Magyar gyereket magyar iskolába!

A mindenkori hatalom az utódállamokban ennek tudatában próbálja a kisebbségi oktatásügyet korlátozni. Tisztában van vele, hogy térségünkben az etnikai tudat nem éli túl a nyelv és a kultúra elvesztését (mint az írek, skótok stb. esetében). Tudvalevő, hogy a nyelv nem csak kommunikációs eszköz, hanem azonosságtudat is: a hovatartozás csalhatatlan, megnyugtató, tartást adó biztonsága. Összeköt, erősebben, mint a vér, vagy a bőr színe. A nyelv a kisebbség számára ugyanazt jelenti, mint a levegő vagy a víz: az életet. Erős várunknak is szoktuk nevezni anyanyelvünket, melynek ostroma az utódállamokba szorult magyarok esetében közel száz éve tart.

Az alapvető gondok közismertek: minden harmadik magyar gyermek (a nyugati országrészben minden második) nem az anyanyelvén tanul.

Annak ellenére, hogy a magyar értelmiség minden érvet, tudományos és pedagógiai indítékot felsorakoztatott az anyanyelvi oktatás fontossága mellett, divatba jött államnyelvű iskolában tanulni.

A szülők általában az államnyelv elsajátítása végett adják idegen nyelvű iskolába gyermeküket, abban a tévhitben, hogy csak így tanulják meg jól az idegen nyelvet.

Ezt a nyelvet így vagy úgy elsajátítják ugyan, de elveszítik az anyanyelvi készségüket, amely az alapos tudás és a további ismeretek gyarapításának alapfeltétele.

Nyilvánvaló, hogy a gyereket azért íratjuk iskolába, hogy ismereteket szerezzen. Az ismeretek megszerzéséhez pedig legegyszerűbb, legjobb eszköz az anyanyelv. Ez már évszázadok, Comenius óta nyilvánvaló. A pszichológiában járatlan szülők nem tudatosítják, hogy szerencsétlen gyermekeiket olyan érzelmi és értelmi világot romboló stresszhatásnak teszik ki, amelynek következménye a kisebbrendűségi érzés, az identitászavar és a gyökértelenség.

Megrendítő tragédia, hogy a magyar fiatalok ezrei szemünk láttára cserélnek nyelvet és kultúrát.

Az évszázados politikai, gazdasági és kulturális hadviselésnek megvannak a következményei. Számos vonatkozásban az önbizalmát vesztett, emberi méltóságában megalázott, magyarságtudatában meggyengült népcsoportunk megszabadult ugyan a diktatórikus rendszer szorításából, de még mindig nem él a demokrácia adta lehetőségekkel. Nem él vele, mert engedi, hogy elbutítsák.

Pedig az élet, a gyakorlat azt bizonyítja, hogy az anyanyelvén tanuló gyermek a más tanítási nyelvű iskolába járó társához képest jobban érvényesül. Az ilyen gyermek az anyanyelv mellett az államnyelvet is elsajátítja, míg az idegen nyelven tanuló társa egyiket sem sajátítja el tökéletesen.

Néhány beszédes tény: a Szlo­vá­kiá­ban élő magyar értelmiségiek több mint kilencven százaléka anyanyelvén érettségizett,

s közülük parlamenti képviselők, miniszterek és nagykövetek kerültek ki. Már magyar egyetemünk is van. Ha a magyar oktatási nyelven tanuló diák másutt akarja folytatni tanulmányait, Magyarországra, vagy más EU‑tagállam egyetemére is mehet. A határok az EU keretein belül elveszítették a létjogosultságukat. A felvidéki magyarok ezt nem látják? Vagy vakok? A Kárpát‑medence munkaerőpiacán 13,5 millió ember beszéli a magyar nyelvet, a szlovákot csak 4,5 millió. Mivel a magyar gyerek a szlovák nyelvet is elsajátítja az anyanyelvi iskolában, 18 milliós az a közeg a munkaerőpiacon, ahol érvényesülhet.

