2018. április 13., 19:42

Komárom magyar iskoláiba 248 gyermeket írattak be

A négy magyar tannyelvű komáromi alapiskolában április 12-én és 13-án délután tartották az alapiskolai beíratásokat. Míg ezen intézményekben jelenleg 201 elsőst oktatnak, idén 248 kicsit írattak be szüleik. Az iskolaigazgatók tájékoztatása szerint azonban a számok a szeptemberi tanévkezdésig elsősorban az évhalasztás miatt módosulhatnak.

komárom iskola beiratas
Fotó: Nagy Miskó Ildikó

Mátyás Katalin, a Béke Utcai Jókai Mór Alapiskola igazgatója elsőként portálunknak számolt be arról, hogy náluk „nagyon örvendetesen és meglepően alakultak a beíratási adatok“. Míg jelenleg két osztályban 45 elsős tanul, addig áprilisban 78 óvodást írattak be hozzájuk.

„Az új tanévben biztosan három elsős osztályt nyithatunk, bár olyan beíratott gyerekek is akadnak, akik esetében vagy a szülők kérnek évhalasztást, vagy majd a pszichológus ajánlja nekik azt. Bízunk abban, hogy az elsősök létszáma terén a következő években is megmarad a növekvő tendencia. Nehéz megindokolni a létszámnövekedést, de köszönhető ez a pedagógusok által befektetett sok munkának, illetve az iskolaotthonos oktatásunknak is“ – mondta el vonatkozó kérdéseink nyomán az igazgatónő.

Hozzáfűzte: „valamivel többen jöttek el a beíratásra csütörtökön, mint pénteken. Iskolánk munkájába évközben is bármikor betekintést nyerhetnek a családok, folyamatosan nyitottak vagyunk irányukban“.

Károlyi Szikonya Judit, a Munka Utcai MTNY Alapiskola igazgatója is elégedett az elért szép beíratási eredménnyel, és bízik a pozitív folytatásban. 

„Nálunk jelenleg 3 osztályban 59 elsős és 13 nulladikos kicsi tanul. Két nap alatt összesen 79 gyermeket írattak be hozzánk, ám közülük párat másik iskolába is. A szülők majd június végéig döntenek. Továbbá 17 kicsit vagy mi javasoltunk évhalasztásra, vagy azt a szülők kérték – mindnyájan részt vesznek majd pszichológiai kivizsgáláson. Közülük vélhetően páran nulladik osztályosok lesznek. Emiatt még korai arról nyilatkoznom, hogy az új tanévben 3 vagy 4 első osztályt indíthatunk-e“ - magyarázta.

Iskolájukban csütörtökön volt a dömping, amikor a 79 gyermekből 53-at már beírattak. „Mivel évközben az óvodások számára havi rendszerességgel tartottunk játszóházakat, szüleikkel együtt lehetőségük nyílt iskolánk alapos megismerésére. Továbbá olyanok is akadtak, akiknek a testvéreik szintén hozzánk járnak, ezért már tisztában voltak az általunk nyújtott lehetőségekkel“ - fogalmazott.

Majer Péter mérnöktől, az Eötvös Utcai MTNY Alapiskola igazgatójától megtudtuk: mivel e tanévben 33 kilencedikes távozik intézményükből, mindenképpen a diáklétszám növekedését jelenti majd az intézményükbe beíratott 54 óvodás.

„Közülük négyen-öten majd a pszichológus véleményét is figyelembe véve évet halasztanak. Két első osztályt szándékozunk nyitni, akárcsak tavaly, amikor 56 gyermeket írattak be hozzánk, illetve ősszel 51 elsős ült be az iskolapadjainkba. Régebben nulladik osztállyal is rendelkeztünk, de az már csak a Munka Utcai MTNY Alapiskolában működhet, s oda is csak a hátrányos helyzetű nebulókat lehet beíratni“ – fejtette ki.

Csütörtökön náluk is többen kopogtattak, mint pénteken – a szülők igyekeztek mielőbb eleget tenni kötelességüknek. „Mivel sokan évközben is bejöttek körülnézni az iskolánkba, illetve már a nagyobb gyermekeik is ide járnak, vagy böngészgették a weboldalunkat, iskolánkról sok előzetes információval rendelkeztek. Persze, akik akartak, azok most is szemrevételezhették az épületet, miközben szívesen válaszoltunk az iskolai klubbal és egyéb lehetőségeinkkel kapcsolatos kérdéseikre“ – mondta el.

Hozzátette: számítanak arra, hogy a „későn kapcsolók“ majd a hivatalos beiratkozási időszak után keresik fel iskolájukat. Sőt, olyan szülők is akadnak, akik két iskolába is be szokták íratni csemetéjüket, ezzel némi kavarodást okozva. Emiatt a végleges számokat csak tanévkezdéskor ismertetheti.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a szülők milyen szempontok alapján választottak alapiskolát csemetéjüknek.

„Kislányom a Komáromhoz tartozó Örsújfalu magyar nevelési nyelvű óvodáját látogatja. Az ottani óvónők korábban több Eötvös Utcai MTNY Alapiskolában zajló rendezvényre hozták be a gyerekeket. Mivel a különféle foglalkozásokon, műsorokon nagyon jól érezte magát, és a tanító néniket is megkedvelte, szeptemberben ebbe a barátságos környezetbe kívánkozik vissza. Más szülőkkel is szoktam beszélgetni arról, hogy milyen szempontok alapján választanak alapiskolát gyermeküknek. Többségük nem is annyira egy-egy iskola oktatási programja vagy felszereltsége alapján, hanem inkább az ott dolgozó pedagógusok iránti szimpátia, illetve jó hírük alapján szokott dönteni“ – mondta el portálunknak pénteken az „Eötvösbe“ lányával együtt érkező Fíger Tímea, akiéhez hasonló véleményeket hallottam további érintett szülőktől is, bizonyítva, hogy manapság is mennyire fontos a pedagógus személye, hozzáállása és szaktudása.  

Végül portálunkkal Madarász Róbert, a Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatója tudatta: ez alkalommal 37 óvodást írattak be hozzájuk. „Ez a létszám két első osztály megnyitását teszi lehetővé még akkor is, ha szokás szerint ismét lesz pár évet halasztó gyermek. Jelenleg szintén két osztályban 46 elsős tanul.“

Akárcsak a többi komáromi magyar alapiskolában, úgy náluk is csütörtökön többen éltek a beíratkozás lehetőségével, mint pénteken. „A családoknak már korábban, az iskolába csalogató rendezvényeinken is lehetőségük nyílt körülnézni az épületeinkben, e két napon pedig inkább a szülőkkel és a kicsikkel folytatandó beszélgetésre - ismerkedésre helyeztük a hangsúlyt“ – zárta tájékoztatását.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.