2018. december 15., 20:14

Kíváncsi katicák

Egy rendezett, határ menti bodrogközi falu, Perbenyík szívében található a magyar tannyelvű Kíváncsi Katicák Óvoda. Egy épületben a községházával, a postával és a kultúrotthonnal. Egyetlen összevont csoportban dolgozik itt két óvópedagógus 21 gyereket felügyelve.

az-igazgato-neni-mint-boszi.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

Perbenyiken egész napos óvoda, hála a falu urainak, a Mailáthoknak, már 1900 óta létezik.

A mai intézmény vezetője, Molnár Éva, kolléganője Ádám Ilona. Az óvoda mindössze két szobából, szociális helyiségekből, öltözőből és egy étkezőből áll ételkiadóval.

Az igazgató néni meséjét jó hallgatni
Az igazgató néni meséjét jó hallgatni
Fotó:  Zsebik Ildikó

Az alapiskola konyhájáról kapják a gyerekek az ebédet, de tízórait és uzsonnát is készítenek számukra.

Vagy teljes ellátást, vagy félnaposat lehet igényelni.

A helyes hidratálás érdekében a víz, a tea vagy a gyümölcslé folyamatosan a gyerekek rendelkezésére áll. Nem kell bejelenteniük, hogy szomjasak, csak kilépnek a legnagyobb közösségi helyiségből, és elvesznek egy pohárral maguknak.

A lányok már megkapták a seprújüket
A lányok már megkapták a seprújüket
Fotó:  Zsebik Ildikó

A napi játékok és foglalkozások mellett minden hónapnak megvan a maga egyéni feladata. Szeptemberben a beszoktatásra helyezik a hangsúlyt, az óvoda és a család kapcsolattartásának elmélyítésére, hiszen a tanév folyamán többször is tartanak olyan programokat, ahová a szülők is hivatalosak. Idén októberben a gyerekek a zöldségekkel és a gyümölcsökkel ismerkedtek, minden erről szólt: a kóstolás, a festés és az őszi termések gyűjtése is. November elején a tök gurítása és a töklámpás elkészítése után a kicsik Ludas Matyi történetével ismerkedtek meg.

Készül a bájital
Készül a bájital
Fotó:  Zsebik Ildikó

A december az idősek köszöntésével kezdődött, és az adventi koszorú elkészítésével zárul majd.  Idén először foglalkoztak a Luca napi szokásokkal is. Ott jártamkor az igazgató néni boszorkánynak öltözött, a gyerekek pedig megelevenítették a Luca nap legfontosabb elemeit. A kicsik tátott szájjal figyeltek mindent, élvezték a játék minden pillanatát, örültek, amikor bájitalt főzhettek, amikor boszisegédek lettek. A fiúk jelképesen készítették Luca székét, a lányok pedig nagyot lustálkodtak. Nemcsak prózában, versikékben is megelevenedtek a témához tartozó hiedelmek.

Az adventi négy hét karácsonyi díszek készítésével kezdődött, majd egy interaktív mesedélutánnal folytatódott, a Luca-napi szokások után maradt még egy Kis karácsony, nagy karácsony címmel megvalósításra váró program, amelybe a családtagok is bekapcsolódnak majd.

Kell a mozgás is!
Kell a mozgás is!
Fotó:  Zsebik Ildikó

Ekkor ismerkednek meg a gyerekek József és Mária történetével, megnézik a falusi Betlehemet, majd egy verses, táncos, dalos programban vesznek részt szüleikkel.

A népi játékok, a mondókák, a népdalok fontos szerepet játszanak a napi nevelésben, ezeket imádják a hozzánk járó gyerekek - mondja az igazgató néni. Igyekszünk megünnepelni minden jeles napot, így is bővítve ismereteiket.

Gyerekeink igazán sokszínűek: a legkisebb két és fél éves, a legidősebb 7 éves. Vannak gyerekek, akik a gyermekotthonból járnak hozzánk, vannak, akik anyaotthonban laknak édesanyjukkal, de olyan gyerekünk is van, akinek édesanyja Ausztriába jár dolgozni, és őt két idősebb testvére neveli. Bár egyetlen csoportba tartozik minden gyerek, azt azért mindenki tudja, hogy kis-, középső- vagy nagycsoportos-e. Az összevont osztály a tanítás szempontjából nehézséget jelent, ám megvan ennek is az előnye: a nagyok sokat segítenek a kisebbeknek, ha pl. sétálni megyünk, minden nagycsoportos egy-egy kisebb gyereket vesz szárnyai alá - vette át a szót Ilike.

Ilike néni
Ilike néni
Fotó:  Zsebik Ildikó

Nyilván jó lenne egy újabb helyiség, amelyben a gyerekekkel tornázhatnánk, ráadásul így a felvehető gyerekek létszáma is növekedhetne. Hála Istennek nemcsak a helyi szülők, más településekről is érdeklődnek óvodánk iránt az emberek.

Mi mindketten hasonló lelkületű emberek vagyunk - mondja Ilike, így jó kapcsolatot ápolunk egymással. Ez óhatatlanul kihat a gyerekekre is. Az is fontos, hogy mindkettőnk mögött stabil családi háttér áll, mert a feladatára csak így tud maximálisan koncentrálni az ember. És ezt a gyerekek megérzik. Egyikünk sem ideges, nem veszekszünk a gyerekekre.

Nagyon jó a szülőkkel való kapcsolatunk is, de együttműködünk a helyi alap- és középiskolával is, ahogyan rendszeresen találkozunk egy-egy nyílt óra keretén belül a két géresi illetve az örösi óvodával  - zárja beszélgetésünket Molnár Éva igazgató néni.

az-igazgato-neni-mint-boszi.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.