2018. május 1., 17:35

Kisiskolák a Csallóköz szívében, ahol emelkedik a gyerekek létszáma

A járás központi részében található községekben a szülők szívesen döntenek a helyi iskolák mellett, derült ki az áprilisban lezajlott iskolai beíratásokon. A kis létszámú osztályokkal működő iskolák előnyeiről beszélgettünk két igazgatónővel, Nagy Erzsébettel és Nagy Zsuzsannával.

Kisiskolák Csallóköz szívében
Médialapozó
Fotó: Szabados Kati
Vidéki nyugalom a felsővámosi kisiskolában

A Dunaszerdahelytől 12 km-re keletre, a Kis-Duna partján fekszik Felsővámos. Régi, közkedvelt nevén Vámosfalu iskolájának jelenleg 19 tanulója van. Az egy összevont és két önálló osztályban három szakképzett alsó tagozatos tanítónő és egy nevelőnő biztosítja az oktatást. Az alig 1000 lelket számláló községben emeletes, felújított iskolaépület van, amely 45 tanuló befogadására is képes lenne. Hajdanán volt is ennyi gyerek, most viszont az országos demográfiai helyzet itt is tükröződik az alacsony létszámban.

Szeptembertől több lesz a gyerek az iskolában

Már sok éve 15 körüli a létszám, de szeptembertől 20 fölé emelkedik majd. A 2 távozó negyedikes helyébe 8 új kis elsőst írattak be a szülők. Az óvodás gyerekek számából arra lehet következtetni, hogy az elkövetkező két évben újabb létszámcsökkenésnek néz elébe az iskola, de azután újra többen lesznek, mert mostanában aránylag sok gyerek születik. A „sok” nagyon viszonylagos, hiszen ez sem jelent többet 8-10 kisgyereknél.

Fotó:  Szabados Kati

 Az iskola igazgatónője, Nagy Erzsébet elmondása szerint kevés gyereket vállalnak a szülők, sok az egyke, ez a valódi oka a kis létszámnak. Más iskolába csak elvétve íratják be őket, egy-két tanuló jár a szomszédos Vásárútra, ahol teljes szervezettségű iskola van, és szintén csak egy-két gyereket írattak be Dunaszerdahelyre, leginkább azért, mert ott dolgozik a szülő. Szlovák iskolába ugyanúgy csak két tanuló utazik a közeli járásközpontba, ők szlovák ajkú családok gyermekei. A vegyes-házasságok a falura amúgy sem jellemzőek. A 2011-es adatok szerint a falunak csak körülbelül 5 %-a vallotta magát szlováknak. A vámosfalusiak tehát döntő többségben a helyi iskolába járatják gyermekeiket, hiába fekszik  Dunaszerdahely csak 12 km-re vagy létezik teljes szervezettségű iskola a szomszédos településen .

A természet közelsége és a játékosság meghatározó a pedagógusi munkában

A csöndes kis utcában alig látni a nagy fáktól az iskola épületét, a tájra jellemző gazdag ártéri növényzet szinte bejött az udvarba. Az itt uralkodó családias légkör, a természetközeliség, a vidéki békés nyugalom irigylésre méltó. Bár vannak a kis iskoláknak hátrányai, de legalább annyi előnyük is van, hangsúlyozta az igazgatónő. Minden gyerekre maximálisan oda tudnak figyelni, olyan tanulóknál is kimagasló eredményeket érnek el, akik egy nagy létszámú osztályban „elkallódnának”. 

Birkaterelés, macskasimogatás után jöhet a gyík
Birkaterelés, macskasimogatás után jöhet a gyík
Fotó:  Szabados Kati

Döme medve együtt tanul velük olvasni, az odacsatangoló birkákat hazaterelik, vagy gyíkot fognak és macskát kergetnek, és a gyerekek bábjátékkal készülnek a Duna Menti Tavaszra. A játékosságot, a játszva nevelést Rebro Ágota tanítónő, bábművész tette mindennapivá az iskolában. A jelenlegi pedagógusok is eredményesen járnak az általa kijelölt úton, hiszen nagyon sok pozitív visszajelzést kapnak: a vámosfalusi gyerekek a felső tagozaton és a középiskolákban is sikeresen megállják a helyüket.

