2019. május 8., 10:30

Ki a legény a gáton? Fiús első osztályok nyílnak a Mátyusföldön

Mátyusföld városaiban: Galántán, Vágsellyén, valamint Diószegen a magyar intézményekbe íratott diákok száma az igazgatók beszámolója szerint jelentős mértékben csökkent. Galántán a korábbi évekhez hasonlóan a következő tanévben is meg tudják nyitni a két első osztályt, annak köszönhetően, hogy a környező falvak településeiről is érkeznek kisdiákok a járási városba.

iskolataska1.jpg

Galánta újra két osztályt nyithat

A Mátyusföld központi városának számító Galántán újra két osztályt nyithatnak a város egyetlen magyar tannyelvű általánosában, a Kodály Zoltán Alapiskolában, tudatta portálunkkal az intézmény vezetője, Oláh Hajnalka. Idén 30 kisdiák számára választották a szülők a jó referenciákkal rendelkező galántai iskolát, ebből 29-en kezdik meg a következő tanítási évet.

Két osztályt azonban csak annak köszönhetően tudnak nyitni, hogy a környező falvak településeiről is érkeznek ide tanulók. A Galánta elővárosának számító Taksonyon például már több éve nem tudnak magyar osztályt nyitni.

Oláh Hajnalka elmondta a beíratott diákok létszáma idén csökkenő tendenciát mutat a tavalyihoz képest, amikor 40 tanulót írattak be az intézménybe. A kilencedikes ballagók harmincketten vannak, így a leendő első osztály megközelítőleg pótolni tudja majd a létszámot.

Lukratív lehetőség a dolgozó szülők számára az, hogy a galántai magyar alapiskolában reggeli napközi is működik, már fél héttől érkezhetnek a gyerekek az iskolába, délután pedig ötig  működik a napközi intézménye.

Galántán a Kodály Zoltán Alapiskolába beíratott gyerekeket nagy szeretettel várják május 16-án, 15:00-tól az iskola étkezdéjébe egy népi kézműves játszóházba, ahol az alkotás és játék mellett kiválaszthatják az iskolatáskájukat is, melyet a Rákóczi Szövetség jóvoltából kap minden magyar iskolába íratott elsős.

Vágsellyén is kevesebb az elsős, túlerőben vannak a fiúk

A vágsellyei Pázmány Péter Alapiskolába 17 kisgyermeket írattak be, ami szintén csökkenő tendencia a tavalyi 22-höz képest, akik közül 9-en lettek elsősök – közölte Hamar Mónika, igazgatónő. Hozzátette, fel-fele arányban érkeznek diákok a városból, illetve a járás falvaiból.

Érdekességként megjegyezhető, hogy a vágsellyei magyar iskolában, de a mátyusföldi régió magyar iskoláiban is jóval több fiú lesz az első osztályokban, mint lány.

A vágsellyei intézmény gyermekközpontú, egyénre szabott oktatást, a kiemelt figyelmet igénylő tanulók szükségleteinek felismerését tartja szem előtt leginkább. Délutáni foglalkozások, szakkörök és tanításon  kívüli rendezvények is bőségesen állnak a tanulók rendelkezésére.

Nagy hangsúlyt fektetnek az anyanyelv ismeretére és szeretetére, a szlovák és az idegennyelv oktatásra, a természettudományi tantárgyak bővített oktatására, a kommunikációs készségek és képességek fejlesztésére,  a számítógépes ismeretek gyakorlati elsajátítására, valamint a kompetenciafejlesztésre is.

Diószegen csak egy a kislány 

A kisvárosnak számító mátyusföldi Diószegen 10 gyermeket írattak be a Petőfi Sándorról elnevezett alapiskolába. Balogh Katalin, igazgatóhelyettes elmondta portálunknak, valószínű, hogy ebből a számból heten kezdik majd meg a tanévet, és az osztályban csak egy kislány lesz.

Az intézményt jelenleg nyolc elsős és tizenkét kilencedikes látogatja. A diószegi magyar iskola jelentősen megérzi a közeli Galánta, valamint a szlovák oktatási intézmények elszívó erejét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.