Szakmai nap a tényfeltárás és egyeztetés jegyében
November 24-én a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Házában tartja első szakmai tanácskozását az SZMPSZ égisze alatt működő Speciális Fejlesztő Szakmák Országos Társulása, az SFSZOT. A sajátos nevelési igényű személyek fejlesztésében részt vevő felvidéki szakemberek előzőleg csak kisebb szakmai csapatokban vitatták meg közös gondjaikat, együtt azonban még sosem gondolkodtak a tőlük segítséget váró gyermekekről.
„E társulást Melecski Júlia gyógypedagógussal hasonló okból hoztuk létre, mint korábban a párkányi Artis Centrum szakmai műhelyünket. A magyarországi tanulmányaink befejezése után Szlovákiában diplomahonosítási és elhelyezkedési problémákkal, valamint a munkavégzésünkhöz szükséges szakmai feltételek hiányával szembesültünk” – indokolta az SFSZOT megalakítását annak elnöke, Barthalos Réka konduktor.
Központjukban további orvoslásra váró gondok merültek fel.
„Sokan tévesen a pszichológusokra tartozó problémáikkal fordultak hozzánk, pedig a különféle kompetenciákkal rendelkező segítő szakmáknak megvannak a határai. A gyermekek fejlesztése során az egyes speciális fejlesztő szakmák képviselőiként nem tudtuk összehangolni a munkánkat, miközben tudomást szereztünk szakmai jogosítvány nélkül tevékenykedő kollégákról. Az is sajnálatos, hogy idehaza egymástól elhatárolódva működnek a magyar egészségügyi és pedagógiai szakemberek ahelyett, hogy egymást segítve, folyamatosan kommunikálnánk egymással. Célunk e tevékenységek társulásunk segítségével történő összehangolása, amiből mindenki profitálhat” – magyarázta.
Elárulta: az Artis Centrum már 2016-ban kapcsolatba lépett a Pedagógusszövetséggel. Annak támogatásával szakmai tréningeket tartottak a pedagógusoknak. Tehát idén februárban nem volt kérdéses, hogy az SZMPSZ égisze alatt alakítják meg szakmai társulásukat.
„Örvendetes, hogy az SZMPSZ szintén fontosnak tartja: az oktatásban és nevelésben résztvevő pedagógusok még felkészültebbek legyenek a sajátos nevelési igényű, illetve hátrányos helyzetű gyermekek gondjainak enyhítésére. Segíteniük kell a szülőket abban, hogy milyen problémákkal mely´ szakemberhez forduljanak. Összefogással növelhetjük a gyerekek fejlesztésének hatékonyságát” – szögezte le.
Az érintett szakemberek körében pozitív fogadtatásra talált kezdeményezésük.
„Egy társulás létrehozása már régóta kívánatos volt, hiszen sokrétű hiányt kell pótolnunk. Az első szakmai napunkon közös feladatunk a tényfeltárás, gondjaink és lehetőségeink őszinte megvitatása. Szó esik szakmai kompetenciákról és a minőségbiztosításról is. Sajnos, a hazai magyar ajkú szakemberek szlovák kollégáiknál is hátrányosabb helyzetben vannak – számunkra ugyanis nincsenek biztosítva a magyar nyelvű továbbképzések és segédanyagok. Kéréseinkkel társulásként könnyebben bebocsátást nyerhetünk az egyes hivatalokba, mint egyenként. Az SZMPSZ segítségével nagyobb befolyást gyakorolhatunk majd a törvényhozókra és különféle szervekre, közösen érvényesíthetjük érdekeinket, valamint pályázati támogatásokért is folyamodunk” – fejtette ki.
Az SFSZOT-nak jelenleg Pozsonytól Kassáig, beleértve Besztercebánya környékét is, 60 tagja van. További hazai magyar fejlesztő és gyógypedagógusok, gyógymasszőrök, konduktorok, gyógytornászok, logopédusok, mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok, speciális pedagógusok, szociális munkások, szociálpedagógusok és védőnők jelentkezését várják.
„A tagtoborzás közben kiderült, hogy akadnak olyan gyógypedagógusok, akik kénytelenek alapiskolai nevelőnőként dolgozni, vagy speciális pedagógusok óvónőként tevékenykednek, pedig nagy szükség van a szaktudásuk kamatoztatására. Bár eddig többségben vannak a nő tagjaink, de a másféle meglátásokkal bíró férfikollégákat is várjuk maguk közé. Szakmai napunkra is hívtunk férfi előadókat” – jegyezte meg.
A tanácskozók ma elfogadnak egy állásfoglalást, amely majd az igényeiket is tartalmazza. A jövőben pedig legalább évente egy nagyszabású szakmai konferenciát, negyedévente pedig térségi szakmai találkozókat szerveznek.