Gyíkot fogtak a vámosfalusi iskolások
Gyíkot fogtak a vámosfalusi iskolások
Fotó:  Szabados Kati

Az Egyházkarcsai Alapiskolában évente 2-3 gyerekkel emelkedik a tanulók létszáma

Csallóköz szívében, a Dunaszerdahelytől pár kilométerre délnyugatra található Egyházkarcsa község. A falunak csaknem 1300 lakosa nagyrészt magyar, a legutóbbi népszámláláskor 10 százalék körül volt azok száma, akik más nemzetiségűnek vallották magukat. Amadékarcsa, Gönczölkarcsa, Móroczkarcsa, Pinkekarcsa és Siposkarcsa tartozik hozzá. Az iskola 1972 óta működik  Siposkarcsán, ahol az alsó tagozat ma is 5 évfolyamot jelent. Az öt osztályban összesen 35 gyerek tanul . Az április 13-i pénteki beiratkozás szerencsés volt, hiszen több lesz az elsős most is, mint az elmúlt években. A jelenlegi 7 ötödikes Nyékvárkonyon, Bősön és Dunaszerdahelyen folytatja majd az alapiskola felső tagozatát. Helyükbe 10 kis elsős jön majd szeptembertől.

Az egyházkarcsai alapiskolába még Dunaszerdahelyről is írattak be gyerekeket

 „Az elmúlt 4-5 év, nagy örömünkre, emelkedő tendenciát mutat.” – mondta az iskola igazgatónője, Nagy Zsuzsanna. „Az iskolaérett nagycsoportosok közül 4-en mennek szlovák iskolába, de ők szlovák szülők gyermekei. Nálunk nincs szlovák óvoda, így a magyar óvodába járnak a szlovák ajkú kisgyerekek is. Hozzánk 8 elsőst írattak be a helyi óvodából, de ketten jönnek Dunaszerdahelyről is!”

Városból falura hordani a gyermekeket iskolába nem egy általános jelenség, inkább az ellenkezője a jellemző. Mégis vannak szülők, akik meglátták az alacsony létszámú osztály előnyeit. „Ezek a szülők tudatosan választották a mi iskolánkat. Nemcsak a világhálón közzétett információk alapján döntöttek, hanem a falubeli nagyszülőktől is sok jót hallottak rólunk.” – magyarázta Nagy Zsuzsanna.

Az iskola Családi programja nagyon közkedvelt. A kisiskolákra jellemző nyugodt légkör, a maximális gyermekközpontúság mellett az egyházkarcsai alapiskolában további módon is igyekeznek megnyerni a szülők bizalmát és szerethetővé, élvezetessé tenni a gyerekek számára az iskolai életet: Az elsősök, másodikosok és harmadikosok csak pénteken viszik haza az iskolatáskát, hétközben minden házi feladatot a napköziben végeznek el. Azt szeretnék a pedagógusok, hogy ne terheljék túl a gyerekeket. Otthon a család körében inkább a pihenésé, a játéké legyen a főszerep.

Az iskola által szervezett szabadidős tevékenységek is nagyon tetszenek a gyerekeknek és szüleiknek. „A tanév során novembertől 2-3 havonta váltják egymást a szervezett programok. Télen korcsolyázunk, tavasszal túrázni járunk. Autóbusszal elmegyünk Csallóköz érdekes tájaira, ahol gyalogosan bebarangoljuk a vidéket. Nem is olyan régen a tőkési vízimalomnál jártunk. Májustól aztán rendszeresen járunk úszni.”

Nagy Zsuzsanna igazgatónőtől továbbá megtudtuk, hogy ezek a szabadidős tevékenységek a szülői tanács támogatásával valósulnak meg. „Nagyon jó az együttműködés a szülőkkel és ugyanúgy a falu vezetésével. Az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyerekek minden támogatást megkapjanak és színvonalas, ugyanakkor családias légkörben tanulhassanak nálunk.”

Kisiskolák Csallóköz szívében
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.