2018. május 31., 15:48

Hangulatos érettségi Zoboralján

Jó hangulatban zajlottak le az érettségi vizsgák Zoboralja egyetlen magyar szakközépiskolájában. Alsóbodokon idén idegenforgalmi profilú osztály járult a zöldasztal elé. A vizsgabizottságok tagjai és a diákok közti olajozottan zajló együttműködés vidám és többnyire eredményes érettségit hozott magával.

erettsegibodok-.jpg
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

A hétfői napon a szaktantárgyak érettségije zajlott. A diákok egy tételen belül három szakágazati kérdésre feleltek. Ki kisebb, ki nagyobb sikerrel adott számot földrajzi, idegenforgalmi, gazdasági vagy áruismereti tudásáról.

Kedden magyar nyelv és irodalomból valamint angol nyelvből érettségiztek az alsóbodoki negyedikesek. A 13 vizsgázó diákból tízen választották a B1-es, hárman a magasabb tudást igénylő B2-es fokozatot. Szerdán mindegyik diák sikeres vizsgát tett szlovák nyelv és irodalomból Balkó Andrea tanárnő felkészítése alapján, aki az intézmény alapítása óta a tanári gárda oszlopos tagja. 

Két diák döntött úgy, hogy történelemből, mint választható tantárgyból is érettségizik.

„Legalább úgy izgultam, mint a diákok, de igyekeztem ezt leplezni, nagyon sokat segítettek a vizsgabizottság tagjai abban, hogy a tanulók egy vidám, közvetlen közegben tudjanak számot adni a tudásukról. Látszott az akarat és az ambíció a feleléseknél, tudták, hogy van tétje a vizsgának“ – nyilatkozta portálunknak Csölle Stefánia, első éven tanító, friss diplomás pedagógus a történelemérettségi kapcsán.

Olaszország és az olasz nyelv bűvöletében

A diákok saját felkészültségükhöz és kapacitásukhoz képest adtak számot tudásukról. Az iskola jó alapokat nyújt az idegenforgalomban elhelyezkedni kívánó fiatalok számára, többen részt vettek már az ERASMUS programban is, és tanulmányaik során Olaszországban folytathattak szakmai gyakorlatot. Az intézmény az angol nyelv mellett olasz nyelvtanulási lehetőséget is kínál diákjainak.

„A vizsga remekül zajlik, úgy érzem, jól teljesítettem. A felkészítő tanárok által átadott információk mindenkihez megérkeztek, felfogható, elegendő, megérthető tudást kaptunk. Az érettségi számomra kellemes meglepetés. Szeretnék majd továbbtanulni, jelenleg középszintnek megfelelő információink vannak, ezekre akarok tovább építkezni“ – mondta Krecsmer Raymond, végzős tanuló.

Hajtman Béla, a zoboraljai intézmény vezetője is pozitívan értékelte az érettségi lefolyását. Az alsóbodoki Magán Szakközépiskolában az élet a vizsgák után is tovább zajlik. Június 7-én és június 14-én az intézményben nyílt napot tartanak, amelyre tárt karokkal várják az általános iskolák érdeklődő diákjait.

Megosztás
Címkék