Az idén 3451 gyermeket írattak magyar iskolába
Nagy izgalommal vártuk az iskolai beíratások adatait, amelyet minden évben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) összesít. Ez alapján az idén 3451 gyermeknek választották szülei a magyar iskolát, ami ugyan kevesebb, mint a tavalyi 3505, ám a valós iskolakezdők száma szeptember közepéig – ez előző évek tapasztalatából kiindulva – még elég jelentősen megváltozhat.

A pedagógusszövetség szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből kiderül, hogy tavaly a hivatalos hazai beíratások időpontjában (2017. április 1-30. között) 3 505 diákot írattak be a magyar tanítási nyelvű alapiskola 1. évfolyamába. Szeptember 15-ével viszont ténylegesen 3798 tanuló kezdte meg az első évfolyamot, a 0. évfolyamosokat is beleszámítva.
Az idei hivatalos beíratási adatok (2018. április 1-30. között) szerint 3451 gyermeknek választották szülei a magyar tanítási nyelvű alapiskolát. Ez a szám csupán irányadó, és az iskolakezdésig több okból is módosul, hiszen még nem tudni, hányan kapnak halasztást a kötelező iskolalátogatás megkezdéséről. A pedagógusszövetség felhívja a figyelmet arra is, hogy a 0. évfolyamot jelenleg 266 tanuló látogatja, akik a 2018/2019-es iskolai évben tényleges elsősök lesznek, s ők szaporítani fogják a létszámot. A létszámot némileg tovább növelheti, hogy azok a szülők, akik elmulasztották beíratási kötelességüket, azok ennek később, az iskolafenntartók felszólítására tesznek eleget.
Szlovákiában a 2016/2017-es tanévben 256 magyar alapiskola működött. Az idei, 2017/2018-as tanévet 252 iskolában nyitották meg. A 2018/2019-es iskolai évben előreláthatóan a magyar iskolák száma nem változik, annak ellenére, hogy adataink szerint Szentmihályfán (Dunaszerdahelyi járás) az alapiskola felfüggeszti nevelő-oktató tevékenységét, míg Zsérén (Nyitrai járás) az önkormányzat kész a szülők igényeinek megfelelően revitalizálni a magyar iskolát, áll az SZMPSZ közleményében.
A beíratási adatok elemzésével bővebben a Magyar7 hetilapban foglalkozunk.