2018. november 28., 11:46

Élményalapú mozgásfejlesztés a gyakorlatban

A mozgásfejlesztés jelentőségét nem tudjuk eléggé hangsúlyozni. A pedagógusok igyekeznek minél változatosabb formában bevonni a gyermekeket a közös mozgásba. Ennek jegyében a Comenius Pedagógiai Intézet a 2018. november 20-tól 22-ig tartó időszakban két helyszínen, a Hetényi MTNY Óvodában és a Párkányi Hársfa utcai Óvodában tartott továbbképzést, összesen 46 fő részvételével.

Comenius Intézet
Galéria
+2 kép a galériában

„A mozgáskultúra megalapozása – alapmozgásokból színpadi produkció az óvodában és az iskolában“ címmel. 

A 8 tanórás, saját élményeken alapuló gyakorlati képzés óvónőknek és alsó tagozatos pedagógusoknak szólt, és  Imre Mács Katalin, a Kultúráért Gömörben és Gömörön túl P.T. képviselője, néptánc- és óvodapedagógus tartotta. 

A résztvevők megismerkedtek az alapmozgások szerepével, elsajátították azok beépítését a mindennapi munkába. Mintát kaptak a térhasználat gyakorlásához és a testtudat kialakításához. Szakmai segítséget kaptak a zenével való ismerkedés  és néptánc bevezetéséhez az óvodai és iskolai munkába. A tánc és mozgás hatását a pedagógusok saját bőrükön is megtapasztalták, hiszen egyre több nevetés hallatszott, egyre csökkent a feszültség a teremben.

A pedagógusok ráébredtek, milyen erős koncentrációt igényel a mozdulatok pontos kivitelezése a gyermek részéről.  A vezető bemutatta, hogy a folyamatosan gyakorolt alapmozgások milyen jól előkészítik a tánctanulást. Ezen elemek összekapcsolásával csodálatos színpadi koreográfiát lehet összeállítani.

A résztvevők megtapasztalták a mozgások kifejező erejét, elsajátították a képzelet és a mozgásformák összekapcsolásának lehetőségeit. E képzés során sok gyakorlati tanácsot vittek haza, amelyet az élményalapú nevelésben fognak hasznosítani. 

Markovics Tímea

Comenius Intézet
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.