A multinacionális cégek megjelenésével térségünkben a magyar nyelv ismerete is felértékelődött, mert ezek a cégek sok esetben a magyar nyelvet tökéletesen ismerő munkatársakat keresnek.

Úgy tűnik, a sok megtévesztett szülőt ezek a tények sem győzik meg. Ők nem látják a fától az erdőt. Úgy akarják befolyásolni gyermekük érvényesülését, hogy lemondanak szinte mindenről, ami a gyermek azonosságtudatát erősti, anyanyelvi kultúráját gyarapítja. Így valósággal merényletet követnek el a saját gyermekük ellen – nem tudni, milyen jogon.

A magyarságnak, bárhol él is, mindenütt érdekében áll az államnyelvet jól ismernie (akár több más idegen nyelvvel együtt), de sohasem az anyanyelv elsajátításának és fejlesztésének rovására. Hiszen az anyanyelv tökéletes ismerete az identitástudat alapja, de elengedhetetlen feltétele az idegen nyelvek elsajátításának is.

A szlovák oktatási nyelvű iskolába járó magyar diákok szenvedő alanyai annak a durva didaktikai ellentmondásnak, hogy számukra idegen nyelven (államnyelven) megírt tankönyvből tanulják az angolt vagy a németet.

Így a magyar–angol vagy a magyar–német nyelvi kontrasztivitás helyett szlovák–angolra, szlovák–németre épül a nyelvismeretük. Ez messzemenően több energiát igényel, így a nyelvtanulás hatásfoka számukra lényegesen kisebb.

Édes anyanyelvünk a legdrágább kincsünk. Íróink, költőink, művészeink kiemelkedő szellemi értékekkel gazdagították az emberiség egyetemes kultúráját. Tudósaink pedig a világ élvonalához tartoznak. Az amerikaiakat is felettébb érdekelte, mitől zseniálisak a magyar tudósok, mi az oka annak, hogy annyi magyar származású Nobel‑díjas tudós munkálkodik világszerte. Bizottságot állítottak fel ennek a felderítésére. A bizottság a következő megállapításra jutott: ezek a tudósok fiatalkorukban valamennyien az anyanyelvükön tanultak, az anyanyelv volt ifjúkoruk tudatformáló eszköze. A sajátos gondolkodásmód és logika eredménye a magyarok erős konkrétumérzéke, melynek gyökerei a nyelv szerkezetében, különleges logikájában találhatók.

A magyar nyelv sajátos vonása a tárgyszerűség, a konkrét hasonlatokra, képekre épülő kifejezésmód. Egyetlen más nyelvben sem figyelhető meg a képszerű gondolkodásmódnak annyi leleményessége és olyan gazdagsága, mint a magyarban.

Jómagam is jelen voltam a magyarok 1996‑ban megrendezett világtalálkozóján, ahol Teller Ede többek között azt mondotta, hogy: „A magyar nyelv az a plusz előny, ami a magyar tudósokat a világ fölé emelte.” Tehát nem tudósaink születtek eleve okosabbnak, mint más nemzetek tudósai, hanem a nyelvben rejlik az előnyük. Tehát a szellem és a nyelv csodálatos összefonódásának vagyunk tanúi.

Ezt a csodálatos szellemet, az ősök génjeibe kódolt és általuk közvetített üzenetet semmisítjük meg, ha gyermekeinket nem az anyanyelvükön taníttatjuk. Nem mások ellen, hanem önmagunkért akarjuk, hogy gyermekeink kisebbrendűség nélkül őrizhessék meg az identitásukat. Őrizzük azt a lelket és nyelvet, amelyet őseinktől örökbe kaptunk, mert csak vele, benne és általa tudjuk megőrizni hagyományainkat, kultúránkat, önmagunkat. Adjuk át csorbítatlanul az utódainknak, hiszen ehhez a 21. század küszöbén minden népnek istenadta joga van.   

Az írás megjelent a Magyar7 2019/2. számában.