2018. szeptember 21., 07:56

Az oktatási tárca leállította az SAV regisztrálásának ügyében indított eljárást

Az oktatási minisztérium leállította a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) regisztrálásának ügyében indított eljárást. Az erről szóló határozatot szeptember 10-én adta ki a tárca, miután tárgyalt a Főügyészséggel.

Martina Lubyová
Fotó: TASR

A tárca állásfoglalása szerint ismét bizonyítást nyert, hogy a minisztérium nem valósíthatta meg a kért adatok bevitelét a kutatási közintézetek (VVI) nyilvántartásába, mivel a fenntartó, vagyis a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) nem tartotta be a törvény által előírt eljárásmódokat és határidőket. A közleményben felhívták a figyelmet, hogy ellenkező esetben a minisztérium törvényt sértett volna.

Az oktatási tárca egyben bejelentette, hogy a napokban felvesz egy speciális munkatársat, aki kommunikálni fog az egyes szervezetek hivatalos képviselőivel az egyes munkacsoportokon belül. Utóbbiak jövő héten kezdik meg a munkát, és feladatuk a tervezett átalakítással kapcsolatban felmerülő adminisztratív problémák és szociális kérdések megoldása lesz.

A kutatási ügynökség továbbá kiad egy iránymutatást a hosszú távú stratégiai kutatásokra (DSV) való pályázati felhívásról, s ez lehetővé teszi az akadémiának, hogy tetszőleges jogi formában csatlakozzon a felhíváshoz. Ez azt jelenti, hogy az SAV és az intézetei a jogállásuktól függetlenül pályázhatnak.

A tárca javításokat eszközölt az SAV azon szervezeteinek törlesztési ütemtervében is, melyeknek pénzügyi korrekciókat kell fizetniük az uniós támogatásokkal összefüggésben. Az oktatási tárca továbbá az SAV javára fellebbezett a Pénzügyminisztériumnál annak a 730 000 eurós korrekciónak az ügyében, melyet az akadémiának kellene befizetnie a Közbeszerzési Hivatal vizsgálati eredménye alapján. Utóbbi rámutatott, hogy az SAV Hivatala törvénytelenül járt el egy 2015-ben meghirdetett bútorközbeszerzés során.

Megosztás
Címkék