Egyre kevesebben érdeklődnek a levelező képzés iránt

ma7 | TASR 2018. augusztus 12., 11:14

Több egyetem is arról számolt be, hogy évről évre csökken a levelező oktatásra jelentkezők száma. A szlovákiai egyetemek esetében elmondható, hogy a levelező tagozatok hosszabb tanulmányi ideje létszámcsökkenést okozott.

Fotó: TASR

Kassán, a Pavol Jozef Šafárik Egyetemen ugyan hárommal több a jelentkező a következő tanévre, de általánosságban elmondható, hogy a levelező tagozatok hosszabb tanulmányi ideje létszámcsökkenést okozott - mondta el Linda Babušík Adamčíková, az egyetem szóvivője. Zuzana Juhászová, a pozsonyi Közgazdasági Egyetem rektorhelyettese is alacsonyabb érdeklődésről számolt be.

A nyitrai Mezőgazdasági Egyetem rektorhelyettese, Milan Šimko elmondása szerint évente mintegy 23%-ban kevesebben jelentkeznek, mutatja ezt a tavalyi 319 érdeklődőhöz viszonyított idei 244 is.

Az Eperjesi Egyetem a következő évre 710 alapképzésre és 425 mesterképzésre jelentkezőt fogadna levelező tagozaton, ám a szóvivő, Anna Polačková szerint május 31-ig mindössze 474 alap- és 217 mesterképzésre jelentkezőt evidáltak.

Az ország legnagyobb egyeteme, a Komensky Egyetem is csökkenésről számolt be. Martin Kováč, a kapcsolatokért felelős szakosztály munkatársa szerint a 2017/18-as tanévre még 1950 jelentkezőt fogadtak, az idén pedig csak 1300 jelentkezés futott be hozzájuk. Legnagyobb érdeklődést  jelenleg a jogi, a menedzseri, a kondíciós edzői, illetve a speciális pedagógiai képzés váltja ki.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS