Látlelet – beíratások után
Érdekes és elgondolkodtató „olvasmány” a pedagógusszövetség által szerkesztőségünkbe eljuttatott beíratási mérleg. Az a bizonyos táblázat, amelyet minden évben szorongva vagy reménykedve várunk. A legfontosabb adat, hogy a hivatalos beíratási időszakban – április folyamán – összesen 3 451 kisgyermeknek választották szülei valamelyik felvidéki magyar alapiskolát.
A tavalyi 3 505-höz képest tehát a csökkenés nem vészes, 54 fő, vagyis nagyjából két- osztálynyi gyermek. A trendeket, az irányokat figyelembe véve azonban látszik, hogy kisiskoláink továbbra is veszélyben vannak, és valamit tenni kellene azért is, hogy kevesebb legyen a nulladik osztályos gyermek.
Az összesen 252 magyar iskolánk adatait böngészve nagy változás nem érzékelhető az egyes települések tekintetében. A számok stagnálnak. Kissé összeszorul a szívünk, amikor a listán felfedezzük a piros betűvel jelölt, az utóbbi években bezárt iskolákat is: a bakai, a dercsikai, a lúcsi, a csallóköznádasi, a nyáradi, a kajali, a taksonyi, a bényi, a barti, a pozbai, a détéri, az inámi, a tornaújfalusi, az abarai és az ágcsernyői iskolát. Gondolatban ki is számolhatjuk, hogy ezekben az intézményekben akár száz elsős is tanulhatott összesen, amíg nem került rájuk lakat…
– A számok önmagukért beszélnek. Engem nem a számok, a nagy számok érdekelnek. Inkább azzal kellene foglalkozni, hány gyermek van a nulladik osztályban, hány olyan gyermek van, aki halasztást kér. Mert ezek a számok a jövőnek dolgoznak. Olyan hat- vagy hétéves gyerekekről beszélünk, akik nem iskolaérettek. Azért, mert mélyszegénységből jönnek, olyan motiválatlan, ingerszegény környezetből, amely nem készíti fel őket az iskolára. Nincsenek olyan készségeik és értelmi képességeik, amelyek alapján beiskolázhatóak lennének. Nincsenek kialakulva azok a szociális képességeik, higiéniai szokásaik, amelyek lehetővé tennék számukra a közösségben való létet, mert otthon nem ilyen környezetben élnek. Ezért gondolom úgy, hogy a szaktárcának meg a politikusoknak ezzel, a jövő fontosságával kellene foglalkozniuk, hogy ezek a gyermekek ne hátránnyal éljék le az életüket, a társadalom perifériájára szorulva – nyilatkozta a Magyar7-nek Ádám Zita, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke, aki a beíratások országos adatait összegyűjtötte, és talán a legtisztábban látja, hol szorít az a bizonyos cipő.
Ádám Zita azt is elmondja, az államnak és a szülőknek kutya kötelességük lenne gondoskodni arról, hogy ezek a gyermekek beiskolázhatók legyenek. Ennek pedig döntő alapfeltétele az óvodák megléte, amelyekből sok régióban nincs elegendő, és így a roma gyermekek, hely hiányában, nem jutnak be a meglevő óvodákba.
– Hogy lehet az, hogy a társadalmat hidegen hagyja a kérdés, miért nem iskolázzuk be a gyermekeket? Aztán csak mutogatunk, hogy nem tudnak viselkedni, ezt sem tudnak, azt sem tudnak… Az idén 266 ilyen gyermek van – figyelmeztet az alelnök, aki szerint kollektív lelkiismeret-vizsgálatra volna szükség, mert mindannyian ludasak vagyunk abban, hogy ilyen rossz a helyzet. És már sorolja is, hogy a legelmaradottabb régiókban – a Nagyrőcei, a Losonci, a Rimaszombati, a Kassai, a Rozsnyói és a Tőketerebesi járásban – él a nulladik osztályos gyermekek zöme. Vannak helységek, ahol a beíratott tanulókból egyetlenegy sem iskolaérett, egytől egyig nulladik évfolyamba kerültek!
Ádám Zita egy konkrét példán keresztül arról is mesélt, hogy az ADHD szindrómás (tanulási és viselkedési zavaros) kisgyermekek iskolába íratása sem egyszerű menet. Van úgy, hogy egyetlen iskola sem akarja őket befogadni. Tudomása van róla, hogy egy ilyen, különben jó képességű kisgyermeket két iskola közül egy sem vett fel Pozsony közelében. – Ilyenkor mit tegyen a szülő? – teszi fel a kérdést. Szerinte a pedagógus feladata lenne az ilyen gyermek felkarolása és megfelelő módon való tanítása. Sajnos, arra is akad példa, hogy az ilyen problémákkal küszködő magyar nyelvű kisgyermeket szlovák iskolába tanácsolják. Vajon fontos nekünk a magyar gyerek? Fontos nekünk minden egyes magyar gyerek?
Magyar iskola szerencsére nem szűnik meg a közeljövőben, de egyelőre úgy tűnik, hogy a szentmihályfai alapiskola (Dunaszerdahelyi járás) felfüggeszti tevékenységét. Örvendetes hír viszont, hogy a 2015-ben Zsérén felfüggesztett alapiskolai oktatás újra megindulhat, mert a szülők és az önkormányzat egyaránt ezt szeretnék. Az idén 2 gyermeket írattak be az első osztályba.
A pedagógusszövetség alelnöke szerint több okra vezethető vissza egy-egy kisiskola megszűnése. Sokszor a városi nagy iskola szippantja el a gyerekeket, de a kulcs a szülők kezében van. Ők döntik el, hová íratják a gyermekeiket. Nem rejti véka alá azt sem, hogy a jövőben további kisiskolák szűnhetnek meg, mert vannak önkormányzatok, amelyek minden igyekezetük ellenére sem képesek fenntartani a kisiskolát. Pedig ezekben a kis műhelyekben, családi környezetben minden gyermek azt kapja, amire szüksége van – figyelmet, szeretetet, motivációt. Ha úgy tetszik, szárnyakat. A nagy iskolában, idegen környezetben sokkal több sérelem érheti például a problémás gyereket is.
– Egy nemzetközi kutatás eredményéből az derült ki, hogy mindenki, aki vitte valamire az életben, 30 százalékot köszönhet az iskolának és 70-et a családnak – emelte ki Ádám Zita a család és az iskola szerepének fontosságát és pótolhatatlanságát a gyermek jövőjét illetően.
(Az írás megjelent a Magyar 7 e heti számában)
