi szinten elismert, hungarikumnak számító Pető-módszert. Továbbá a tanulási, magatartás- és figyelemzavarral küzdő gyermekek számára kialakított, új terápiás lehetőségeket, így a Kulcsár-féle mozgásterápiát, a tervezett szenzomotoros tréninget (TSMT), a neurofeedback-terápiát is kiaknázzuk, valamint pszichológiai ellátást is nyújtunk” - sorolta.

Örvendetes, hogy idén márciustól a komáromi Danubius Kollégium egyik bérelt termében is hasznos tanácsokkal segítenek a hozzájuk bizalommal forduló családoknak. A segítségüket kérő szülőkkel egyénileg állapodnak meg találkozásaik időpontjáról. Továbbá a Cseperedő-program keretében havonta egyszer baba-mama-klubokba és óvodákba is ellátogatnak, Peredtől Ipolyságig.

Miután a leggyakoribb problémák iránt érdeklődtünk, Barthalos Réka elmondta: azok életkor szerint oszthatók fel.

„Például problémát jelent, ha a gyermek 2-3 évesen még nem beszél, sokszor elesik, nagyon figyelmetlen. A későbbiekben pedig beilleszkedési gondok adódhatnak az óvodában, illetve a gyermek nem bizonyul együttműködőnek, képtelen társas kapcsolatok kialakítására. Nagycsoportosként pedig problémának minősül, ha ő még mindig nem tudja helyesen tartani a ceruzát, képtelen hosszabb ideig egy helyben ülni, túl figyelmetlen vagy nem tudja kellőképpen kifejezni magát. Ezek a tipikus problémák, míg olyan esetek is adódnak, amikor a családok célzottan, konkrét diagnózis alapján keresnek fel minket. Hangsúlyozom: nem csak orvosi beutaló birtokában jöhetnek hozzánk“ – fejtette ki.

A centrum szakemberei javarészt egyénileg foglalkoznak a gyerekekkel, s fejlesztésüknek nagyon sok területen látható jelei vannak. „Például az, hogy a kicsi idővel együttműködőbbé válik, hosszabb ideig képes figyelni, vagy az adott játékot, eszközt már célszerűen használja, illetve észrevehetően sokkal jobb az egyensúlyérzete. A szülőkön kívül gyakran az iskolából is kapunk arról szóló pozitív visszajelzéseket, hogy a tanuló egyre jobb ereményeket ér el stb.“

A még hatékonyabb fejlesztéshez több szakemberre lenne szükségük. Március végén a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) égisze alatt azzal a céllal alakították meg a Speciális Fejlesztő Szakmák Országos Társulását, hogy összefogják a hazai magyar pszichológusokat, gyógypedagógusokat, logopédusokat, gyógytornászokat, mentálhigiénés szakembereket, akik azon belül egymásnak szakmai kompetenciákat is át tudnak adni. „Jelenleg hozzávetőleg harmincan vagyunk, s várjuk magunk közé a további csatlakozni szándékozó kollégákat“.

Az ifjú szakemberek aktívan bekapcsolódtak a Fiatal külhoni vállalkozók programjába, s központjuk egyike a fiatal vállalkozók éve 2016 program felvidéki nyerteseinek.

„A Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségen belül ez idő tájt a mentorprogramban tudunk részt venni. Mivel előzőleg másnak dolgoztunk, most pedig vezetői feladatkört is betöltünk, a marketing és kommunikáció, illetve szervezetfejlesztés terén teljesen új dolgokat kell megtanulnunk. Például azt: miként tudjuk az információinkat úgy eljuttatni a szülőkhöz, hogy azokat ők ne sértésként éljék meg. Folyamatosan van mit tanulnunk, s új ismereteinket is a rászorulók érdekében kamatoztathatjuk.“   

 

Artis foglalkozás
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.